A válság meghaladása

2009. február 09. hétfő, 13:04 Csurka István
Nyomtatás

Helmuth Schmidt, az egyik utolsó hiteles európai koponya cikket írt a "Die Zeit" című hetilapba a globális pénzügyi válságról és a gazdasági visszaesésről, s az írást a Népszabadság hétvégi mellékletében leközölte. A gondolatmenet, amely így hál Istennek idejében a magyar közvélemény elé került, írójának szelleme szerint nem tartalmaz semmi önmutogatást, felesleges szószaporítást és még német részrehajlást sem, de bátran rámutat a beállott pénzügyi válság okára. "Egyébiránt pedig mindanynyiónknak el kell viselnünk, hogy a ragadozó kapitalizmus egoista menedzsereinek nagy többsége odébbáll a nyereséggel." A "ragadozó kapitalizmus egoista menedzsereit" mi is ismerjük, országunkat jelenleg ők tartják uralmuk alatt. Ahelyett, hogy vezetnék is, ragadoznak tovább. Annak azonban, hogy Helmuth Schmidt etnikailag nem, de lelkileg és jellemileg meg-nevezi ezeket a ragadozókat, hatalmas jelentősége van. "Matematikai tehetséggel párosuló magas intelligenciának, valamint kellő ítélőképességet és felelősségtudatot nélkülöző szélsőséges önzésnek és önös gazdagodásnak a kombinációjáról van szó - mindenekelőtt New Yorkban és Londonban." Mindenekelőtt azt vegyük számításba, hogy ezt a lényegében csak egy népre, népcsoportra illő jellemzést egy volt német kancellár, egy szociáldemokrata vezető írta, akinek egész Európa nagyon sokat köszönhet. Valamint azt is, hogy ő rövid időn belül már a második német, aki nyilatkozatáért vagy tettéért támadásnak teszi ki magát. Előtte XVI. Benedek pápa cselekedett így.
Mindenekelőtt azonban Schmidt levezetése támadhatatlan. Pontos és erőt adó, ismét csak világpolitikai jelentősége van. Helmuth Schmidt, aki az európai egyesítésért és a szociális piacgazdaság fenntartásáért és a kelet- nyugati kiegyezésért is igen sokat tett, Washington és London elnéző, önző pénzügyi politikáját, rabló szándékait teszi felelőssé a kialakult válságért. Az amerikai és angol pénzügyi rendszer, a kormányok és a jegybankok - vagy a jegybank szerepében feszítő amerikai magánbank, a Fed - eltűrték, hogy a pénzintézetek, a biztosítók a mesés haszon érdekében derivatív üzletekbe bonyolódjanak, és az internet segítségével másodperc törtrésze alatt kössenek hatalmas nyereségű, vagy veszteségű üzleteket. Fedezet nélkül szaporítsák a pénzt, a dollárt és a font sterlinget, és a bedöglött jelzálogkihelyezéseiket összecsomagolva, értékpapírként dobják piacra, és adják és vegyék, mintha valódi érték volna. A hatalmas amerikai gazdaság ezenfelül a világtermelés nyakára ült, és a dollár világpénzhelyzetét kihasználva, mértéktelenül eladósodva, a másutt megtermelt értékek felélője lett.
Rombolt és pusztított.
"A pénzügyi ágazat válsága így a teljes világgazdaság mély recessziójává terebélyesedett. Még a nyersolaj világpiaci ára is drasztikusan vissza-esett. A kereslet világszerte tapasztalható csökkenése a mélyreható globális gazdasági hanyatlás veszélyét rejti magában - beleértve az általánosan növekvő munkanélküliséget és az ínség növekedését a magas népszaporulatú, szegény, fejlődő országok egész sorában. Már nem egyedül a pénzügyi szféra áll előttünk betegen, nem csupán olyan pénzügyi központok vannak válságban, mint New York vagy London."
Az a tény, hogy német politikus, még ha nyugállományú is, ilyen elemzés kiadására vállalkozik és ennyire erős szemrehányást tesz volt háborús legyőzőinek, tulajdonképpen még soha nem fordult elő a háború óta. Nem volt rá lehetőség. Akinek a gondolkodásában ilyen elemeket fedeztek fel, vagy véltek felfedezni, azt megölték vagy kidobták egy repülőgépből. Most azonban fordult a kocka.
Mindez azonban nem volna több olcsó és üres lelkendezésnél részünkről, ha Helmuth Schmidt ugyanakkor nem tenne megfontolt és megvalósítható javaslatokat a válságból való kilábolásra. Mindenekelőtt megállapítja, hogy a válságkezelésnek az az útja, amelyre Amerika eddig rálépett, semmilyen megoldásra nem vezet, elégtelen. S ez rövidesen ki is fog derülni. Amerikában most állami pénzekkel tömködik tele azokat a bankokat, amelyek a bajt előidézték. Részben a saját ipar fellegvárait, elsősorban az autóipart is lélegeztetőgépre kapcsolták, és szinte teljes autarchiát hirdetnek. "Csak amerikai árut vegyél! Használj fel - hirdetik. S teszik ezt azok, akik katonai erejüknél fogva eddig a világ nyakán éltek."
Helmuth Schmidt megállapítja, hogy a bankrendszerre továbbra is szüksége van minden társadalomnak, tehát nem a bankok megsegítése a főbűn, hanem az, hogy a bajok okozói ismét ellenőrzés nélkül kapják meg az adófizetők pénzét. Ilyenformán a bankok eláraszthatják újra értéktelen dollárral a világ pénzpiacait, és ha meg is indítják az egymásközti forgalmat, abból a reálgazdaságnak, a világgazdaságnak aligha lesz haszna. Akár elkezdhetik újra kisded játékaikat a milliárd dollárokkal, miközben nő a szegénység, nő a különbség gazdag és szegény között és a kicsik és a nagyok között. Ezért Helmuth
Schmidt szigorú, következetes állami ellenőrzést javasol. Hozzanak létre először az euró- övezet országai erős jogosítványokkal rendelkező és büntetések kiszabására is felhatalmazott szervet, amely ellenőrzi a bankokat és biztosítókat, pénzalapokat. Legyen ez a jó példa, és aztán ezt kövessék az USA és London bankfelügyeletei is.
A gondolat nagyszabású és teljesen új. Tükrözi a rablókapitalizmusból, a "matematikai tehetséggel párosult, felelősségtudat nélküli, önző intelligenciából történt világméretű kiábrándulást, felveti az addig minden ellenőrzés nélkül működő pénzemberek társadalmi ellenőrzésének a kérdését. Nincs mese: előtérbe hozza egy bizonyos mértékű szocializmus történelembe való visszaemelésének a kérdését. Természetes, hogy ott, ahol ezt a kísérletet az idős mester végrehajtja, a Faust-i földön, rendkívüli óvatosságra van szükség.
Az amerikai nagybankok ellenőrzésének a szándéka is nagyobb bűn, mint a holokauszt- tagadás. A derivatív üzletek, mint mérlegfőösszegen kívüli műveletek tilalma is szerepel a javaslat harmadik és negyedik pontjában. A bankok csak olyan értékpapírokat bocsáthatnak eladásra, amelyek az értékesítés pillanatában a saját tulajdonukban vannak. A derivatívák, amelyekkel milliárdokat kerestek, nem voltak ilyenek, a jelzálogkölcsöneik, amelyek már eladhatatlanok voltak, össze-csomagolva sem értek semmit, mégis vagyonként kezelték őket. (Bizony, bizony, abban az egészben volt valami talmudizmus - és akkor most a talmudistákat ellenőrizni?)
Schmidt viszont ezzel kívánja megvédeni a különböző kis nemzeti pénzeket a spekulációtól. Ha pedig a spekulációt - Soros György legfontosabb működési területét - felégeti, akkor megvédelmezi a valutákat a kiszámíthatatlan, a csak a spekulánsoknak hasznot hajtó ingadozásoktól. Mint tudjuk, a spekuláció és a valutaárfolyamokra való fogadás, a hirtelen felvásárlás és a hirtelen eladás egy óriási bennfentes kereskedelmet hozott létre, mind a részvény-, mind a pénzpiacokon. (Kötvények, állampapírok.) Óriási nyereségeket eredményezett a spekulánsoknak. A rászorult és kiszolgáltatott államokat pedig tönk szélére juttatta, és még a nagyoknak is tetemes károkat okozott. Az az állam, amelynek nem volt saját spekulánshálózata, saját spekulánsa, kiszolgáltatott állam lett. Ki a jelenlegi világrendszer legnagyobb spekulánsa? És hová tartozik? Erről beszél az öreg szociáldemokrata, csak olvasni kell tudni.
Schmidt hatodik pontja a válság leküzdésére szinte magyar vonatkozású. "Büntetés terhe mellett megtiltják az olyan vállalkozásoknak és magánszemélyeknek történő pénzkihelyezéseket és hitelek nyújtását, amelyek és akik jog szerint adóparadicsomban vannak bejegyezve." Ha ezt Magyarországon bevezetnék, sokkal kevesebb gondunk volna, ha pedig a pénzeket haza is lehetne hozni az adóparadicsomokból, rózsás is lehetne a helyzet.
De nem az, mert kormányunk és gátlástalan mohóságú elitünk ennek minden esélyét eljátszotta. Helmuth Schmidt sem gondol ránk, amikor az euróövezet példamutató ellenőrzési rendszeréről beszél, mivel nem vagyunk tagjai az övezetnek, és ő maga sem sok esélyt lát rá, hogy a válság idején tagjai leszünk. Szükség sincs ránk.
Ez a következménye a túlságosan sokáig eltűrt rablóuralomnak. Nemhogy a válságunk mélyebb, tragikusabb és pusztítóbb, mint akár a környezetünké, még az esetleges kilábolásból is kimaradunk. Ez az eredménye annak, hogy kétszer egymás után eltűrtük a rablóbanda hazugságokkal és választási csalásokkal történt kormányra, majd hatalomra jutását. Most azonban - éppen Helmuth Schmidt rámutatása segítségével megláthatjuk, hogy azok a körök, azok a gátlástalan mohóságú londoni és New York-i körök, melyek elősegítették ennek a rablóbandának a kormányra jutását - mégiscsak eltakarodnak a porondról. Helmuth Schmidt ugyan úgy véli, megbüntetésükre nincs mód és el is viszik a pénzünket, s ebbe nehéz beletörődni, de legalább eltakarodnak. A magyarországi sajtó és nyomásgyakorlás most egyébbel sem foglalkozik, mint az összefogással és a kiegyezéssel. Büntetés nélkül, tele zsebbel akarják megúszni a magyarországi gátlástalan körök. De ha csak erről volna szó és eltakarodnának, ebbe még Helmuth Schmidthez hasonlóan bele lehetne egyezni. De ők itt nem ezt akarják. Bent akarnak maradni a hatalomban. Részesedni akarnak. Vámot és sápot szedni továbbra is. Talán beérnék megosztott hatalommal, egyelőre kisebb részesedéssel. No, nem a választási eredmény alapján, hanem annál egy kicsit többhöz jutva, mert nekik, mint a demokrácia letéteményeseinek, mindig több jár, mint ami számszakilag megilleti őket, mert ők a demokraták. Hát, ezt nem! Helmuth Schmidt javaslata a bankok társadalmi és állami ellenőrzéséről ezt a "hát, nem!"-et is jelenti.
 Helmuth Schmidt cikkét valószínűleg Gyurcsány is olvasta. Hétfőn magához kérette néhány bank vezérigazgatóját, és megmutatta nekik a bicepszét. Szkanderezésre nem került sor, de utána a rögtönzött sajtótájékoztatón a miniszterelnök, anélkül, hogy egyetlenegy csinos hölgyet a karjában vitt volna valamilyen kéznél lévő nyoszolyára, kiállt a devizahitelesek ügye mellett és szigort mutatott a bankárok irányába. Anyósa, Apró Piroska néni nem volt jelen. Így irányába nem is mutatott határozottságot és néphez közeliséget, sem részvétet, sem tiltakozást.
Az egész tipikus pojáca magatartás. S ugyanaz a felelősségteljes írás váltotta ki, amelyet mi itt most megtárgyaltunk.
Csurka István