Csurka István: A globalizmus csődje

2009. december 27. vasárnap, 08:15
Nyomtatás


Koppenhágában összeültek a világ összes országának vezetői az ENSZ főtitkárának elnöklete alatt, s meg akartak egyezni a glóbuszt fenyegető időjárásváltozás kivédésének, elodázásának módjában, eszközeiben. Nem lett belőle semmi. Összevesztek, aztán majdnem kibékültek, aztán egymás szemébe nevettek és megegyeztek a tárgyalások folytatásában. Mert tárgyalni jó –nekik. Aki a déli féltekéről érkezik, megszabadul a hőségtől, aki északról utazik le délre, az lebarnul, és ha elég merész, és van nála védekezőeszköz, megmártózik a déli szenvedélyességben. Még a fenyegetettség jellegében sincs egyetértés. A számszerűségében és hangerejében kisebbségben lévő, de érvényes tudományos álláspont és az ezt valló vezetők szerint a baj csillagászati és földtörténetbe írott jellegű, kivédhetetlen, míg a másik szerint a bajt az ember okozza gázkibocsátásaival és a légkör szennyezésével, s ezért kivédhető és csökkenthető. Eme álláspont mögött tömegek, szenvedélyes tüntető hadak és természetesen komoly tudományos meggyőződések állnak. Meg statisztikák. Éppen ez teszi egy kicsit gyanússá ezt az álláspontot. A statisztikusok mögött lehet megrendelő a politika és a gazdasági érdekcsoport, és lehet a kettő együtt. Valójában azonban mindegy, mert a jelenség valódi. Kimegyek az utcára és látom, érzem, szagolom, vagy ki sem megyek se az utcára, se a kertbe, mert a jelenség beszorít a fűtött szobába. A fűtésemmel, ha parányi mértékben is, hozzájárulok ahhoz, hogy holnap se mehessek ki. A gond mindenképpen egyetemes. Az emberiség túléléséről van szó. Mi sem volna természetesebb, ha már egyszer globalista a rendszer, ha a tőke és a gondolat és az eszme szabadon áramlik, sőt röpke másodpercek alatt körbeszaladja a földtekét az eszme honoráriumösszege is, hogy a világ vezetői ebben a kérdésben egyezségre jussanak.

 Akik a globalizmus megteremtőinek vallják magukat, a bankárok, valamint azok, akik csak a fenntartóinak, vagyis a politikusok, keblükre ölelhetnék ádáz ellenzőiket, a harmadik világ pénzembereit, törzsfőnökeit, politikusait, s kimondhatnák: megtisztítjuk a légkört. Mert ez közös érdek. De nincs ölelkezés. Csak arról vitatkoznak, hogy eddig ki mennyi hasznot húzott a légszennyezésből, miközben a gyarmatok népeitől elvette a légszennyezés lehetőségét. Ezért most a még tiszta levegőjű, de szegény országok segélyt és hitelt követelnek az IMF-től, a Világbanktól és más bankoktól, hogy meg tudják venni azokat a berendezéseket, amelyek okádják a füstöt. És meg is kapják a hitelt és a Művek okádják a füstöt – a nép pedig szegény marad és köhögős. Ez a globalizmus világrendje, ezzel kell szembenézni, ezt kell szívni, ez van. Az emberiség túlélése hidegen hagyja a globális vezetőket. Valamennyien a gondviselés számlájára írják át a dolgot. Marxisták és volt marxisták, Isten, Allah és Jáhve hívők, diktátorok és demokraták, urbánusok és népiek, népi-urbánusok és urbánus-népiek – vagyis a már nem zsidók és a még nem zsidók – elhárítják maguktól a felelősséget, mert a másik is elhárítja. Koppenhágában nem kevesebb bizonyosodott be, mint hogy a globalizmus egy fikció. Hongkongból ugyan lehet jeget exportálni Grönlandra és Grönlandról fókazsírt Hongkongba, de a mindkettőt fenyegető életveszély elhárításában nem lehet megegyezni, mert azt tiltja a pillanatnyi érdek. A tőkeáramlás és a tőkeáramlásból származó busás haszon. A globális uralkodó elit, amely ugyan erősen tagolt és egyes részei egymás ellen feszülnek, egyben megegyezik: pillanatnyi hatalmát, gazdagságát nem hajlandó feladni. Nem ismer örökérvényű érdeket, szükségességet, isteni parancsot, nem fogadja el a sors kihívását. Nem érdekli sem a választópolgár sorsa, sem a választópolgár unokájának, pláne dédunokájának a sorsa, még akkor sem, ha a saját unokájára is ugyanaz vár. Most bebizonyosodott, hogy a világ vezetői, akiknek módjukban áll megegyezni és óvintézkedéseket foganatosítani, a világ legrövidlátóbb figurái. Ez a rövidlátás már vakság, és mint vakság nem lehet csak szándékos. Obamának és a többinek vakságot parancsoltak a bankok és az olajtrösztök. Európa vezetőinek vakságot parancsolt az USA és a Világbank. Kína és India vezetőinek csak a szemüket kellett behunyni, vakság eljátszására szükségük sem volt, mert ők még nem szennyeztek eleget, és ennek korábbi gyarmati sorsuk, egykori hátrányos helyzetük az oka. Most sok füsttel állhatnak bosszút a gyarmatosításért. Afrika vagy Brazília pedig még füstöléssel sem tud méltó bosszút állni, ezek a saját erdeiket irtják ki, a világ tüdejét. Ha valaki félti a világ oxigénjét, fizesse meg az erdő nem-égetést. Hát, nem gyönyörű ez a globalizmus, ez a hajsza, ez a végtelen tülekedés, taposás, erdőégetés a politikailag a létért, valójában a haszonért. Mert természetesen az erdőégető peon, a kis fűrészes-parazsas emberke éhbérért irtja az esőerdőt egy nagy világcég megbízottjaként, teszem azt a Feruzzi napszámosaként, és fogalma sincs, kié lesz majd a haszon, ha az erdő helyén génkezelt szója terem. Mert nem az éhező embertöbblet jólakatása érdekében irtják az esőerdőt, hanem azok profitjáért, akik a kis magyar élelmiszeripart elprivatizálták és megszüntették a cukorgyártást. És a „kibocsátást” sem azért nem lehet gyorsan csökkenteni, mert sokan hirtelen munkanélküliekké válnának a nagy kémények alatt, hanem azért nem, mert néhány gazembernek laposabb lenne a pénztárcája. S mily szépen el van nevezve a világot köhögtető, fullasztó büdös füst, a méreg, a halál: kibocsátás. Meg kell a szívnek hasadni. A dolgot természetesen tovább kell gondolni. Az eset Koppenhágában történt, tehát az EU-ban. Ezzel Európa vezetői mintegy védnökséget vállaltak a konferencia fölött, mint az egyik legjobban veszélyeztetett földrész vezetői. Európát – főként európai fiatalok, szervezettek vagy sem, fizetettek vagy sem, ez most mindegy – kifütyülték. A tömeg nagy része felelős kifütyülőkből állott. Nem volt ott mindenki anarchista. De az európai rendtartás szerint a kifütyülőket a dán rendőrség elnáspángolta. Pedig ezek megegyezést követeltek. A világ, az emberiség javát. A most nemzetköziesített zsurnálszó, a kibocsátás csökkentését. A rendőrségek és testőrségek más részei pedig azokat védték meg, akik nem egyeztek meg, holott népük, a tüntetők családjainak otthonmaradt része, nagy többsége azért küldte oda őket, hogy egyezzenek meg. Micsoda felfordulás ez? Milyen világrend? A rendőr a bűnösöket védi? A meg nem egyező bűnösök, a híradók tanúsításai szerint integetve vonultak be díszhelyükre és mosolyogtak. Akik pedig az életet követelték, azokat meg verték? Mert ne tévedjünk, mindegyik góré, amikor mosolyogva bevonult, pontosan tudta, hogy nem fog megegyezni, mert azok, akik el sem jöttek a világértekezletre, a megbízók, a Chase Manhattan Bank vezetői például, egyáltalán a manhattaniak a „semmi engedmény” utasításával küldték oda őket. Az ellenoldal pedig eleve nem engedhetett, ha Manhattan nem engedett. A szerepek a globalizmusban úgy vannak kiosztva, hogy ki sincsenek osztva. Veleszületik a politikussal a szerepe, amikor politikusnak megszületik egy liberális avatóünnepélyen. Ha visszaadná a szerepét, lámpavasra kerülhetne és mint ilyen válna – környezetszennyezővé. (Kivételképpen visszaadott szerepéért golyóval ölték meg Dallasban John Fitzgerald Kennedy elnököt, de a gyilkosság körülményei – globális és felmelegedési okokból – még titkosak.) S mit tartsunk a multikultúráról, mint a globális, kozmopolita felmelegedés egyik fő termékéről Koppenhága után? Hát, ha a multikultúra értelmes volna, ha járható út volna a társadalmak egymás közti megértésében, akkor ennek a konferenciának, amely a közös veszély leküzdéséért lett összehívva, merő egy ölelkezésből kellett volna állnia. Homokos, transzvesztita, leszbikus politikusok és politikusnők eshettek volna egymásnak, mindenféle csókszerűségben és bőséges kibocsátást produkálva. De ehelyett összevesztek. Nincs tehát globalizmus, nincs tehát multikultúra, a liberalimus, leánynevén neoliberalizmus pedig teljes csőd. A vakolókanál folyik, a simító törött, a körzőnek nincs hegye, nem lehet beszúrni. Mi van hát? Gazemberség, végtelen önzés, rövidlátás a vakságig és gonoszság, felelőtlenség minden mennyiségben. A globalizmus vezetőrétege, a háttérhatalom főembereivel együtt megérett a kibocsátásra.