Meghökkentő és első látásra érthetetlen dologgal szeretnék foglalkozni ezúttal: fogástörténettel. Éspedig nem a szabadfogású birkózás kar-, derék- és nyakmegragadásainak kialakulásával, s még csak nem is a nagykalapács nyele marokba kapásának és vele a vas, vagy a másik ember egyengetésének múltjával és jelenével, hanem a liberális népbutítás fogásainak állomásaival, fogástörténetével. Azaz tehát, lesz itt szó a pörölyről.
Minden nagy népbutítás terrorral kezdődik. 1917-ben, Lenin és elsősorban Trockij forradalmának győzelme után, azonnal felállították az első konc. táborokat minden kormányzóságban, és valami-vel később, a húszas évek közepén, fent az Északi-tengernél, a Szolovjev-szigeteken, egy kolostorban létrejött az átnevelő intézmény.  Ott arisztokratákat, cári embereket, katonatiszteket, apácákat, papokat és egyéb gyanús elemeket dolgoztattak, kínoztak és fagyasztottak meg. 1917-ben, a forradalmuk, valójában jól szervezett pucscsuk után azonnal megkezdődött a terror.  A lágerlakókat az akkor Csekának nevezett gárda szállította, amelyet Dzserzsinszkij vezetett. Az őróla elnevezett főiskolát végezte el a magyar titkosszolgálat vezetője, mint hírlik, jeles eredménnyel. Dzserzsinszkij és a Cseka kegyetlenségéről és kíméletlenségéről volt híres. Nem azt kérdezték az elfogottól, mit tett, mi a bűne, van-e bűne, hanem mi a származása, hová tartozik. Ha burzsuj volt, kivégezhették.
Amikor a Cseka már működik és a véres utcai leszámolások mindennaposak, azonnal és egyidejűleg megkezdődik a hazugsággyártás is. A sajtót maradéktalanul magukhoz ragadják és ők írják és terjesztik, ha kell az önkritikájukat is, a "túlkapásokat". A túlkapások leleplezésével a földön fekvő, meggyötört, levert veséjű ellenforradalmárt leöntik a túlkapások hideg vizével, hogy aztán  ismét "túlkapjanak".
A magyarországi népbutítást két nagy terrorhullám előzte meg. Az elsőt már akkor elkezdték, amikor még csak az ország keleti fele volt a szovjet hadsereg megszállása alatt, és ezt fokozták elsöprő méretűvé akkor, amikor az egész terület a birtokukba került. Tekintet nélkül arra, hogy volt-e bűnük valójában vagy nem, üldözőbe vették a csendőröket és a katonatiszteket, és aki ezek közül nem menekült Nyugatra, azt bebörtönözték vagy egyszerűen lámpavasra húzták.  Ha valaki felismerte bennük a "keretlegényt", fényes nappal meglincselték. Meghozták a háborús bűnösségről szóló, s Nürnbergben foganatosított gyűlölettörvényt, amelynek alapján mindenkit el lehetett itélni, ha a legyőzött rendszerben valamilyen szolgálatot látott el, írt, vagy parancsot teljesített. Az emberiség elleni bűntett fogalmába beletartozott minden, amit a legyőzöttek kormányai, országgyűlése a fennálló törvények alapján elrendelt, meghozott és végrehajtott. Így nem csak gyilkosságokért, valóban felelőtlen, nemzetrontó tevékenységért felelős embereket végeztek ki, s tették tönkre a családjukat is, hanem olyanokat is, akik a működésük idején fennálló törvények értelmében semmit nem vétettek.  Ez volt és ez ma is a világ legképtelenebb justizmordja, s ennek méltó utóda a most készülő holokausztagadási törvény, amelyben egy történelmi esemény elemzése, a róla való tudományos igényű véleményalkotás és az áldozatok folyton változó és növekvő számának a kétségbevonása bűn. Ha a törvény Magyarországon is érvényre lép. Ezzel függ össze a világméretűvé dagasztott terroristaellenes kampány és a terroristák elfogása, meggyötrése, valamint terroristának minősített országok lerohanása. Irak azért jutott arra a sorsra, amire jutott, mert ráfogták, hogy tömegpusztító fegyvert gyárt és tárol. Nyomát sem találták. Most tehát a demokrácia terjesztése céljából van az amerikai hadsereg Irakban, csakhogy közben eszeveszett öldöklés folyik, amelyet szítani kell, hogy a hadsereg hatalmas veszteségek árán ott maradhasson.
Újra lehet bűnt elkövetni gondolatban is. Visszatért a bolsevizmus a világra.
Az 1945-46-47-es terror a történelmi vezetőosztály ellen irányult és átterjedt a magyar értelmiségre és a középrétegekre, a kisebb-nagyobb saját vagyonnal rendelkező iparosságra, kereskedőkre és földművesekre is. A történelmi vezetőosztály jeleseit, a háború előtti és alatti kormányok államférfiait hazaszállították Nyugatról, és népbírósági ítéletek alapján a fenti törvények szellemében kivégezték. Horthy Miklós kormányzó kivételével, aki parancsot adott Koszorús Ferenc nevű tábornokának a már gettóba zárt 250 ezer budapesti zsidó megmentésére. Kivégezték Imrédi Bélát, aki a háború utolsó szakaszában, az úgynevezett vészkorszakban már nem volt miniszterelnök, ellenben miniszterelnökként zsidótörvényt terjesztett az Országgyűlés elé, amit az elfogadott. Ennek alapján azonban senkit nem végeztek ki, senkitől nem vettek el semmit és senkit nem internáltak, a törvény azonban kétségkívül hátrányos és megalázó volt a magyar zsidóságra nézve. Minden további nélkül kivégezték a csendőrség parancsnokait, Bárdossy László miniszterelnököt pedig, elsőként, mint a legértelmesebbet és mint a magyar értelmiséget leghívebben reprezentálót,  a legképzettebbet kivégezték. Szálasi Ferencet is, és több fővezérét, akik 1944. október l5-e után német segítséggel, puccsal átvették a hatalmat és folytatták a már kilátástalanná és értelmetlenné vált háborút, csak Bárdossy után akasztották fel. Ok és velük több magas rangú katonatiszt, megszegték a kormányzónak tett esküjüket, aki fegyverletételt parancsolt nekik. Szálasit és garnitúráját természetesen nem soroljuk a történelmi vezetőosztály értékes emberei közé, ők megérdemelték a sorsukat, de Bárdossy László perújrafelvételét mi, a MIÉP adtuk be, kiváló tanulmányírók közreműködését és munkásságát felhasználva a Legfőbb Ügyészségnek. Kérelmünket visszautasították.
A nürnbergi törvények ötven évvel az események után is hatályban vannak. Megjegyzendő: a rendszerváltás azért lett ilyen felemás, amilyen lett, mert hatályban vannak. A magyarságnak akkor sem volt engedélyezve olyan korlátlan szabadság és demokrácia, amelyben minden gondolat megszólalhat és értékelését a társadalom fogadtatásában és ítéletében nyeri el, hanem már 1990-ben is csak olyan korlátozott demokráciát engedélyezett az a Nyugat, amely a nürnbergi törvényeket meghozta, amelyekben irredenta eszméket, tehát például Magyarország megcsonkításának felülvizsgálatát, mint jogos igényt nem lehetett felvetni, illetve politikai megfogalmazást, képviseletet ez nem kaphatott.
A szörnyű megtorlást a nép számára a földosztással ellensúlyozták. Sok-sok nincstelen embert juttattak kis darabka földhöz, ősi vágyához, a földosztást mint műveletet azonban kapkodva, ésszerűtlenül és végeredményben törvénytelen erőszakossággal hajtották végre, és persze nem mondták meg a szegényparasztnak, hogy néhány év múlva erőszakkal behajtják a kolhozba, visszaveszik tőle a földet. Ez a körmönfont megosztási művelet törést idézhetett volna elő a nemzetben, azonban a magyar józanság átlátott a szitán és az első választást nagy fölénnyel nyerte a kisgazdapárt, amelybe minden nem kommunista és ha-zafias középerő odatömörült. A hatalmat azonban a kommunisták szilárdan a kezükben tartották a kulcsfontosságú terror- tárca megkaparintásával. A belügy, a rendőrség, az ávó az övék maradt az új kormányban is. Rögvest megkezdődött  a sajtó megszállása és az akkor legnagyobb hatókörű rádió elfoglalása. 49-re már minden a kezükben volt, s mivel előzőleg már rávetették magukat a keresztény egyházakra is, a népbutítás  és a rendszer fenntartásához szükséges hazugságok terjesztése, a félrevezetés és a fel-feltörő szabadsághangok elnyomása és megtorlása előtt semmilyen akadály nem állt. Egy-két évre a túlkapások emlegetését is eltiltották. Rákosi Mátyás a nemzet apja lett, Sztalin legjobb magyar tanítványa.
A forradalom leverése után ez a folyamat szinte hiánytalanul megismétlődött. A szovjet hadsereg segítségével Kádárék féktelen terrort vezettek be, emberek százait végezték ki ártatlanul, azért, mert a forradalomban fegyvert fogtak a hazájuk és a népük védelmében, vagy megírtak egy forradalmi verset, cikket, elvállaltak egy rájuk bízott feladatot. Ennek a féktelen terrornak a több éves pusztítása közben ismét megszállták a közben feltámadt szabad sajtót, mindent a kezükbe vettek, az óvodától az egyetemig, az üzemi lapoktól az országosokig és "hazudtak éjjel, hazudtak nappal, hazudtak minden hullámhosszon".
A szerencsés fejlemény számukra az előző korszakokkal szemben a televízió megjelenése volt. Eleinte nem tudtak mit kezdeni vele, féltek tőle, de hamar meglátták a nyugati találmányban a saját hatalmas lehetőségüket, tekintettel arra, hogy a tömeg lenyűgözve ült az otthoni mozi, képernyő előtt. Ez ma is így van. A televízió jó volt figyelemelterelésre, félrevezetésre, a gondolkodási képességek tompítására. Korábban az embert a társasága, a közege vezette rá sokmindenre. A saját társaságában, az asztalnál mindenki valamilyen szerepet kapott. A gyerek az asztal körül sertepertélt és hallgatózott: tanult. A tévé csak a konformizmus terjesztésére alkalmas. Az igénytelenség terjesztésére és összefoglalva: egy új embertípus kialakítására. A végtermék maga az ember, aki a képernyő előtt ülve befolyásolt, kevesebbet gondolkodó, egyenirányított, kívülről irányított lénnyé válik. Anélkül, hogy tudná. Hiszen ő csak szórakozik, illetve őt csak szórakoztatják. Erőszakot sem alkalmaznak vele szemben, hiszen azt már korábban megtették.
Ez a kívülről irányítás mostanra félelmetes technikával és iszonyú pénzzel folyik világszerte. Végterméke az egoista ember. A másikkal csak a több és drágább, esetleg jobb cuccok megvételében versenyző, a saját emberi értékét a megvásárolt áru értékével mérő ember, a köz dolgai iránt, még nemzete kihalása iránt is közönyös emberféleség - korunk választója, döntnöke. Egy kétezer éves kultúra végterméke.
A Gyurcsány-kormány hatalomra kerülése másként, mint ennek a világszerte folyó butításnak, süllyedésnek, a gyorsan terjedő vak és szégyentelen egoizmusnak a terjedése következményeként fel sem fogható. A társadalom ugyan megbukott már egyszer ítélőképességből, amikor a pufajkás Horn Gyula hatalomra került, de Horn erkölcsi fenomén Gyurcsányhoz képest, aki sem politikusnak, sem semmilyen vezetőnek nem alkalmas. A legjobb teljesítménye az: el tudja játszani, hogy a hatalom a kezében van, holott csak egy báb. Második megválasztása a médiamanipuláció világraszóló csúcsteljesítménye. Egyben azonban a társadalom szellemi és erkölcsi mélypontja is.
Az eszközöket, amellyel ez a manipuláció folyik, a társadalom nem ismeri, sőt valószínűleg a politikai ellenzék sem. Az eszközök nem is közvetlenül politikaiak. A tudatiparnak nyilvánvalóan vannak technikai elemei, amelyeket a mindegyik fő csatornán egy időben közvetített kereskedelmi reklámokban helyeznek el és ezekben a vásárlási parancsok mellett politikai, társadalmi parancsokat, tudat alatt ható utasításokat is adnak. A tudatalatti és mindennapos kényszerítések összeérnek és egymást erősítik. A megélhetési kényszerek, a megszorítások úgyszólván elzsibbasztják az embert. Lemondóvá teszik, megadóvá és a tehetetlenség érzetét keltik fel benne.
Természetesen nemcsak a képernyőről van szó, hanem a rendszer egész szellemi hatásmechanizmusáról, újságjáról, iskolájáról egészen  a közlekedési dugóiig, amelyeket időnként szándékosan idéznek elő.  Az ember arra van kényszerítve, hogy ne gondolkozzék önállóan, mert az fáj.   Érjen haza mielőbb, kapja kezébe az üveget és feledkezzék bele a gondolkozást nem kívánó villódzásba. Egyszerre kell, hogy hasson a nyomorszint fölött és alatt tartás, valamint a mutatott pazar képek vagy éppenséggel a vér és a szex, a mások szexsze(!) és a saját törpeség érzete, amely elsősorban árad a képernyőről.
Te ürge vagy, de én elszórakoztatlak téged, mondja a Nagy Testvér, a televízió. Az állam, illetve a médiumirányítással összefonódott titkosszolgálat és a bankárkaszt megszervezi a műsort és műsor alapját képező eseményeket is, beleértve egy-egy tévéostromot, Magyar Gárda-felvonulást és az ellenfelvonulásokat, az öntudatos romák és zsidók ellentüntetéseit is, megszervezi a népszavazások kihűtésének folyamatait is és megszervezi azt is, hogy a tömeg és sajnos az értelmiség is mindezt eltűrje.
 Az alaptechnika az, hogy két véleményt kell szembeállítani, mert kétpártrendszer van. A két ítélet, két tény, két állítás, s még két vélemény közül azonban csak az egyik lehet igaz. Még a legbonyolultabb társadalmi kérdésekben is így van ez.  De ez már régen elveszett. Ma mindkettő egyenrangúnak van kikiáltva. A kétszerkettő négy is, meg a kétszerkettő körülbelül valamennyi is. A liberális és a bolsevik mindig azt állítja, hogy körülbelül. Meg hogy senki sem tudja pontosan. Az egészség- biztosítás úgynevezett reformja nyilvánvalóan a külföldi tőke behatolása egy államilag beszedett adó és járulék széfjeibe, egy olyan burkolt privatizáció, amilyen már lezajlott és aminek az eredményei ismertek, de ezzel a sokszor ennyire sarkosan ki sem fejezett véleménnyel szemben egyenértékűként meg kell hallgatni a másik, a nyilvánvalóan álnok, sőt alkalmasint hazug véleményt is. Ezt aztán  hiába fogadja a legtöbb ember rossz szájízzel, van akire ez hat. Az emancipált hazugságnak éppen őrá van szüksége. A hazugság által megfogott ember aztán agyat, vagy agyféleséget kezd kamatozni. Vagy fertőzni. Egy kicsit mindig sikerül lecsippenteni az igazságból. Elég a bizonytalanság is. Mindig keletkezik a hazugságot megértő, megengedő vélemény is.  Megértő.
A közvélemény-kutatás azonnal méri az eredményt, az eredmény természetesen hazug, mert a hazugságnak egyetlen embert sem volna szabad megfertőznie. A hazugság azonban nyomul, az igazság pedig töpped.  De azt senki nem veszi észre, hogy ez maga a képtelenség. Ez a pártatlanság maga a legnagyobb hazugság. És mindennel így van. Az egész rendszerrel és magával a kommunizmussal is, amely most a liberalizmus engedékenységét használja hódításra. Szolzsenyicin, a gulágot megjárt s a világon a szenvedést legjobban megismerő író írja: "... tömegesen léteznek emberek, akik tisztában vannak ugyan vele, hogy a kommunizmus velejéig rossz dolog, veszedelmet jelent az egész világra, mégis, ebből nem jutnak el addig a következtetésig, hogy vele éppen alaptermészete miatt képtelenség bármiféle kompromiszszum." Nálunk az Oszödön beismert hazugság óta, a  hatalom megtartása érdekében tett bolsevista hazugság bevallása óta nyilvánvalóan a kommunizmus uralkodik. Addig is az uralkodott, de azóta nyilvánvalóan. És mégis nagyon sokan hajlamosak vele a kompromisszumra. Ez a médiumok munkájának köszönhető.
A társadalmat végletesen, a kilátástalanságig eladósító és ugyanakkor mindent kiárusító kormányzat nem maradhat fenn. Vitán felül kellene álljon, ha nem volna a hazugság emancipálva.
Ez a folyamat az emberiség megrontója. Ez a hazugság emancipációja. Nem kell, hogy most azonnal többségre jusson a hazugság, elég, ha elfogadják egyenértékű véleménynek. Majd jönnek a nyomor, a kényszerítés, az egzisztenciális félelem buldózerei és uralkodóvá teszik az emancipált hazugságot. Kis idő és újra kommunizmus lesz, mégpedig kétpártrendszeres, mert az korszerűbb. Amennyiben a totális hazugságot emancipáljuk, minek a totális egypártrendszer?
Engem most mégis, szinte nem is tudom mitől, az a remény éltet, hogy a közelgő népszavazáson mégis győz az igazság és a magyar értelmiség pedig tudja és megalkotja, mert lesz annyira bátor, hogy akár kisebbségben is megalkossa a tovább lépés módozatait. A magyarságnak új alkotmány kell, amely kizárja a hazugság emancipációját.