Üzenetek Voltegyszerből

2008. február 07. csütörtök, 08:53
Nyomtatás
Elhangzott a szó. A Magyar Nemzet pénteki számában, az ötödik oldalon tömör és tényszerű írás jelent meg dr. Komár Lajos tollából. A nyugállományú bankár, a CIB Bank egykori vezérigazgatója, a Nemzeti Bank egykori alelnöke azt fejti ki, logikusan, pontokba foglalva, hogy Magyarországnak a jelenlegi kilátástalan és államcsőddel, összeomlással fenyegető helyzetéből való megszabaduláshoz két, egyaránt szükséges lépést kell megtennie: új alkotmányt kell életbe léptetnie és adósságátütemezést kell kérnie. Különösen ez utóbbi látszik a volt magas rangú bankár és
emiatt nagy rálátású ember szájából roppant erejűnek. Végre nemcsak mi, MIÉP-esek, szélsőségesnek nyilvánítottak mondjuk ki ezeket az alapvető dolgokat, hanem egy elfogulatlan szakember.
Komár megdönthetetlen érve az adósság- átütemezésre az ikerdeficit.  Az ikerdeficit azt jelenti, hogy hiánya van a költségvetésnek és a külkereskedelmi mérlegnek egyaránt. A költségvetési bevételek, azaz az adók nagyon nagy része az adósságtörlesztésre és a kamatfizetésre megy el, s ezért életfontosságú célokra nem marad pénz. Ma már a kamatokat is csak úgy tudja fizetni a magyar állam, ha hitelt vesz fel rájuk. Ugyanígy van a dolog a külkereskedelem hiányával is. Ma már szinte mindent külföldről hozunk be, mivel azonban kivitelünk nem fedezi behozatalunkat, a külföldi árukra is hitelt veszünk fel, és ezekért a hitelekért is kamatot fizetünk. Ez az adósságcsapda tipikus esete, amelybe csak abszolút felelőtlen kormányok képesek belehajszolni egy társadalmat.
Lassan megvilágosodik, hogy az egész rendszerváltási mese tulajdonképpen e célból jött létre: a Nyugat, ahol nagy az árufelesleg és sok a kihelyezetlen pénz, felszabadítás helyett meghódított és gyarmatosított bennünket. Ez emésztő helyzet, amelyből csak úgy és csak akkor lehet megszabadulni, ha egy ideig nem kell törlesztenünk, és nem kell kamatot fizetnünk, legalábbis a mai mértékben, és a felszabaduló pénzt a hazai ipar, kereskedelem, földművelés fellendítésére fordítjuk. Munkahelyet teremtünk, és a munkát megfizetjük, fiatalságunkat itthon tartjuk és családalapításhoz segítjük.
Semmi értelme sincs most azzal kérkednünk, hogy mennyi idő óta mondjuk mi ugyanezt, hány írásban, könyvben, beszédben, sőt parlamenti felszólalásban figyelmeztettünk ennek a helyzetnek a tarthatatlanságára. Szélsőségesnek és antiszemitának lettünk minősítve, és az egymást követő kormányok mentek tovább a végzetes úton. E sorok írójának legutóbbi tanulmánya, "A kilábalás programja" ép-penséggel erről szól: az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásának útjáról, módjáról és mindennek, ami fontos a magyar életben, új alapra helyezéséről. Ennek a dolgozatnak a következtetéseit a MIÉP legutóbbi országos gyűlése határozatba foglalta, mint a jövő ránk nézve kötelező programját.
De mindez mellékes. Ugyanígy majdnem mellékes az is, hogy ennek a gondolatnak testvérkéi megjelentek a Fidesz politikájában, amikor kormányon volt, amikor munkahelyeket teremtett, Széchenyi-tervet indított útjára, amikor lakásépítéseket támogatott és amikor csökkentette az eladósodás mértékét. Gátja volt viszont a Fidesz kormányzásának és egész gondolkodásának, hogy mindezt a rendszeren belül, adósságszolgálati könnyítések kérése nélkül képzelte el: "kormányváltásnál többet, rendszerváltásnál kevesebbet" akart végbevinni, és emiatt üdvös intézkedései, amelyeket a parlamenti MIÉP-frakció akkor konstruktív ellenzékként támogatott, egy mozdulattal eltörülhetők voltak.  Most már ennek a mérsékelt utazásnak is vége. Az a hat-hét év, ami a Fidesz-kormányzásra ráborult, minden, a neoliberális rendszeren belüli reformálgatást lehetetlenné tesz. Összeomlás és elnyelés előtt állunk.
Ha nem kérünk adósságátütemezést és egyidejűleg egy új alkotmánnyal nem teremtjük meg a feltételeit a magyar föld meglévő részének magyar kézben maradására és az elkótyavetyélt visszaszerzésére, elvesztünk.  Ha a magyar kis- és közipar feltámasztását, a magyar áruk magyar piacának, a munka Magyarorszgának létrehozását nem foglaljuk kötelezően betartandó törvénybe, középosztályunk elzüllik. Ha nem teremtünk életkedvet a saját népünk minden rétegében, a világ körül se állja a sírunkat, hanem kiköp.  Az "itt jó, itt mi vagyunk itthon" - gondolatának óriási hajtóerejét felhasználva azonban szívós munkával még megmenekülhetünk. Ha nem teremtünk számára életlehetőséget és életkedvet, népünk kihal, földünk elvész, városaink körül nemcsak idegenek számára épült lakóparkok létesülnek, hanem bádogvárosok is, nyomornegyedek. Borzalmas lesz itt az élet.  Innen, aki teheti, elmenekül és az új uralkodó réteg a maga kiszolgálására idegen, ázsiai és afrikai, igénytelen munkaerőt importál. Most senki nem hiszi el, hogy milyen inferno következik, pedig bekövetkezik.
Dr. Komár Lajos felvetését tehát a lehető legszélesebb körben azonnal meg kell vitatni. Mi a magunk részéről már szokásos március 15-i ünnepségünket is ennek szenteljük. Lapunkban helyt adunk minden ezzel kapcsolatos írásnak. Annál is inkább, mert tapasztalatból tudjuk, mi vár Komár Lajosra, felvetésére. Elhallgatás. Majd elhallgatás mellett sunyi ellentmondás, ócsárlás. Ha van valami, amitől retteg a neoliberális elit és ez a bandita kormány, az éppen ez a pénzügyi megoldás és az alkotmányozó nemzetgyűlés, a helyzet tisztázása.
Nekünk viszont Komár Lajossal szembeni ellenvetéseinket sem szabad elhallgatni. Az alkotmányozást ő az alkotmányjogászok feladatának látja. Üljenek össze, és írjanak új alkotmányt. Ebből így nem lesz semmi. A jelenleg hivatalban lévő alkotmányjogászok nagy része alkalmatlan erre a feladatra, mert neofita, neoliberális és a fennálló rendszerhez húz, mert nem ért semmihez. Új nemzeti alkotmányt csak felelős emberekre lehet bízni. Ezek a neocskák csak arra volnának jók, hogy azokat a tekintélyes jogászokat, akik például valamikor alkotmánybírák voltak és felemelték a szavukat egy-két nemzetbántás után, távol tartsák az alkotmányozás asztalától, és ők aztán ott elraccsolgassanak naplementéig.
Az alkotmányozást két részre kell felosztani.  Először összejön egy igen széles nemzeti kongresszus, valami, a tavalyi lakiteleki huszadik évfordulóhoz hasonló, de annál is bővebb, tehát tisztességes, a baloldalt is magában foglaló tanácskozás, amely meghatározza az alkotmányozás irányvonalát. Kiadja a feladatot, megszövegező alkotmányjogászainak. Az alkotmány megírása ennek alapján történik, és az alkotmányt népszavazás fogadja el. Bőséges és alapos megismertetés után a nép döntsön.
A folyamat gyakorlatilag két szakaszban történhet.  A tanácskozást egy szervezőbizottság hívja össze. Nyilvánvalóan hamar, a három igenes népszavazás előtt vagy közvetlenül utána. Ez voltaképpen csak az összehívandók körének a közreadása és megvitatása. Ez nem tűr halasztást. Elhangzott a szó: mozdulni kell. De  a választópolgárnak jó lenne tudnia már most, március 9-e előtt is, hogy amikor elmegy szavazni és három igent mond, erre is szavaz: a rendszerváltozásra. Ezt az óriási mozgósító erőt nem szabad kihagyni. Legyen világos már most, a nagy többségben lévő nemzeti erők minden tagja előtt, hogy a jelentéktelennek látszó kérdések mögött ez a lehetőség áll. A kis lépés megtétele után a nagy lépés következik és aztán a legnagyobb.
Egy nagy nemzeti, népi, bal- és jobboldali magyar erőket felvonultató tanácskozás elé a kormány semmilyen akadályt nem tud gördíteni. Nem vehet körül kommandósokkal egyetlenegy magán- vagy közteret, csarnokot sem, amelyet erre a célra kibérelnek. Ezt csak a jobboldali pártönzés vagy pártgyávaság akadályozhatja meg. Reméljük, hogy nem, hiszen ez az illető párt teljes hitelvesztését is jelenti.
Komár Lajos világos és félreérthetetlen szókimondása után ugyanis meghalnak a pártérdekek és elenyészik minden liberalizmusban fogant európai tiltás, vagy Európához való alkalmazkodási kényszer, mivel a létünkről vagy nemlétünkről van szó.
A folyamat, vagyis a gyökeres rend-szerváltozás megkezdése előtt azonban áll egy igen komoly, részben rejtett, vagy addig fel nem ismert akadály. A bűnöző kormány a tanácskozást megakadályozni nem tudja, és ha az összejött és határozott, már a folyamatot sem tudja megállítani, de megelőzni képes. Mégpedig zavargásokkal. Mert a tanácskozást, amely kijelöli az alkotmányozás útját és a rendszerváltás irányát, még a most fennálló és kapkodó, széteső kormány alatt össze lehet hívni és az új alkotmányt is meg lehet írni, íratni és ugyanez a grémium el is fogadhatja, de már az ezt megerősítő népszavazást csak úgy és csak akkor lehet kiírni, ha a kormány és országgyűlési többsége közben felmorzsolódik. Minthogy a kormány felmorzsolódása máris elkezdődött, nem várhatják be a folyamat végét. Egyetlen menekvésük marad, a zavargás, amelyet levernek, mint rendcsinálók.  
Jelenleg már egyetlen önfenntartó szavazásuk sem biztonságos, a legtöbb erőt frakción belül kell felmutatni. Majdnem mindennap kibújik vagy előbújik valaki, másokat a sittre vág az ügyész, s emelkedik a gáz, a villany, s mindennek az ára. Félnek. Ellenben zavargások felszítására még képesek. Tévécsatornáikban ezeket a balhékat és műbalhékat félelmetes színben tudják felmutatni. Azt remélik, hogy a békés nyárspolgári tömeg majd mindent inkább elfogad, csak ne legyenek zavargások és ne égjenek az autók. Gyurcsány vágya, hogy szeressük a rendőrséget, amely ver bennünket. És ez megmenti őt és elsősorban a rendszerét.
Már csak olyan elviselhetetlen állapotok menthetik meg ezt a rablóbandát,  amelyekben ő maga a lázadó és az is, aki a lázadást leveri.  Zsoldosaival, utcai harcosaival, titkosszolgálatával maga produkálja a rendzavarást, amelyet ő maga veret le - ugyanezekkel.
A fő cél azonban az, hogy megakadályozza az alkotmányozást. Ne legyen itt már soha rendszerváltozás. Mert igaz ugyan, hogy a levert lázadás után is változásnak kell következnie és Gyurcsánynak is mennie kell, ha azonban nincs új alkotmány és a nemzet nem veszi a kezébe a sorsát, akkor a pozíciók zöme számukra megtartható. A pénz is a kezükben marad. Ok attól tartanak leginkább, amiről legtöbbet szónokolnak: a reformtól.
A sürgősen összehívandó tanácskozásnak tehát ezt a lehetőséget is mérlegelnie kell. Rá kell mutatni, hogy minden utcai zavargás, menetelés, hőzöngés csak a kormány fennmaradása érdekében történik, a nemzet felelős része, törzse gondolkozni akar, alkotni és új, szabad rendet teremteni. Mindenekelőtt a szükségest kívánja felelősen meghatározni. Világosan kell látni, hogy a kormány és a kormány mögött álló neoliberális, kozmopolita osztály, a rothadt osztály - legyen ez a neve ezentúl - számára a legrosszabb a békés, alkotmányt író, következetes rendszerváltás, mert ebben veszti el fokról fokra eddig megszerzett privilégiumait, pozícióit, jövedelmeit, mígnem az úgynevezett forradalmi útban, amelyet ő provokál és amelyet rendcsinálóként lever - megint mindent megtarthat. Csak ki kell szemelnie, hogy kit, kiket tart felforgatónak, a demokrácia ellenségeinek és szétvereti, letartóztatja őket a demokrácia és a jogrend nevében. Ha a kormány maga szervezte zavargásokba menekül és leveri, akkor egyben az új alkotmányozást és a törvényes rendteremtést is leverte. Ellenben, ha a menet békés, alkotmányos és határozott, akkor az új, a többség által meghozott törvények ütik ki a hatalomból - a hatalombitorlókat. Ezt a lehetőséget, ezt a fennforgást természetesen a legszélesebb közönség tudomására kell hozni. Ha most részt vesz a népszavazáson és igennel szavaz, a békés, határozott rendszerváltást, a rendet választja, ha otthon marad, akkor szenvedésnek és megalázásnak, rendőrterrornak teszi ki magát. Titkosszolgálati felkelők értelmetlen, megbízásból teljesített hőzöngése miatt fogják ütni-verni és végül mindenétől megfosztani.
Egy borzalmas, árulásokkal és paktumokkal, hazugságokkal és lopásokkal, rablásokkal teli korszak végére értünk. Már jóformán semmink sincs és ki vagyunk fosztva, de a nemzet jobbik része már legalább részben felismerte a nemzetrontókat. Most elhangzott a szó. Szerényen, tisztán, elfogulatlanul. Mindenkinek, aki magyar, meg kell hallani.