2009. október 23-án Kézdivásárhelyen a délutáni megemlékezés a református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődött, majd a több száz fős tömeg a Függetlenség utca előtti kis parkba vonult a céhes város önkormányzata, a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete és az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság által a felső-háromszéki mártíroknak állított emlékműhöz. Az ünnepségen alkalmi verseket szavalt Róth-Balázsi Hunor egyetemi hallgató és Szilágyi Árpád volt politikai fogoly, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke, s közreműködött a Tanulók Klubjának fúvószenekara. Az ő kálváriájáról, s arról, hogy ma a fiatalok mennyit tudnak arról, hogy 1956-nak voltak erdélyi hősei is, Szilágyi Árpád urat kérdezte Medveczky Attila.
-Szilágyi úr! Igaz, hogy önt egyetlen levél miatt 49 évre ítélték, amiből 7 évet töltött börtönben?
-Két pert is indítottak ellenem, s ha összeadjuk az ítéletekben szereplő évek számát, akkor valóban 49 év jön ki. 1956. október 26-án elküldtem egy levelet az akkori Irodalmi Újságnak, hogy jelentessék meg. A levél viszont a Securitate kezébe került. Ennek kapcsán 1957. május 20-án letartóztattak és augusztusban a kolozsvári haditörvényszék 20 év börtönre ítélt hazaárulás vádja és hét évre izgatás miatt. 1961-ben, amikor már Pitestiben raboskodtam, átvittek Marosvásárhelyre, s ott egy újabb perben 22 évre ítéltek el rendszerellenes tevékenységért.
-Mit tartalmazott ez a levél, hogy ilyen súlyos büntetést kapott miatta?
-A levélben elpanaszoltam, hogy nálunk, Romániában nem került sor a magyarországiakhoz hasonló eseményekre, mert hazánkban a Securitate ébren őrködik a rendszer felett. Azt is leírtam, hogy, mi erdélyi magyarok lélekben ott vagyunk a magyarországi forradalmárok fiatalok, egyetemisták mellett. Szóvá tettem az erdélyi magyarok sanyarú életkörülményeit, s azt, hogy igazságtalan döntés volt Trianonban Erdély Romániához csatolása. Úgy vélem, hogy a törvényszék számára, ez utóbbi jelentette a hazaárulást.
-Miért haditörvényszék mondott ítéletet ön felett? Talán katona volt?
-Nem, akkor Romániában az összes politikai ügyben haditörvényszék ítélkezett. A közbüntényesek felett mondta ki az ítéletet a civil törvényszék.
-Hogyan, s kitől hallott a magyarországi eseményekről?
-Főleg rádión keresztül. Már mi is éreztük, hogy Magyarország forrong, s csak az volt a kérdés, mikor izzik fel a parázs.
-A magyar forradalom kitörése váratlanul érte a romániai kommunistákat?
-Igen. Ők arra számítottak, hogy a magyar kommunista párton belül lesz egy változás, ami a rendszert belülről megreformálja - , s nem arra, hogy az utcán tömegek fognak tüntetni, s kitör Magyarországon a forradalom.
-A román kommunista diktatúra számára a magyarországi tüntetések, fegyveres harcok kiváló ürügyet jelentettek az „ellenforradalmár-gyanús” magyarokkal való leszámolásra?
-Természetesen. Jól jött a hatalomnak ez, s kihasználták azt, hogy most le lehet csapni azokra, akik rendszerellenes gondolatokkal rokonszenveznek. Már az is elég volt, ha valakit rosszindulatúan besúgtak, máris jöttek érte a szekusok. Bárkit be lehetett mocskolni. Nagyvárad környékén egyszerű parasztemberek mentek haza a munkából, a szekusok meglesték őket, agyba-főbe verték a szerencsétleneket, majd elébük tették a vádiratot. A határ mentéről sok embert azért börtönöztek be, hogy megfélemlítsék a népet, nehogy a magyarországi eseményekhez hasonló dolgok történjenek hazánkban.
-Voltak kollaboránsok, besúgók is a helyi magyarok között?
-Sajnos voltak. Akkoriban nem létezett olyan munkahely, ahol három ember közül legalább egy ne lett volna besúgó. Ez nem csak a magyarokra vonatkozott. Ez a besúgóhálózat volt a rendszer alapja. Azt nem lehetett tudni ki a kollaboráns, így mindenki félt mindenkitől.
-Ön azonos azzal a Szilágyi Árpáddal, akit a szamosújvári börtönlázadáskor annyira véresre vertek, hogy majdnem belehalt?
-Amneszetiával szabadult 1964-ben?
-Igen. Akkor Románia gazdasági segélyért folyamodott az Amerikai Egyesült Államokhoz. Románia csak úgy kaphatott kölcsönt, ha a politikai foglyokat szabadon bocsátja. Ezért született meg az 1964-es amnesztia.
-Mikor vándorolt ki az USA-ba?
-A börtön után a szekusok minden lépésemet követték. Többször kihallgattak és be akartak szervezni besúgónak. Annak idején geológusnak készültem, s az államvizsga előtt vittek a börtönbe. Így szabadulásom után technikusként tudtam csak dolgozni Balánbányában. A ’80-as években, a Ceauşescu-érában még nehezebb volt az életünk, akkoriban jobban elnyomták a nemzetiségeket. Így kénytelen voltam a saját és családom biztonsága miatt politikai menedékjogot kérni az USA követségén. A követség és az amerikai katolikus karitasz révén hagyhattam el az országot 1988-ban. Ennek az előzménye, hogy Erdélyben turnézott egy amerikai, Tennessee állambeli filharmonikus zenekar. Ott voltam a csíkszeredai előadáson, s beszéltem a karmesterrel. Ő megígérte, hogy –mivel elmondása szerint több embert is ismer a szenátusból – szóvá teszi az én esetemet. Akkor ennek nem adtam nagy hitelt. De a következő év februárjában megjelentek nálam a követség emberei és elintézték a menedékjogomat.
-2008-ban Sólyom László azt kérte román kollegájától, hogy rehabilitálják végre az 56-os elítélteket. Ez már megtörtént?
-Nem történt meg, bár ezt Basescu annak idején megígérte. De nem lett belőle semmi. Tehát még büntetett előéletűnek számítunk. 2009 nyarán megjelent egy törvény, ami jóvátételt ígért a volt politikai foglyoknak. Ennek megvalósítása most folyamatban van, mert a törvény értelmében lehetne erkölcsi jóvátételt kérni.
-Mit tud arról mondani: az erdélyi diákok tanulnak az iskolákban az 1956-os forradalom eseményeiről? Tudnak arról, hogy ’56-ban erdélyi mártírok is voltak?
-Hivatalosan, az iskolai történelemórának ez nem anyaga. De az idősebbektől sokat hallanak róla a fiatalok. Számos iskolában tanárok, civil intézmények kezdeményezésére megemlékeznek októberben az 1956-os forradalomról. Keveset tudnak az erdélyi fiatalok a magyar szabadságharcról, de még mindig többet, mint a magyarországiak.
-Magyarországon nagyon sok 1956-os szervezet van, s jellemző a megosztottság. Volt szabadságharcosok nem állnak szóba egymással. Ez önöknél is jellemző?
-Ránk nem! Nálunk csak egy ilyen szervezet létezik a Volt Politikai Foglyok Szövetsége, s azon belül nem nézzük azt, hogy ki melyik pártot támogatja. Csak az számít, hogy a múlt rendszer politikai üldözöttje volt az illető. Tehát hála Istennek, nem vagyunk megosztva.