A legkisebb településen is vannak MIÉP-szimpatizánsok - Soltész Imre, a MIÉP Borsod megyei listavezetője

2010. április 09. péntek, 07:42 adminisztrátor
Nyomtatás

Borsod-Abaúj-Zemplén megye valamennyi településén ott lesz majd a MIÉP logója a pártok szavazólapján vasárnap, tekintettel arra, hogy sikerült megyei listát állítania a nemzeti radikalizmus pártjának.

– A saját választási kampányomat már Karácsony előtt megkezdtem. Magam elé tettem a megyei telefonkönyvet és megkezdtem az ismerőseimmel való kapcsolatfelvételt. Elmondtam nekik, hogy a 2010-es országgyűlési választáson képviselőjelölt szeretnék lenni és ebben számíthatok- e a segítségükre? Ismerőseim, barátaim nagy része támogatásáról biztosított, így bizakodva kezdtem meg az ajánlószelvények gyűjtését. A kitartó, megfeszített munka sikerrel járt, mert sikerült minden gond nélkül összegyűjteni a jelöltséghez szükséges mennyiséget. Jelölt-társaim szintén keményen dolgoztak.

 –Milyen szereplést vár a MIÉP-től Borsod megyében?

–Remélem, nem becsülöm túl az esélyeinket, de tapasztalataim alapján 3-5% közé várom a MIÉP-et Borsodban. Indoklásképpen elmondom, hogy ez az eredmény az összegyűjtött kopogtatócédulák száma alapján meglehet, más kérdés, hogy sokan nem fognak elmenni a voksolásra. Számos olyan emberrel találkoztam, aki a cédulát ugyan ideadta, de kijelentette, hogy a kopogtató leadásával számára be is fejeződött a választás. Ezek az emberek már nem bíznak a jövőben, kilátástalanság, tanácstalanság jellemzi az életüket. A liberális személyiség- és családrombolás megtette hatását, mint ahogy ebből a példából is látjuk…

–Jó érzés hallani, hogy összességében pozitív tapasztalatokat szerzett a kampány során.

–Mindenekelőtt szeretném, ha a Magyar Fórum olvasói megtudnák, hogy még a legkisebb településeken is vannak MIÉP-szimpatizánsok, akik fáradságot, postaköltséget nem kímélve eljuttatták hozzánk az ajánlószelvényüket. Köszönet jár érte. Emellett engedje meg, hogy elmeséljek egy konkrét történetet. Borsodnádasd külterületén, a régmúltban bányászok lakta utcácskában él özvegy Hamza Gyuláné, aki nagyon régi előfizetője a Magyar Fórumnak. Elérhetőségét éppen az önök szerkesztőségétől tudtam meg, és telefonon megkerestem a választási kampány elején. Kértem a céduláját, mire közölte, hogy odaadja majd egy ismerősének, aki jár Ózdra és majd feladja általa ajánlva. Felesleges a postaköltség, mondtam neki én, mert a cédulaleadási hely ott van a nagyposta közelében. A válasza az volt: „Ugyan már, ennyit igazán megtehetek a hazáért”! Amikor az ember ilyesmivel találkozik, az megrázó és őszinte választ ad arra a kérdésére, hogy érdemes-e tovább csinálni? Érdemes, sőt, kötelező, mert az ilyen igaz embereket nem hagyhatjuk cserben!

 

Kovács Attila