A totális diktatúra kialakulása a liberális demokráciában II.

Ennek a tanulmánynak az első részében azt igyekeztünk kifejteni, hogy liberális demokrácia, egészen pontosan a jelző nélküli valódi, élő demokrácia csak Európában és erősen amerikanizált változatban Kanadában fordul elő, az esetszám kicsiségének indokául pedig a világhelyzet háborús feszültségeit, a katonai tömbösítést és az állandó bizonytalanságot, az átmenetiséget hoztuk fel. Nem lehet és nincs is demokrácia, mert az a nagyhatalmaknak útjában áll, és a globalizmus profitszerző mohóságának akadályt jelent. A demokrácia látszata kell, kívülről irányítható kormányokkal és kormányzatokkal. Ezért a címben foglalt kérdés megtévesztő: nin-csen az a közeg, a liberális demokrácia, amelyben a totális diktatúra napjainkban éppen kialakul, hanem csak egy átmeneti állapotot hoznak létre, amelyből a globa-lizmus nemzetközi vezérkarának igényei szerint, és természetesen a satuba fogott társadalom ellenállásának keménysége vagy gyengesége szerint számukra alkalmas gazdaságot és politikai rendszert hoznak létre. Az, amiben ma élünk, akár a rendszerváltástól kezdjük a számolást, akár a korábbi időkkel, tulajdonképpen csak egy átmeneti állapot, amely addig tart, amíg a globalizmus minden igényét kielégítő és a nemzetállam minden globalizmusal szembeni ellenállását levető jellegtelen halmaz, s a diktatúrát is közönyösen elfogadó tömegtársadalom létre nem jön. Ehhez a következő feltételeknek kell teljesülniük: – a nemzeti értelmiséget el kell tüntetni a színről, maradékát pedig össze kell zavarni, minden érdekérvényesítésről le kell szoktatni, – műveletlen tömegtársadalmat kell létrehozni, olyat, amelynek csak anyagi és testi igényei vannak, a bevándorlás nemzetállami ellenőrizetlenségével multikulturálisnak nevezett, lényegében multikulturálatlan társadalmat kell létrehozni, – a magától is fogyatkozó nép kihalását fel kell gyorsítani – költségkímélés céljából, – meg kell fosztani történelmi tudatától, öntudata maradványaitól a társadalmat, – a transzcendencia minden igényét, a hit megtartó erejét, a történelmi kereszténységet és a keresztyénséget puszta szektává és díszletté, vagy Molnár Tamásnak a „Liberális hegemóniá”-ban kifejtett gondolata szerint jelentéktelen lobbi csoporttá kell tenni, – katonailag önmaga megvédésére képtelenné kell tenni az országot, – a zűrzavar korszakaival, elviselhetetlenségével, nyomorúságaival fel kell ébreszteni a vágyat a rend után, s a folyamat végén be kell vezetni a totális diktatúrát – mint felszabadítást. Ezen a minden kisebb és nagyobb európai országra érvényes terven belül Magyarország különlegesen fontos az izraeli célok és távlatok szempontjából nézve. A ma-gyar medence elsőrendű települési terület, és ugyanígy fontos, szükséges a megtört, öregedő magyar nép is a maga herélt türelmességével. Amint arra már az előző részben is utaltunk, az Izraelt vezető rétegnek, agytrösztnek – amely nem azonos a mai kormánnyal – feltétlenül számolnia kell Izrael Államnak a demográfiai viszonyok számára kedvezőtlen alakulása következtében az ottani élet elviselhetetlenné válásával, és ebből következően a zsidóság kivándorlási szándékával. Új exoduszával. A betelepedés máris lefékeződött. Az orosz zsidók megszerzik ugyan a szükséges igazolásokat az Izraelbe való letelepedéshez, el is indulnak, de nem ott kötnek ki. Tizenöt év múlva Izraelben 8,3 millió ember fog élni, Jordániában a mai 6,7 millió helyett 12 millió, Egyiptomban 68 millió helyett 95 millió, Szíriában 16 helyett 26, Libanonban 3,3 helyett 4,4 és Szaúd- Arábiában 21 helyett 40 millió. Ez egyáltalán nem meglepő fejlemény, ha a népesedési történetet mai szemmel nézzük, amikor azonban a cionizmus megszületett, éppen ellenkezője állt fenn: az európai keresztény népek szaporodtak és áradtak szét a világba. De van ennél egy érdekesebb érv is: a cionizmus nem az örökkévalóságnak készült. Majd kétezer évvel a szétszóratás után maga a világba szétáramlott és mindenütt megkapaszkodott zsidóság egésze, egyeteme sohasem fogadta el. Nemcsak azért nem indult meg már a kezdeti időkben és az állam megalakulásakor sem nagyobb arányú Izraelbe vándorlás, hazatelepedés, mert ennek akadálya volt a hely szűkössége és a nehéz élet, az állandó háborúzás, hanem azért sem, mert a zsidóság számottevő erői, koponyái világosan látták, hogy a szétszórtságban megőrzött zsidóság, az összetartás na-gyobb erő, mint egy amerikai pénzen és amerikai fegyverrel megvédett kis állam, illetve éppen a kettő együtt képez különleges politikai és anyagi erőt, amelynek egyik alapelemét feladni egy vallási gondolatért, egy eszméért nem volna célszerű. Ma erről a maga valóságában úgyszólván senki nem beszél. Izrael Állam létéről és sorsáról, s a mindig vándorló nép jövőbeni életéről beszélni politikailag nem korrekt. Ma Izrael az örök, a tartós, csak a többi állam sorsa bizonytalan. Izrael és az USA könyörtelen harcokat folytat azok ellen az államok és szervezetek, pártok és népcsoportok ellen, amelyek nem ismerik el Izrael létjogosultságát, vagy amelyek az általuk kiűzött palesztinok mellé állnak. Izrael évtizedek óta rendre nem teljesíti az ENSZ rá vonatkozó határozatait, az USA sorozatosan megvétózza a Biztonsági Tanács Izraelt elítélő határozatait, Izrael mentesítése, biztonsága érdekében borzalmas költségű háborúk folynak, vérontást vérontás követ. Meg van szervezve az antiterrorista világharc, amely elsősorban Izrael védelmét, lehetséges ellenségeinek a kiirtását szolgálja, s mégis, aki olyan ostobának képzeli a zsidóságot és a vezetőit, hogy azok elképzelik ennek az állapotnak az örökkévaló fenntarthatóságát, az nem-csak a történelmet nem ismeri, hanem egyenesen vak és ostoba. Ellenkezőleg: a zsidók jobban tudják, hogy ez az állapot már középtávon is fenntarthatatlan, akármennyi pénz áll is mögötte és akármilyen új fegyvereket fejleszt is ki az amerikai hadiipar, ezt be kell fejezni. Tehát nyilvánvalóan új megoldáson, új helyfoglaláson, új, természetesen más szerkezetű, színű, alapozású, de zsidó hegemóniájú zsidó állam megteremtésén is gondolkoznak. Olyan hely és olyan állam kell, amelyet nem az örökös háború tart fenn, s amelybe az örökös háborúval fenntartottból vissza lehet vonulni. Az új helyzetet az európai civilizált népek fogyása és elöregedése teremtette meg. Európában olyan társadalmak és olyan életformák jöttek létre, amelyben a nők nem szülnek annyi gyermeket, amely a népesség reprodukciójához kell, az életforma viszont éppen a liberalizmus ajánlásaival, szekularizációjával, anyagiasságával, és az amerikanizált élet elterjedésével alakult ki. Körülbelül 1968 óta az európai fehér társadalmak hatalmas nyomás alatt állnak. Vessenek ki magukból minden régit, hagyományost, nemzetit és keresztényt, felejtsék el az ember hivatását, éljenek a mindennapoknak, ne is törődjenek a saját történelmükkel, és fogyasszanak minél többet. Az európai államok a globális gazdasági kihívásokra vonatkozva elvetették a szociális piacgazdaság gyakorlatát és uralkodó köreik – mindenütt erősen átitatva zsidó vezetőkkel – ennek következtében csak egyre körmönfontabb hazudozásokkal, félrevezetésekkel képesek kormányra jutni. Az európai kultúra elindult a saját végállomása felé. De ezzel egybeesett az is, hogy Izrael nem vált be. Új telephelyet kell keresni. Csak európai térség jöhet számításba. A kiválasztásnál az őshonos nép fogyatkozása és meggyötörtsége elsőrendű szempontként jön figyelembe. A XXI. század, sőt az egészen közeli jövő kérdése most az, hogy Magyarország beválik-e. Beválik-e a zsidók számára és mit hoz a magyaroknak. Az előkészítés, a szálláscsinálás több évtizedes korszakán túl vagyunk. A magyarság felelősségét ebből nem lehet kihagyni. Már a Kádár-korszakban olyan önpusztító életformát öltöttünk magunkra, amely a leginkább fogyatkozó nép címerét aggatta ránk. Az ország anélkül ürül ki a magyaroktól, hogy ezt valaki serkentené. Ezen túlmenően évtizedek óta folyik a magyar kultúra legfontosabb irányító helyeinek átadása idegeneknek, elsősorban zsidóknak, akik immár nem is mindig mondják magukat magyar zsidóknak. A magyar haza fel van kínálva megszállásra. Ha egy nép oly vészesen fogyatkozik, és egymást követő kormányai annyira nem törődnek a magyar élet újratermelődésével, annyira kiszolgáltatják a kultúrát az idegenségnek, az nem szólhat egy szót sem, ha kiürült területeit, életterét hívott és hívatlan vendégek, jövevények belakják. Ha tehát Ma-gyarország a század során zsidó–magyar Magyarország és zsidó–keresztény vegyes-ország lesz, annak elsősorban a magyar gyávaság, rászedhetőség és nemtörődömség lesz az oka. Már a hetvenes, nyolcvanas évektől fogva érzékelhető volt a zsidó szálláscsinálás, a legfontosabb irányító posztok elfoglalása és a magyar nemzeti öntudat korszerűtlenségként való feltüntetése, az irányítás alapszempontjai közül való kitaszítása. A rendszerváltozás után pedig nem magyar nemzeti felszabadulás, népi önmegvalósulás következett, hanem még azok a gátak is átszakadtak, amelyeket a párt állított a kozmopolitizmus és a zsidó helyfoglalás elé. A paktummal, amelyet Antall és köre kötött az SZDSZ-szel, hirtelen kiderült, hogy a rendszerváltás alapkérdése éppen ez: folytatható-e a zsidó szálláscsinálás, vagy magyar hegemónia kezdődik. Nem kezdődött. Ellenkezőleg: azokat a keveseket, akik ezt a kérést meglátták és felvetették, fel merték vetni, kiszorították, mégpedig sok látó, értő, a helyzet lényegét felismerő magyar értelmiségi gyáva hozzájárulásával. A rendszerváltás első két kormánya alatt kiderült, hogy a nemzeti igényeknek nincs helyük, sőt bejelentésük, fenntartásuk is csak addig tűrhető, amíg nem zavarják, hanem csak szépen átszínezik, elfödik a szálláscsinálás folyamatát. 1998-ra, a Fidesz kormányra lépésének és a MIÉP parlamentbe kerülésének idejére véglegessé vált, hogy a rendszerváltás nem hozott és nem is hozhatott nemzeti megújulást, demokratikus nemzetállamot, magyar megmaradást, s a Fideszre éppen az a feladat várt, hogy ezt a már majdnem nemzetközi és majdnem zsidó–magyar államot magyar törekvések ígéreteivel, Széchényi-programmal, Szent Koronával töltse fel. Váltogassa ügyesen a pótcselekvéseket a tettekkel, adjon is meg nem is, indítson el visszaszívható kezdeményezéseket, amelyek a magyar középosztály megteremtéséhez vezetnek, beszéljen a nép nyelvén – politikailag korrektül. A nemzetközi helyzet megváltozása, az antiterrorista világháború kitörése – 2001. szeptember 11. –, a téboly világméretűvé válása következtében a globalizmus irányítói mindenütt zártabb, diktatóriku-sabb rendszerek bevezetését látták szükségesnek. Ugyanakkor azt kívánták, hogy a magyar nép némi reménykedéssel feküdjék bele az unió Prokrusztész-ágyába. (Prokrusztész ókori mondabeli útonálló volt, aki ágyba fektette áldozatait, s aki hosszabb volt, mint az ágy, abból levágott, aki rövidebb, azt nyújtotta.) New Yorkban és Tel-Avivban rájöttek, hogyha 2002-ben a Fidesz kap még négy évet, és a MIÉP is bent marad az Országgyűlésben, akkor a nemzeti törekvések a látszatokból valósággá, ténnyé válhatnak. Olyan nemzeti helyosztás kezdődik, vagy kezdődhet el, amely hátráltatja a szálláscsinálást és a magyarság kihalását. A vezetői helyeket arányo-sabban, igazságosabban osztják szét a keresztény középosztály és liberálisok, a volt marxisták és a zsidók között. A Fidesz-kormány nagyon helyesen olyan családtámogatásokat indított el, amelyek, ha csak kismértékben is, lassították a fogyást. A magyar keresztény középosztály reménykedve készülődött a Fidesz második ciklusára. Jó állást, vállalkozást, szerepet, színigazgatást, filmforgatást, showmanséget reméltek egyesek, otthonosabb, nyitottabb, magyarabb Magyarországot. A működő leninizmus azonban másként döntött. Akkora hátrányt, amekkora egy újabb négyéves Orbán-kormányzásból következett, vagy következhetett volna, nem engedhettek meg. A magyar keresztény középosztály csalódása igen nagy volt, ezért Medgyessynek nagy ajándékokat kellett szétosztani, elsősorban a nyugdíjasok és a közszolgálatban állók között. A szocialista–szabad demokrata kormánynak a legliberálisabb demokrácia kormányát kellett eljátszania, be kellett vinnie az országot az EU-ba, hogy aztán, amikor megtörtént az aláírás, a nemzet ki van fe-szítve és egyszersmind össze is van zsugorítva, elkezdődhessék Prokrusztész hóhérmunkája. Liberális demokráciáról, egyáltalán demokráciáról, nemzeti keresztény középosztályról ezután szó se essék. Az antiterrorista világháborúhoz és a betelepítés új államformájának kialakításához totális diktatúrára van szükség, mégpedig olyanra, amelynek a lényegét a nép nem ismeri fel. Prokrusztész bárdja mindenekelőtt a keresztény tagokat csapja le. Iskolákat és kórházakat. Az iskolák és a kórházak nem férnek bele az ő ágyába. Aztán jönnek a nemzeti kinövések: az egyetemi oktatás, a vezetőképzés a népből. Prokrusztész bevezeti a tandíjat. De a nép még izeg-mozog az országban, találkozgat és eszmét cserél egymással. Prokrusztész felszedi a síneket. Nem kell mindent felsorolni. Ez az új diktatúra szándékosan és céltudatosan zsugorítja össze az életet, hogy a legtöbb embernek, családnak a mindennapi megélhetés legyen a fő gondja és féljen a jövőtől.