Érdemes március 15-ére készülődni, mert már az ünnep emlegetése is nagyon megdolgoztatja a kormányt és a rendőrséget. A hatalombirtokosok félnek. Még ki sincs tűzve a nemzeti oldal ünnepi összejöveteleinek helyszíne, ideje, még csak egy bizonyos, hogy a MIÉP és a Magyar Út a Hősök terén ünnepel, és már megvannak a móri mészárlás elkövetői. „Memento mori” – üzenik nekünk az elnyomószervek. „Emlékezzetek a halálra!”. Kifulladt a rendőrség önbetörése, a sorozatlövés leadói sehogyan sem akarnak önként jelentkezni, de a kormány máris hajlandó beismerni az egész rendőrség, az ügyészség, a bíróság együttes justic mordját (amelyből csak azért nem lett halálbüntetés, mert az el van törölve), csak hogy mindent elfedő hírhez jusson és megüzenje a magyar társadalomnak, hogy tud öletni, ha akar. Ha ugyanis a most elfogottak a móri gyilkosok, akkor a magyar bíróság nem a valódi elkövetőt ítélte tényleges életfogytig tartó börtönbüntetésre, és a rendőrség hamis bizonyítékokat tárt az ügyészség elé, az pedig becsapta, méghozzá minden fokon a bíróságot. Netán a bíróság hagyta magát becsapni, mert fontosabbnak tartotta felmutatni a bűnösöket, s ezzel igazolni a hamis nyomon elinduló nyomozást, bűnüldözést? Nem tudjuk, csak azt látjuk, hogy az egész módfelett furcsa és pontosan időzített.
Ha ugyanis ezek a bűnözők is jelen voltak a gyilkosságokkor Móron, de csak azokat ítélték el, akik tagadták a részvételüket, ezek meg első szóra köptek, akkor az egész államszervezet, pontosabban annak úgyszólván legfontosabb részei segédkeztek a tehetetlen bűnüldözés fedezésében, szemet hunytak afölött, hogy az ügyészség nincs döntő befolyással a rendőrségre és a bíróság képes jobb meggyőződése ellenére több fokon ítélni. Akkor a bíróság nem független, hanem hatalmi érdeket szolgál, mint ahogy ez az októberi események ítéleteiben is kifejezésre jutott. Ez a magyar jogállam pillanatnyi helyzete. Vagyis ez nem jogállam.
Nehéz elképzelni, hogy a móri mészárlás nem politikai indítékú üzenet volt. Nyolc embert megölni, valódi bankrablást végre sem hajtani, pontosan egy váratlan választási eredmény napjaiban nem egyszerű bankrablás. A közvélemény éppen csak az áldozatok kapcsolatairól, a szerencsétlenek egyikének, valamelyikének sírba vitt tudásáról nem kapott tájékoztatást. Vala-kit ott a nyolc közül meg kellett ölni, de ha csak őt ölik meg, rámutatnak az indítékra. Valaki látott valamit, valaki tudott valamit, valaki beszélhetett volna valamiről valakinek. Valakit rossz sorsa egy titok birtokába juttatott. A helyszín, hogy mást ne mondjunk – s ezt már akkor is megírtuk –, feltűnően közel van a Seuso kincsek megtalálási helyéhez. A rossz irányba elindított nyomozás és a körülményes ítélkezés, a halmazati büntetés éppenséggel a valódi indítékok elfedését is szolgálhatta, s ebben az esetben vagy egy, a bűnnel cinkos bűnüldözésről és egy megfélemlített igazságszolgáltatásról, vagy még inkább egy velejéig rothadt államról kell beszélnünk. Ez az állam azért kerget egyes bűnözőket, hogy másokat futni engedjen, ez az állam azért létezik, hogy megfélemlítse, elnyomja a magyarságot, a saját polgárait és kiszolgálja azokat az idegeneket, akik a bűnözőket mozgatják.
Módfelett nehéz elképzelni a következő azonosságot: egy ember részt vesz egy nyolc ember halálát okozó, hideg fejű öldöklésben, egy egész ország félelembe borításában, majd postások nyugdíjjal teli táskáira veti magát és a szerencsétlenek közül egyet meg is öl. Ő a móri gyilkos és dörzsöli a kezét örömében, mert Kaiser Ede ül helyette?
Ez képtelenség. A móri mészárlást csak megbízásból lehetett elkövetni. Akit azzal megbíztak, annak nem engedik meg, hogy postások kirablásával foglalatoskodjék utána. Akiket azzal megbíztak, azok valószínűleg már nincsenek az élők sorában, de semmiképpen nem élnek Veszprémben vagy Tatabányán, régi fegyvereiket olajozgatva, zsírozgatva.
Nagyon rosszak a kormány krimiírói. Sikerült az egész rendszert a végső hiteltelenség állapotába kriminalizálniok. Most már semmit nem hiszünk el ennek a kormánynak. Tegnapelőtt visszarakta a kordont, amit a képviselők felszedtek, majd nyomban megsoroztatta a rendőrség üvegpalotáját, gyorsan engedett a közszolgálati sztrájkbizottságnak, vesszen a konvergencia jelszóval, most pedig megtalálta a móri gyilkosokat. De mindez mese, nem történt semmi. Nem talált meg senkit és semmit, mert maga a tettes, maga a kordon, maga a létező hazugság és a magyar nép az áldozat. Minden megy tovább, vizitdíjastól. Aztán, ha ez nem lesz elég, beismeri, hogy ő adta a sörsátrat a Kossuth téri tüntetőknek, sőt, ő vizelt helyettük a fűre, Rákóczi lovasszobra alá, hogy aztán ő háborodjék fel emiatt. Elérkeztünk oda, amikor minden hazugság, még az is, ami nem az. Ki kell telepíteni a bolondokat a Lipótmezőről, mert valakinek már el van adva a telek, de nem tudjuk, ki a vevő és ki az eladó és ki teszi zsebre a dohányt. Für Lajosnak annak idején szemére hányták, miért beszél körkörös védelemről honvédelmi miniszterként, amikor csupa barát között élünk (Iliescu, Basescu, Slota, Meciar, néhai Milosevics), s most, a körkörös hazugság miatt senki nem tesz szemrehányást senkinek. A hazugság körbeér és a kordonnál sokkal jobban körbezárja nemcsak a kormányt, hanem sajnos a nemzetet is, amelyik eltűri a hazugokat. A legnagyobb hazugság pedig az, hogy összezsúfoltak bennünket egy Európa történelmével és törvényeivel, a nemzetek céljaival mit sem törődő, a globalizmust kiszolgáló és az életszínvonalunkat csökkentő, bennünket kizsákmányoló, hazug unióba, amelynek liberális vezetői alig várják, hogy kileheljük nemzeti lelkünk.
Az önmagába zárt, globális hazugságot csak teljes médiauralommal, szervezetten lehet kifejteni. A kormány beint és a sajtó lehazudja a tényeket és belelövi a valótlanságot a nép agyába. A sajtó úgyszólván kizárólagos birtoklása nélkül ez a rendszer nem állhatna fenn. A Rózsadomb Géniuszának kormánya tulajdonképpen csak a sajtóban és csak a sajtó akarata szerint létezik. Elhangzik két évértékelő, a miniszterelnök nem mond semmit, csak ködösen ígérget, egyetlen számadat nem hagyja el az ajkát, tudásalapú társadalomról beszél iskolabontás közben, tanárok elbocsátása mellett – hazudik, de a sajtó jóformán egy szóval sem veti össze az évértékelést a valósággal, a tényekkel, hanem csak a másik évértékeléssel. Mintha az volna Gyurcsány évértékelő egyenletének a próbája, hogy mit, s hogyan mondott Orbán. Így természetesen mindkét beszéd elemelkedik a valóságtól, a tényektől és csak stilisztikailag, a politikai elvárások, konformizmusok, korrektségek tekintetében vizsgáltatik. A valóság lehazudása, eltakarása mesterfokra jutott.
A sajtó úgy és akkor állítja azt, hogy mindkét beszéd egyaránt gyenge volt, hogy a tényekkel, a valósággal egyiket sem veti össze. Mindennel így történik. A jó teljesítményeket lehúzzák a maguk bányabéka szintjére, a vacakokat egy kicsit felpiszkálják és ezt kinevezik versenynek. Sem az emberi, sem a politikai, sem a tudás- és műveltségbeli különbségeknek nem szabad kitűnniök. A felelősséget is igyekeznek szétteríteni. Ad abszurdum: valamennyien felelősek leszünk az iraki háborúért, a szegénységért, valamint az olaszliszkai cigányok vad dühéért. Ha azt már nem mondhatják, hogy a kormány jól végzi a dolgát, azt mondják: a másik fél is rossz.
Van azonban remény is. Ez a kígyó most már állandóan a saját farkát harapdálja. A krimiírók elfelejtik, kire terelték a gyanút előző fejezetükben. Mindenki gyanús, aki él, aki magyar és keresztény, de mindenkinek van alibije, aki meg tudja fizetni. A sajtó nem azt kérdezi, hogy milyen kormány az, amelynek intézkedése és miniszterei, miniszterelnöke ellen 15–20 ezren tüntetnek egy hatvanezres alföldi városban, egy színmagyar városban, hanem azt, hogy milyen stílusban beszéltek a tüntetők szónokai és minek nevezték a mihaszna minisztert. Nincs valami baj talán mégis ezzel a kormánnyal, ezzel a rendszerrel, ha egy öreg város egyharmada az utcára vonul? Az itt az oka és meghatározója mindennek, hogy Vásárhely polgármestere fideszes és a gyűlésen mellette a legnagyobb sikert a MIÉP elnökhelyettese, dr. Kovács László orvosigazgató aratta? Nem inkább arra kellene a sajtónak figyelmeznie, hogy hogyan s miért lehetséges mindez? Ki tartja itt ostobának a népet, az-e, aki pocskondiázza, mert hisz a főorvosának és a polgármesterének, vagy aki a rossz politikája következtében elveszi tőle a kórházát és az, aki ezt a gyalázatos intézkedést szükségszerűnek állítja be és szóban, képben hangban fedezi?
Hová jutott ez a sajtó? Nem süllyedt mélyebbre, mint a kormány, amelyet kiszolgál? Ha nem, az csak amiatt lehetséges, mert a kormánynál mélyebbre süllyedni képtelenség.
Vásárhely hatalmas és ígéretes előjátéka volt Március Idusának. Hódmezővásárhelyen 15–20 ezer ember annyi, mint Budapesten 600 000, azaz hatszázezer. Ha ez a tömeg meg akar mozdulni, azt csinál, ami neki tetszik. Jöhet szembe vele kommandó, jiddis nyelvű zsernyákság, őrző-védő káefték fizetettjei, s jöhet Szekeres kitárt mellel, „elvtársak, ne lőjetek”-et óbégat va, mint Majakovszkij mondta utolsó szavaival. De ez a tömeg, ha összejön, nem taposni akar és nem rombolni és gyilkolni, hanem csak a hazáját fogja visszakövetelni. Csak ők, Géniuszék szeretnék anarchiába és esztelen őrjöngésbe, rombolásba taszítani, heccelni és manipuláni, provokátoraikkal magyarságához méltatlan tettekbe hajszolni ezt a tömeget. Nem tudják. Az előre hozott választások követelése logikusan és természetesen következik a történtekből. Ezzel a követeléssel szemben nem áll meg a jogállam hatalom által hangoztatott érve, mert éppenséggel maga a hatalom, a rendőrség, a kormány bizonyította be és bizonyítja minden percben, hogy nincs jogállam.
A legjobb forgatókönyvet mindig az élet írja. Hódmezővásárhely megírta egy új magyar megújulás, feltámadás konvergenciaprogramját. Március 15-én az egész ország fogja továbbkölteni ezt a művet, a talpra állás strófáit.