Amikor egy nemzeti kultúra haldoklik, akkor a pusztulás, a szétesés jelei minden eseményben, kicsi és nagy jelenségben feltűnnek, előtörnek, bűzlenek. Borzalmas dolog erről advent idején beszélni, a vergődés látása is nyomasztó, s az ember attól fél, hogy a tények felsorolásával is a halált sietteti. Másfelől viszont mégiscsak rá kell mutatni minden sebre, fekélyre, és minden halvány életjelre, mert a lopakodó nemzethalál a láthatatlanság és a nép általi fel nem ismertség köpenyébe burkolózik. Ebben a folyamatban minden olyan, mintha valóságos, életes történés volna. A politikai életben viták dúlnak, a kormányfő tárgyal, az Országgyűlés ülésezik, a színházak játszanak,a díjakat kiosztják, a mentők viszik a betegeket, az utakon rendőrök állnak és a parasztok is úgy panaszkodnak, mint régen. És mégis, semmi sem igaz, semmi sem valódi már, s mindenen kiütközik a hullafolt. A nagy "Most Utoljára" minden fölött ott lebeg.
A magyarság nagy része ugyan érzi a sorsa végső elsötétedésének közeledtét, sejt valamit, de nem tudja, hogy halálmenetbe van beosztva. A rámutatónak az a kény-szerképzete, hogyha tudná, kitörne ebből a menetből.
Kezdjük a legsúlyosabb kérdéssel, az egészségbiztosítás rendszerének úgynevezett magántőkével való tehermentesítése, a magántőke bevonása címén. A terv szinte soha nem látott társadalmi ellenállásba ütközik. A kormány és különösen a kezdeményező SZDSZ látja, hogy a vesztébe rohan, ha a parlamenti többségével mégis elfogadtatja a javaslatot. És mégis erőszakolják. A lényegi indítékot senki nem tudja pontosan, nem mondja ki senki. Miért? A nemzetközi nagytőke nyomása? A konvergenciaprogram teljesítésének kényszere? A megfelelés a külföldi megbízóknak? Avagy egyszerűen az a kény-szer, hogy az eladósított állam és a vészesen fogyatkozó társadalom a nép egy nagy részének a gyógyítási költségeit, egyáltalán: az élete fenntartását nem bírja el és ezért ezektől megszabadul. Mindenkire nézve bevezetik az öngondoskodás rendszerét, nem törődve azzal, hogy milliók jóformán a betévő falatjukról sem tudnak gondoskodni, a gyermekek óriási része éhezik. Az új, a tőkehaszonra dolgozó rendszer ezeket sorsukra hagyja, tulajdonképpen megöli. Népirtás.
Mi, egyedül a MIÉP, ezt már évek óta mondjuk, ebben az ügyben is többször kimondtuk. De senki nem hallotta meg, senki nem vette át. Mintha nem ez volna a tény. És most már, ahogy telik az idő és ahogy a kormányra is ráég a hazugság, hát bizony lassanként ráég az ellenzékre is, a Fideszre is, mert ha erről van szó, vagyis a kormány és a gyarmatosítók által szervezett népirtásról, akkor nem elég az ellene való tiltakozásnak az a langy formája, amelyet alkalmaznak. Akkor mindent fel kell borítani, s nem tartható a kérdés az áldemokrácia fuvolás keretei között.
De hát mi az ok végül? Ekkora esztelenséget miért készül elkövetni egy kormány, miért nem keres jobb megoldást, amikor maga is belebukik? Mit tudnak ők, amit mi nem tudunk? Derekasnak ígérkezik a Liga szakszervezetek és a csatlakozók sztrájkja, de elégséges-e? Nem kellene még a pékeknek is sztrájkolniok, nem kelle-
ne mindenkinek az utcára vonulni és megdöngetni a Parlament kapuit? Nem kellene -e minden harangot félreverni?
Azt mondják, hogy talán több száz he-lyen is lesz félpályás útelzárás az országban. Ez az együttérzés szempontjából nézve jó hír. De nem kellene-e egészpályássá szélesíteni most már? Nem kellene-e most már az áldemokrácia minden vacak rendeletére, mocskos szabályára fittyet hányni és egyetlen, nagy közös kiállással szét-csapni ezt a rendszert? Nem kellene észrevenni, hogy ezt az egészet itt, most ellenünk, magyarok ellen találták ki?
A sok részletkérdésben van egy közös mag: ez a kísérlet halálos. De fel van- e hát fogva a maga teljes valóságában a halálos helyzetünk és az ellenállás elkerülhetetlensége? El kell jutnunk oda, ahol és amikor már nem számít semmilyen uniós elvárás, rendelet, guruló euró vagy visszaguruló euró, hanem csak a magyar élet számít. Amikor nem kell törődni azzal, hogy mit mond a bankár, mit követel a nemzetközi nagytőke, amikor már nem számít, hogy kolduló zsidóként gyűjtöget-e a kertek alatt Simon Peresz, vagy mindennek uraként osztogat bért, jutalmat, osztalékot és babért.
Ki kell mondani, hogy ki teszi, paran-csolja mindezt, személy szerint kiknek az érdekében áll. Rá kell mutatni, hogy a népirtás felelőse személy szerint, név szerint, csoport és etnikum szerint, melyik idegen hatalom, melyik népcsoport kemény magja és ennek a kemény magnak kik a fő képviselői. De még az sincs kimondva, igazolva, hogy egy hódító, országfoglaló, idegen etnikai összetartás szervezi a magyarság kiirtását. Mert ebbe az irányba minden út le van zárva. A gondolkodó emberek is csak tapogatóznak, mert nem tehetnek mást. Nincs konferencia a magyarság életterének a meghódítóiról, egyik minisztérium sem ad ki adatokat, tényeket, a részvénytársaságok elnökségének etnikai összetételét sohasem vizsgálják, a bankokét sem, csak a Magyar Gárda veszélyes. Az meg éppen azért van, hogy veszélyes legyen. Hogy az rt.-k az rt.-k ügyvezető testületei náci veszélyt kiálthassanak, miközben kiviszik a pénzünket az érett adóparadicsomokba. Nem azért van a gárda, hogy a zsidó sajtó ordíthasson? A gárda bakancsosan menetel, de minden irányba veszélytelen. A "Népszava" (nem rt., csak kft.), amely hatókörben körülbelül gárdányi, viszont magyar irányba sokkal veszélyesebb és sokkal többe kerül. Egy napilap, amely csak és kizárólag a magyarellenességet, a magyarság elleni uszítást és a hazugságot szolgálja. "Szociáldemokrata napilap" - ez van ráírva, de a szociáldemokráciához még annyi köze sincs, mint egy bánatos ölebnek a Lipótvárosban. És ki beszél róla? Ki mondja, hogy veszélyes a magyarságra nézve? Ki mondja, hogy be kéne tiltani? Melyik ombudsman lép fel ellene, hogy ne hazudjon már annyit?
A betegség érdekes tünete, hogy kiosztották a Prima Primissima dijakat, de a kormányzatnak és a Népszavás tábornak nem tetszett. Olyan jeles magyar alkotók kaptak fő- és al-díjakat, mint a pompás bocskai ruhában, zsinórosan a mikrofon elé álló Jankovics Marcell, mint Andrásfalvy Bertalan, mint Kévés György, az építész, Lukács Sanyi,a kitűnő színész, aki költő is, vagy a kitűnők kitűnője, Schubert Éva, és ez a kormánynak és a Népszavának nem tetszett. Egyik se mondta ki, természetesen, csak eldugták a hírt. Nem az ő ügyük volt. Több volt az igazi magyar tehetség, mint azt ők megengedhetőnek tartják. Lassítja a megszállást és a kiirtást, ha a magyar értelmiség ilyen képviselői leve-gőt kapnak.
A Népszava ezért még rá is rendezett    egy Fejtő Ferenc-díj átadást - ellenhír gyanánt.. Ezzel a többi lap persze nem foglalkozott, még az úgynevezett baloldaliak sem. Belül maradt a szocdem önképzőkörön a dolog. A sokat próbált vén Várkonyi Tibor kapta a Fejtő Ferenc kitüntetést és azt egy bizonyos Appel György nevű nagytőkés, pontosabban országfoglaló adta át. Aczél György nem is távoli, dél-amerikai tájékról hazaszármazott rokona. Állítólag. A Népszavában közölt fénykép alapján azonban a rokonság kétségtelen.  Az újraéledt Appel György - Aczél elvtársat is így hívták - újra díjat oszt Ma-gyarhonban.
Véletlen ez? Nem, ez éppen annyira nem véletlen, mint a Magyar Gárda, csakhogy a gárdának nincs fegyvere, míg ellenben a Népszavának van. A Népszava, úgy, amint van, maga is egy fegyver, egy olajba mártott, kicsit rozzant sztalinorgona.
Ez a magyar kultúra haldoklása. Prima Primissima, úgy, ahogy lezajlott, a maga sötét bankárpénzeivel, guruló euróival, a zsidó világszervezet személyes - szponzori - felügyelői jelenlétével, amely Munk elvtárson, mosolyain és jóváhagyásain keresztül valósult meg és hozta természetesen a Világbank helyeslését is, és kint az utcán, a kórházakban, a pusztákon folyó népirtás helyeslését is. Folytathatók a plazaépítések, legyen több zsidó lakópark - bólintott nyilván Munk úr. A Magyar Gárda meg Tatárszentgyörgyön... Így szép a halálfreskó! Munk úr elégedett, pénzt is adott, a szegény, kiszolgáltatott magyar művész meg ott áll, megdicsőülve és a circumdederuntot hallja. Belső hallásával. És a freskó balsarkában, egy gettó sarokban  Fejtő, Várkonyi, Appel. A Magyar Gárda meg Tatárszentgyörgyön - Bugactól egy köpésre - parádézik, betiltva és engedélyezve. Extra hungariam, non est vita...
A tatárszentgyörgyi menetelés után összeült három ombudsman és nyilatkoztak. Ez már sok - mondták. Bugac táján feltört a rasszizmus. A Népszaváról vi-szont nem beszéltek. Az nem is tartozik az illetékességük körébe. Mert a halálmenet jól meg van szervezve és elő van készítve. A magyarság elleni uszítás a sajtóban nem ombudsmanokra tartozó dolog. Valamint az sem, hogy az ombudsman urak megvizsgálják azt, amiről nyilatkoznak. Hogy hogyan jött létre a gárda, ki mozgatja, milyen célokat szolgál, nem azért van-e csupán, hogy most már ők is nyilatkozzanak és csatasorba álljanak a holokauszttagadási törvény mellett. Ombudsman uraim, nem kellene előbb "nézni, a dolgot, magát"? Nem gondolják, hogy emberi jogot, adatvédelmi jogot, satöbbit képviselni az őszödi beszéd országában, ez alatt a kormány alatt, ennek a szolgálatában, vagy ennek kiszolgáltatva halálos bűn? Hát van itt más sérelem, mint a rablóbanda garázdálkodása? S azt vizsgálják?
Mi egy kultúra haldoklása, ha nem ez? Amikor már semmi szerves, semmi öszetartozó és összeillő nincs már benne, amikor a szép és a nemes is eltalmiasodik és amikor minden sarokban kultúremberként vigyorog - egy patkány.
A Fidesz is ezen a hétvégén bocsátotta közre Erős Magyarország című pártprogramját. A beltartalom elemzésétől most eltekintek. Tulajdonképpen egy jól és jólfésülten megfogalmazott célgyűjteményről van szó, amelyet a választásokig, akármikor lesznek is,  még több tervezetnek, és határozatnak kell követnie.
Hanem a cím...
Az "Erős Magyarország" ebben a halálmenetben elviselhetetlen amerikanizmus.  Erős Magyarország fegyver nélkül? Hadsereg nélkül, pénz nélkül, Appel Györgyök szponzorálása mellett? Ez fáj. Ez idegen a magyarság természetes realitásérzékétől. A magyar nép tudja, hogy meg kéne maradni és bele is kapaszkodik akár a Fideszbe is,  ha az egy csöppnyi életet ígér. De ha most erős Magyarországot ígér, akkor csak legyint. Mit beszél ez? Az unokám, a fiam, a menyem most ment ki Londonba mosogatni és nem jön vissza soha. Az a jó program, amelyik  remélni segít. "Erős Ma-gyarország" - a magyarság ezt most nem veszi be. Ahhoz előbb meg kell maradni, és nem szabad a népet az erő illúziójával ke-csegtetni. A mélymagyar - s ki nem az ma, aki szegény, vagy az lehet holnap - ezt üres fennhéjázásnak és cinikusnak találja.
Megmaradni, fiúk! Azt kéne.