Megjelent a Magyar fórumban. XX. évf. 25. szám. 2008. június 19.
 
Húsz évvel ezelőtt, 1988. június 27-én, Szent László napján volt az Erdély-tüntetés a Hősök terén, több mint kétszázezer ember részvételével, és öt évvel később jött létre a Magyar Út Körök Mozgalom és szerveződött meg a Ma-gyar Igazság és Élet Pártja. A két jelenség közös gyökerű. A Nagy Erdély Tüntetést a remény szervezte meg. Hivatalosan és kimondva ugyan a romániai falurombolás elleni tiltakozásról beszéltünk, valójában azonban az akkor már évek óta folyó Erdély-járás, az erdélyi magyar testvéreinkkel való érintkezés, a teljesebb magyarrá válás igénye és némi lehetősége volt a hajtóereje a nagygyűlésnek. A nyolcvanas években, részben a szovjet események hatására, a román rendszer sem tudott ellenállni a kulturális cserének, s ha nehezítette is és sokszor megalázóvá tette is a határátlépést, sokan keltek útra kenyérrel, vajjal és könyvekkel, újságokkal, hírekkel, és hoztak haza barátságot, tartást, viszontmeghívást, szerelmet. A magyarságban felébredt valami vak remény, hogy a trianoni igazságtalanságot valahogyan kiegyenlíti a történelem készülő fordulata. A Kádár-Aczél-rendszernek ugyanakkor kicsit hízelgett, hogy átkelő polgárai meglátták a két életszínvonal közti akkor még hatalmas különbséget, az ottani riasztó hiányokat, nélkülözéseket és az akkor itt már megjelenő fél-fogyasztói árubőséget, amely kompenzálja a Nyugatra kilátogatók által tapasztaltakat, a valódit. A fogyasztói társadalom lényegéről akkor még hiányos tudásunk volt.
A falurombolást akkor még kizárólag gulagos szovjet módszernek tartottuk, s Ceausescuban azt gyűlöltük, hogy ő ezt elsősorban a magyar falvakra akarta alkalmazni. Eszünkbe sem jutott, hogy a falurombolás abban a rendszerben is be fog következni, amelynek eljöveteléért küzdünk.
Erdélyből mindenki egy kicsit kiegyenesedve és önérzetesebb magyar tartással tért haza, és a leggyakoribb beszédtéma a gulyás- partikon a határátkelési kaland, a román vámosok, szekuritátésok magatartása volt. A társadalom a várakozás állapotában élt, érezte egy hamarosan bekövetkező fordulat előszelét. Akkor már majdnem egy éve működött az MDF, a tüntetés fő szervezője, számos klub, társaság, egyesület rendezett összejöveteleket, támasztott szabadságigényeket. Ugyanakkor az egypárt és a kormány belső kommunista marcangolósdival és egy nagy gazdasági válsággal küzdött, fülig el volt már adósodva, és a Világbank elkezdte diktálni a feltételeket számára. Ezért, noha félt a tüntetéstől, betiltani nem merte, hanem megpróbált az élére állni és lefékezni. De ez sem sikerült neki. 1988. június 27-én jó volt magyarnak lenni Budapesten, a Hősök terén. A rendszerváltás egyik első, össznemzeti társulati ülése volt ez. Az alkalomra írt beszédem Bubik István olvasta fel a szobor talapzatán állva.
Az Antall-kormánnyal szembeni ellenállás túlnyomó részben abból a sérelemből táplálkozott, hogy ez a kormány nemcsak a belső átalakítás, a rendszerváltás esélyeit játszotta és paktumozta el, hanem a nemzetegyesítés reményeit is szertefoszlatta és kiszolgáltatta magát a neoliberalizmusnak. Antall első hangütésében még "lélekben tizenötmillió magyar miniszterelnöke" kívánt lenni, aztán sorra- rendre megkötötte az alapszerződéseket, amelyek ezt a kijelentést hazugsággá tették. A MIÉP magja azokból az MDF-es képviselőkből állt össze, akik kormánypárti létükre nem szavazták meg az ukrán-magyar alapszerződés ratifikálását, mert a kárpátaljai magyarok és ruszinok elárulását és egy olyan sorozat megindulását látták benne - hasonlóan bénító szerződés minden szomszéddal -, amely a magyar érdekek feladását jelentette. Ezen az átlón ér össze tehát a Nagy Erdély Tüntetés a MIÉP megalakulásával.
A Kárpátalját lakó ruszinok akkor túlnyomórészt Magyarország irányába tájékozódtak. Ukrajna tulajdonképpen még nem is létezett, a Szovjetunióból való kiszakadás formálisan ugyan már megtörtént, az önálló állam azonban még valójában nem volt százszázalékosan megalkotva. (És ma?) Kárpátalja valójában a történelem során soha nem tartozott Ukrajnához és főként nem a Nagy Szovjetunióhoz. Trianonban azért csatolták Csehszlovákiához, mert Benes rámenős szabadkőműves volt, és kimutatta, hogy az ott ősi csehszlovák föld. Valójában a magyarság egyik ősi telephelye, százados békés együttélésben a kuruc seregeket adó ruszinokkal. A Monarchia évtizedeiben a zsidó bevonulási útvonal, ahogyan azt Bartha Miklós megírta a "Kazárföldön"-ben. A magyar társadalom csak azt látta, hogy ha van átalakulás, sőt rendszerváltozás, akkor egy ilyen, Ukrajna számára egyáltalán nem végzetes területvesztést, magyar szempontból pedig egy vaskos igazságtalanságot akár jóvá is lehetne tenni, és népszavazással eldönteni a terület hovatartozását. A népszavazást azonban az alapszerződés aláírása váltotta fel, azaz a magyar lemondás. A csalódásunk leírhatatlan volt. Ha ennyire szemérmetlenül és igazságtalanul folyik a harc a hamis trianoni és az l946-ban megerősített párizsi status quóért, akkor mi keresnivalónk van az egész folyamatban?
Akkor még csak éreztük, ma már teljes valójában látjuk, hogy semmi keresnivalónk nincs és nem is volt. Ahhoz, hogy ez a most folyó zsidó megszállás, ez az új módszerű, elhúzódó, de kérlelhetetlen gyarmatosítás bekövetkezhessék, szükség volt az ukrán-magyar alapszerződésre, Kárpátalja és Erdély sorsának megpecsételésére. Mint ahogy ma szükség van a most folyó falurombolásra és a kulturális genocídiumra, az állandó provokálásokra.
Mindebből következik, hogy nemcsak nosztalgikus emlékezésre hívunk mindenkit ezen az emléknapon, hanem ellenállásra. Azt kívánjuk megértetni a magyar társadalom gondolkozó részével, hogy ellenállás nélkül elveszünk. Népünk élőhelye, élettere, egész magyarságunk élete nagyobb veszélyben van, mint a történelemben bármikor. Az az altatásos-érzéstelenítéses gyarmatosítás, amely most folyik a tudomány és a technika minden eszközét felhasználva, az maga az életveszély. Öntudat nélkül nincs emberi lét, az alávetettségét, másodrendűségét hosszan eltűrő nép már csak biológiai értelemben ember, szellemileg semmi. Minthogy a megfélemlítés és az egzisztenciális terror minden eszközét felhasználják ellenünk, közeledünk ehhez az állapothoz. A népbutítás ma iparág.  A közömbösítés tudományos eszközökkel folyik, kutatási eredmények felhasználásával. Embereken kísérleteznek. 
Ma liberalizmussal, emberi jogokkal és természetesen bődületes hazugságokkal gyarmatosítanak. A fontos számukra, hogy a nép ne álljon ellen. Ne is lássa, mi folyik körülötte, mi történik a mindennapjaiban. Legyen tőle idegen minden, ami a sajátja, és nyeljen le mindent, ami idegen. Felejtse el önmagát, múltját, hőseit, vereségeit és diadalait, sőt azt se higgye el, amit a saját szemével lát, a saját bőrén tapasztal.
Kezdenek érni a gyümölcsök, a nagyszülők udvarait gyerekzsivaj tölti be, az élet, a napsütés élményeket kínál, szerelmet, ezért a kahal nagy taktikusai piacra dobták legújabb tudathígítójukat. Nincs válság, írta hétfő reggel a Népszabadság, csak szavakban, az emberek jobban érzik magukat, bizakodóbbak a sorsukat illetően, mint a közösség sorsát tekintve. Orbán Viktor és a még betyárabb ellenzék magyarázza be a népnek, hogy rossz a helyzete, valójában nincs elégedetlenség, válság, csak a tudatokba gonoszul belőtt válság van. Nem zavarta ezen éca-őstermelőket az egyidejűleg bejelentett benzináremelés,  nem zavarta az infláció, semmi sem zavarta őket, mert pontosan tudták, hogy jóformán senki sem fog közvetlenül az újságjukból tájékozódni a válságtalan, derült egünkről, senki nem az újságból hiszi el, hanem mindenki a Népszabadság által központilag elindított  "csacsenolás" hatása alá kerül. Nincs válság, csak a fiatalság kivándorol, mert itthon nem tud megélni. Nincs válság, csak azt, ami megtermett, nem fizetik meg. Nincs válság, csak Orbán gerjeszti a tudatot, hogy van.  Reggel, az egy-két foggal szétrágott tejbepapi közben az aktivista, a párt hős csacsenolója veszi az adást a Népszabiból, és elindul a hatoson oda-visszázni. Egy fordulóban csak kétszer mondja el, egész délelőtt hatszor, aztán a tejbepapihoz hasonló módszerességgel szétrágja a tegnapról maradt paprikáskrumplit, amihez ragaszkodik Kádár-nosztalgiája folytán.  De alkalmaznak hatékonyabb terítési módszert is: este már "Cion négy bölcse" ezt fuvolázta az ATV-ben. Mint saját véleményüket. És a kórus bővülni fog, ellenvéleményekkel is táplálni fogják. Lesznek bátor elvtársak, akik megmondják, hogy van válság, de nem akkora. A "Nyár nagy kerítő", mondta Ady, s Magyarországon minden nyáron bősz kerítés folyik, más csábításokkal, de ugyanazért a célért.
Azért gyűlünk tehát össze ezen a nyári jeles napon, hogy mindent leleplezzünk, és felvértezzük magunkat. A nemzeti öntudat kemény magjának erőgyűjtésre van szüksége, mert a túlerő hatalmas és kegyetlen. Helyzete ugyanakkor ingatag és megdönthető. A világfolyamatok és a belső ellentmondások fogják megdönteni - elkerülhetetlenül. Õk már tudják. Hazánkra is menedéktelep, oázis céljából van szükségük. Ne legyünk sokan az oázison, ne álljunk ellent, ne igyunk sok vizet, de hordjuk ki a teveszart. Ez a cél. Ez a globális falurombolás magyar fejezete.
Húsz évvel ezelőtt már élt bennünk a sejtés, hogy nem csupán az erdélyi magyar falvakért és Erdélyért szállunk síkra, de hogy velünk, anyaországi magyarokkal ekkora gazság - és valljuk be, csúfság - essék meg, arra nem számítottunk. A mulasztásainkra, a hiszékenységünkre, a rászedhetőségünkre is gondolnunk kell, amikor emlékezünk. Becsaptak bennünket, de mi magunk is becsaptuk magunkat. Tehát véget kell vetni az önámításnak és a beletörődésnek. Az ellenállás előfeltétele az, hogy megértsük, milyen nagy veszélyben vagyunk. Halálos veszélyben vagyunk.
  Az összejövetel műsorát kettéválasztjuk: a tizenöt éves MIÉP házi ünnepségét a Szent László-napi emlékezés után tartjuk.
Csurka István