Rendsz. Vált. Köv

(XX. évf. 15. szám - 2008. április 10.)

Gyurcsány bukása most már szappan a szociálliberális szappanoperában: vele mossa a kezét a degeszre gazdagodott új osztály, miközben bágyadt reformáriákat énekel. A saját megszólalóik többször emlegetik, jósolják - némelyek elkerülhetetlenítik - távozását, mint az emez oldaliak. Az uralkodó réteg meg akarja úszni Gyurcsány menesztésével és felváltásával. Rákennek mindent - gondolják -, és megmentik a rendszerüket.

Még egy kicsit élezik a késeket, acsarognak egymásra, aztán úgy, ahogy összevesztek, kibékülnek. Lehet, hogy Kis János   - a két most civakodó párt közös, politikailag legkorrektebb filozófiai főrabbija, aki a hatvanas években a Lauder Javne gimnázium elődjében, az Ajtósi Dürer sori orosz nyelvű Rákosi iskolában tanult - már írja is pünkösdi békecikkét a Népszabadságba, "Mit vacakoltok azzal a kézigránáttal!" címmel. Ezzel aztán ő köt útilaput Gyurcsány talpára és akkor neki mennie kell! A "Kádárnak mennie kell" is Kis nevéhez fűződik, mert ő és még néhány más irodalmi "rabbi" mindig előbb kapja meg a New York-i legfőbb kehilla döntéseit. Mindegy hogy kerül a süllyesztőbe Kádár, Gyurcsány, csak a rendszer, az ő rendszerük, fennmaradjon. Hirtelen besüt a nap, minden megvilágosodik és akkor egyszerre menesztik Gyurcsányt - és "új szakaszt" ígérnek. Ezen a ponton szükséges megjegyezni, hogy aki eleget élt már, az sok új szakasz ígérésének lehetett tanúja és szenvedő alanya. Új szakaszt ígért Rákosi Mátyás és Kádár János is legalább hat kongresszuson: Grósz Károly rövid futamideje alatt sem hagyta ki és ezek mindig azzal jártak, hogy a nómenklatúrának jobb lett, a népnek nehezebb.
Ma az új szakaszt reformnak hívják. Legnagyobb gazdasági bölcsünk, a Fotex - Buddha, Békesi László minden megszólalásával azt bizonygatja, hogy a magyar nép nem élhet ilyen jól, ennyire gazdagon eltartva, még havi huszonötezréből is le kell csípni valamit, ha kipusztul, hát kipusztul.
Gyurcsány bukásának oka, hogy kifo-gyott az ígéretekből. Ez a maga nemében párját ritkító politikai betegség. Lélektanilag kellene elemezni, mert lehet, hogy van benne valamilyen rejtett öngyilkos hajlam. Előfordulhatott, hogy a blogíró véletlenül elolvasott egy könyvet, teszem azt egy Dosztojevszkijt, és belerágott a lelkébe, amikor az egyik Karamazov azt mondja a másiknak: "köpj szemen, Bátyuska". Horn Gábor és Kóka éltek is a lehetőséggel.
Gyurcsány kinevezése pillanatában is alkalmatlan volt, talán nyomorultabb senki, mint most.
Nem ő bukott meg, hanem a rendszer, amelyik kinevezte. Ez 2008. március 9-ének a történelmi üzenete. szoveg>Március 9-ére és üzenetére nem lehet eléggé nagy és eléggé hatásos szavakat illeszteni. Március 9-e nemzeti tény. Ha a nemzeti oldal és elsősorban a Fidesz nem hangoztatja és nem nyomatékosítja teljes erejével, hogy most a rendszer bukott meg, akkor nem csak történelmi bűnt, hanem jóvátehetetlen hibát követ el.
Alaposan még senki nem elemezte, nem mondta meg, mi történt március 9-én. Hogyan és miként bukott meg a rendszer? Kik is buktak meg? Nézzük csak. Azok buktak meg, akik "nem"-et mondtak és "nem"-et javasoltak, illetve távolmaradásra buzdítottak. Kik azok? Csak a két koalíciós párt? Óh, nem! A hatszázvalahány ezer "nem"-ben természetesen benne van az egész uralkodó elit - álelit -, benne a politikai, gazdasági, pénzügyi vezetők teljes köre, benne van a Marx Károly Közgazdasági Egyetem, a Vagyonügynökség, az ÁSZ, a rendőrség és a bíróság, az egész holokausztipari komple-xum, a félrevezető sajtó. A koalíciós pártok nem lányos szeszélyből estek egymásnak, hanem azért, mert csőd van. Az ok maga a csőd, a bukás. Mert az egész összefüggő korrupciós hálózat bukott meg és nem fordítva. A bukást nem a koalíció felmondása idézte elő, hanem a működésképtelenség. A koalíció ideiglenes, vagy akármilyen felmondása csak tünet, és a végső szó kimondásának elhúzása pedig csak a további rablások gyors végrehajtását és a folyamatban lévők befejezését szolgálja.
 Most arról az egész összefüggő irányítási és félrevezetési rendszerről van szó, amely Németh Miklós kormányzása alatt kezdődött el és folytatódott Antall József paktumával, majd az ebből kifejlődő kétharmados többségű Horn-Kuncze-rendszerrel és a Fidesz számára négy évre átadott félhatalommal. Megbukott az egypártrendszerből áthozott káderek, az átfestett emberek, a hol templomba, hol pártértekezletre járó kaméleon káderek rendszere, a sajtó és a média hazudozáson és félrevezetésen alapuló egész rendszer. Lelepleződött és megbukott a privatizáció. Megbukott az egész holokauszt- kultúra fojtásos módszere, az örökös fenyegetettség és számonkérés, a nemzetietlenség és a kozmopolitizmus. Megbukott a liberális hegemónia.
Legyünk azonban óvatosabbak: ebben, ami most történt és történik, mindez csak benne van, mint lehetőség, de valójában még nem történt meg. Õk még kormányon vannak, és mindegyik benne ül még abban a havi milliókkal fizetett székben, amelyben eddig. Ezek még minden csatornát megtöltenek, csak azokat a csatornákat nem, amelyekbe valók. Még Gyurcsány is miniszterelnök és bágyadt trükkökkel próbálkozik. Az előre hozott választásról is csak egyre többen beszélnek, de az elérésének útja-módja még nincs kijelölve. De a fő kérdés nem ez, hanem az, hogy a tömeg, a nép, a nagy többség még nem tudja, hogy nem a kormány bukott meg, hanem a rendszer. Abban a pillanatban, amint a nép rájön, hogy ez történt, illetve az történt meg, amit csak titkon remélt, amit akarni sem mert, amiért elment szavazni - az előre hozott választásokat azonnal ki kell írni. Semmi nem akadályozhatja meg, sem az alkotmány, amely szintén megbukott a rendszerrel együtt, sem az európai tiltások, sem a hazudozás. Természetesen semmi rebellió, semmi szélsőségesség nincs abban, ha kimondjuk, hogy a rendszerrel együtt az alkotmánya is megbukott. Már csak azok védik, akik csinálták, és az irháját mentő gyarmati burzsoázia, amelyik eddig akkor rúgta fel, amikor tetszett neki.
Magyarországon nincs forradalmi helyzet, mondogatják sokan és igazuk van. Nem is nagyon kell. Hanem ráébredés kell. Jól felfogni azt, ami megtörtént. Az uralkodó elit félelmetes technikával és óriási hazudozási képességgel minden ütés elől kitér, a forradalmat maga által szervezett utcai zavargásokkal előzi meg, és semmi mással nem törődik ideológiai visszavonulása közben, sőt, ideológiája fegyvereinek eldobálása közben, mint pozícióinak megtartásával, a pénzzel és az idegen megszállás útjának egyengetésével.
Mindig ez volt a kérdés. Minden váltáskor lényegében csak erről volt szó. Minden korszakváltás, sőt minden új kormány alapkérdése a helyosztás volt és a Kádár-Aczél elitnek, zsidóknak és nem zsidóknak mindig sikerült majdnem az összes fontos hely megtartása, esetenként egyéni pofa-átszabásokkal. 89-90-ben pontosan ez kezdődött el; azután a paktum következtében, a média- törvénnyel és a kereskedelmi csatornák tudatmódosító háborújával sohasem csak a kormányokról volt szó, hanem mindig a fontos, pénzes, a valódi irányítást jelentő állásokról. Mindeddig sikerült a régi rendszernek nemcsak megőriznie, hanem tovább is szélesítenie hídfőit. A hiszékeny magyar keresztény középosztály pedig vagy csak a kormánnyal törődött, és ujjongott, hogy neki van kormánya, holott nem volt, vagy a kopjafaállítás szenvedélyének hódolt, és közben kiadta a kezéből az iskolát és a nemzeti, keresztény nevelést, egyáltalán a nevelést, és most csodálkozik, hogy az iskolákban verik a tanárokat. Kopjafázó rendszerváltás közben az évezredes tanultságúak elfoglalták a holdingokat. Először a pártkáderek a szakértelmükre és a gyakorlatukra hivatkozva igazolgattak át az új felállásba, körülvették Antallt és tanácsadva szereztek meg minden érdemi magaslest. Antall azzal kérkedett, hogy nincs volt párttag a kormányában, a keresztény középosztály borzongott a gyönyörtől. Aztán Horn idején visszatértek a megrögzöttebb pártkáderek, míg a polgári jellegűbbek elfoglalták a gazdaság és pénz nagy, hatalmas fizetésű állásait és elszegődtek a külföldi tőkéhez.
A külföldi tőkéről senki sem tudta pontosan kiféle-miféle, nem is volt szabad a liberális doktrína szerint efelől érdeklődni, és Orbán Viktor mire észrevette, már csak olyan rendszert talált magával szemben, amely újnak látszott, de régi volt, magyarnak látszott, de nem volt az, és ezzel kellett kiegyeznie. Neki, mint korábban Antall Józsefnek is, már szabad és bizonyos mértékig elvárt dolog volt megjegyzéseket tennie a Munkáspártra, a kommunisták balosabb részére, a "tollal és fegyverrel" kiálló Berecz János-félékre, de miként gróf Bethlen Istvánnak és Horthynak, barátságába kellett fogadnia Chorin bárót, a Hitelbank és a Rimamurányi Szén és Acéltröszt tulajdonosát és a többi plutokratát. Az új plutokratákkal csak mosolyváltás történhetett. Mindezt politikailag korrekten: a származás kérdését nem volt szabad feszegetnie, még akkor sem, amikor az új plutokraták őt lecigányoztatták.
Ez a nemzetközi segítséggel további küzdésre fellocsolt Kádár -Aczél-rendszer most kimerült. Hiába volt benne többségben a hajlékony, az alkalmazkodó, a nemzetközi összeköttetések áramkörével örökösen izgalmi állapotban tartott Aczél György- Lukács György-elem, megöregedett, elfáradt, teletömte dohánnyal a frigyládát és ráült, a fiatalítása pedig nem sikerült. A bevont fiatalok tehetségtelennek, mohónak és mindenekelőtt üresnek bizonyultak. A saját nevelésű KISZ-es és Lauder-ifjúság - teljességgel alkalmatlannak. Ezért akad a torkán az ígéret Gyurcsánynak: maga is KISZ-képződmény, és hiába ígér akármit, ha Gusztos Péter virít a háta mögött.
De legyünk tárgyilagosabbak: ez szinte világjelenség. Ma igazán képzett, okos, céltudatos vezetők elsősorban Kinában - és ennek megfelelően Tajvanon, Szingapúrban és Hongkongban vannak - Indiát még mindig nem ismerjük, igencsak ott is - a nyugati világban, a liberalizmus rendszerében úgyszólván csak Bushok és Hillaryk vannak. Az a tény azonban, hogy a nyugati világban ez a kiüresedés megy végbe (Untergang des Abendlandes) bennünket nem ment fel semmi alól. Mert ez a bealkonyodás még sokáig el fog tartani, és ha mi, ma-gyarok előbb húnyunk ki, mint Európa és a Nyugat, akkor még arra sincs esélyünk, hogy átmentsük magunkat a világ új kiegyenlítődésébe, amire a Nyugatnak van némi esélye. A mi kimúlásunk gyors zsidó betelepedéssel fog járni - jár együtt máris -, és ez sok szenvedést és megaláztatást jelent a magyarságnak. Egész kultúránkat kitapossák belőlünk és ez szörnyű fájdalmakkal fog járni, olyanokkal, amelyekről most még fogalmunk sincs. Palesztinában azonban már látható.
A betelepítés ügye Demszky 18 éve és a koalíció utóbbi hat éve alatt nagyot lépett előre, de még sok lakópark nincs felépítve, még sok föld nincs megszerezve és még sok feltételnek kell teljesülnie. A magyarság legszegényebb rétegei már lefogyatkoztak és elszegényedtek az érdekérvényesítésre képtelenség állapotára, de a középréteg még gyengülve tartja magát. Még van egy elhallgatott, ütött-vágott MIÉP-je, vannak polgári körei, vannak kezdeményezései, még el tud menni zarándokként Csiksomlyóra és még van egy nagy pártja, amely korántsem olyan, amilyen lehetne és amilyennek lennie kellene, de még van. Ahhoz, hogy a betelepülők számára mindez ne legyen nem-kóser, büdös, hogy ne rontsa az új, vagy régi-új hazában a komfortérzetüket, ezt mind el kell sorvasztani. De hogyan, amikor most 83 százalékos győzelmet arattak.
Gyurcsányra emiatt haragszanak, s ezért kell, szerintük is mennie. Nekünk azonban, a 83 százalékos győzelmet aratottaknak, nem szabad ennyivel beérnünk. Mert ez a rendszer, amely most az alkotmányára hivatkozik és az alkotmányban megszabott parlamenti feltételekhez köti a kormány távozását - már tulajdonképpen nincs. Hiszen, emlékezzünk; mi jelentette a 99 százalékos egypártrendszer felbomlását, ha nem a többpártrendszer, amelyben a választók többségét képviselő párt, vagy pártok adják a kormányt és a kisebbségben maradottak az ellenzéket. A több pártból álló kormányzó erőnek kétségtelenül nem kell a két választás közben igazolnia, hogy megvan a többsége, no, de mi van akkor, ha két választás között mégis igazolódik, hogy nincs? Erre nézve nincs szabály. Ebben az esetben legfeljebb az arányok és a mértékek döntenek. Magától értetődik, hogy 16 és fél százalékkal nem lehet kormányozni. Különösen kétpártrendszerben nem lehet. Ez olyan felborulás, ez annyira szemben áll a többségi elvű liberális demokráciával, hogy ezt semmilyen okoskodással, csűrés-csavarással nem lehet kimagyarázni. Ez ellentmond a józan észnek. Most azonban az a párt van uralmon, amelyik a szavazók nem egészen 17 százalékát tudhatja magáénak, és azok vannak ellenzékben és a parlamenten kívül, akik a több mint 83 százalékot.
Már leírtuk, most megismételjük: az egymás után két választást megnyert pártokkal semmilyen kérdésfeltevés esetén nem fordulhat elő. Ez vagy azt jelenti, hogy egymás után két választás hamis volt, csaláson alapult, vagy pedig azt, hogy a kormányzó koalícióról és a mögöttük álló hatalmi elitről valami főbenjáró bűn derült ki és jutott legalább részben a nép tudomására. Milliók attól a párttól, amelyhez állítólag évtizedes kulturális beágyazódás, nemzedékek közötti átörökítés is köti őket, csak főbenjáró ok miatt fordulnak el. Lelepleződés történt.
A Horn Gyula kormánya idején, amikor a volt kommunisták 54 százalékához Horn Gyula látszólag gyáván, de bölcsen hozzácsapta az SZDSZ l8 százalékát és így koalíciójának több mint kétharmada volt, és nem volt vérliberális ellenzéke, akkor az uralkodó elit és a Nyugat, sőt a zsidóság is figyelmeztette őt, hogy nem csinálhat egypártrendszert. Nem állíthatja vissza a régit, mert a váltógazdaság a nyugati demokrácia főműsora. Kell neki, mint egy falat kenyér. A manipuláció legfontosabb eszköze az uralkodó réteg kezében a kétpártrendszer, különösen annak magyar változata: a dühös kétpártrendszer, amelyben az egyik réteget fel lehet ingerelni a másik ellen, és közben mindent el lehet szedni mindkettőtől. Igen ám! De az akkori Országgyűlés pártjai között nem volt üzemképes méretű, jövőjű ellenzéki párt. Az MDF már nem volt az, a Fidesz még nem volt az. A Fideszből ez a felsőburzsoáziai igény hozott létre nagy pártot és ez adta a HVG és más gazdasági lapok, a Figyelő segítségével, vagyis kommunista, liberális vezetésű lapok segítségével a kezébe a Tocsik-ügyet, amellyel megbuktatta Horn Gyulát. Mi akkor a Magyar Fórumban megírtuk egy vizsgálat eredményeként, hogy a Népszabadság az 1998-as választást megelőzően többet irt pozitív hangon Orbánról és a Fideszről, mint az MSZP-ről. A nagyburzsoázia valószínűleg úgy gondolta, hogy inkább kibír négy évet egy jól kézben tartott, fiatal és ennélfogva gyakorlatlanabb kormánnyal, mint hogy lemondjon a manipulálás eszközéről, a váltógazdaságról és a kétpártrendszerről. Ezt Orbán nem felejthette el, s valószínűen ez az emlék akadályozza, hogy padlóra küldje az MSZP-t. (Más kérdés, ha az magától lefekszik...)
Nem ide tartozó kérdés, hogy megfelelt-e a Fidesz a felhozók elvárásainak kormányzása négy évében. Valószínűen részben igen. Tetszett a földkérdés, a tőke szabad áramlásának fejezetébe foglalása és a szociális charta szabályai alóli mentesség, de nem a magyarigazolvány és az Erdély-járás, meg nemzeti tőke támogatása, a Széchenyi- terv és a fiataloknak nyújtott lakáskölcsönök rendszere. Összességében nem tetszett, és 2001. szeptember 11-e után, az új háborúkhoz megbízhatóbb és zsidókkal kitömöttebb kormány kellett nekik. 2006-ban pedig a megszállási biztonság és annak a gyorsabb lebonyolítása volt a fő szempont, ami miatt a vezető elit hagyta a szemérmetlen csalást, amivel Gyurcsányék újra nyertek. Amikor a haza kiárusításáról van szó, akkor a volt kommunisták és liberálisok mindig olcsóbbak, mint a leghitehagyottabb nemzeti kormány.
A népszavazási eredmény azonban azt is jelenti, hogy a magyar nép felmondta a kétpártrendszert. Nem kell neki, illetve mindegy számára, mert átlátott rajta. Homályosan, de átlátott rajta. Hiába mondja tehát Gyurcsány, hogy csak azért született ez a népszavazási eredmény, mert ez egy zsebre menő anyagi kérdésben kiírt, azaz anyagi kérdésről szóló népszavazáson történt. Mert ez az érvelés velejéig hamis. Éppen azért jelenti a kormány teljes bukását ez a népszavazási eredmény, mert három anyagi tételt illető népszavazás döntött így. Most az anyag csapta szájon az anyagelvűség zsarnokait.
Korunk az anyagiasság kora. Minden dolog anyagi indoklású. A kommunizmus és a liberalizmus minden anyag fölöttit, minden transzcendenciát kiirtott még a gondolkodásból is. Csak anyag van, azt mondják, mi is az anyag legfejlettebb foka vagyunk és a lelkünk is csak anyag. Nincs Isten - mondják ők. A népszavazás viszont azt mondta, hogy legalább háromszáz forint erejéig létezik. (Bocsánatot kérek a profanizálásért!) A népszavazás három anyagi természetű kérdésben döntött a kormány meghozott, bevezetett, gépekkel ellátott (vizitdíj-automata) intézkedésével szemben, nyolcvanhárom százalékos erővel. Ez a tett a liberális anyagi rendszert, amely pusztán anyagi szempontú - sohasem nemzetpolitikai, sohasem erkölcsi, sohasem megmaradási - anyagilag ütötte ki, a saját bunkójával bunkózta le. Ráadásul ez szinte véletlenül alakult így. A kormány és választási bizottsága négy kérdést lehántott az eredeti hétről, megmártotta ezeket is minden lében, húzta-halasztotta, hűtötte a dolgot és a nép csak nézte. Aztán amikor kiírták, elment szavazni.
Nincs csak részben becsületes emberekből és nem virtikli kommunistákból álló kormány, amelyik egy ilyen 83 százalékos megalázás után azonnal vissza nem adja a megbízását. Egy japán miniszterelnök ilyenkor harakirit követ el, s egy kongói törzsfőnök keres egy közeli oroszláncsordát, amely felfalja. Ezek azonban inkább koalíciós válságot, déli áramlatosdit, reform- bénulást játszanak, mint hogy eltakarodjanak. Miért? Mert Izrael azt mondja, hogy még hiányoznak lépések, amelyeket a megszálláshoz meg kell tenni és amelyeket egy másik kormánytól nem várhatnak. Illetve, még nem tudják, hogy várhatnak-e.
A magyar társadalmat, mielőtt ők és a rendszer lelép a színről, porhanyóssá kell tenni. Nem szabad, hogy olyan érdekérvényesítésre és legalább a nemzeti szempontok sugalmazására, ébrentartására képes erő legyen benne, mint a MIÉP. Ezért akarták egy korábban beleépített társasággal szétszakítani, gerincétől, minimális anyagi forrásaitól is megfosztani. Ez nem sikerült, pedig a példa jól szolgált volna az egész társadalom számára: így járnak az antiszemiták, a teljes megszűnésig üldözzük őket. Tehát féljetek mindannyian. Mert a cél, természetesen, mint minden váltás előtt és minden bekövetkezett váltás során is az egész társadalom sarokba szorítása. Ez Magyarországon mindig antiszemitizmus miatti ostorozással történik a huszadik században. Az ostorozás olykor akasztásokba torkollik. Ez most ismert okok miatt nem megy, ezért nagy csattogtatással, nagyon keményen kell ostorozni, magyar gárdázni, cigányozni és "bűnös nép"-ezni. Továbbá ki kell préselni a hatalom várományosaiból valamilyen fogadalmat, hogy nem nyúlnak a kiváltságokhoz. Mivel azonban a fogadalom nem sokat ér, ezt tudják magukról, olyan helyzetet kell teremteni, amelyben az új rendszer akár kétharmados többsége ellenére is arra van kényszerítve, hogy ne nyúljon az Aczél-gárda és most már a Gusztos-gárda kiváltságaihoz és ne tegyen semmit a betelepülés ellen.
 Ennek egyetlen módja van: mindent eladni, mindent az izraeli tőke és a vele szövetséges csoportok kezére játszani. Amikor aztán az Orbán-kormány fellép, ne legyen a kezében semmi. S főként: a magyar nép, az egész magyarság legyen olyan gyenge, béna, hogy fogadja el fátumnak, sorsnak a kiszolgáltatottságot és azt, hogy akiknek hinni akart, azokat is megvették. Vegye tudomásul, hogy 83 százalékos akarata szétmállott. Törődjék bele, hogy mindenki elárulta.
Mivel itt még nem tartunk, a kormánnyal folytatni kell, no nem a kormányzást, hanem a népgyöngítő hercehurcát, a koalíciós, szingli párti kormányzást, a vacakolást. De adott esetben Gyurcsányt is fel lehet áldozni, csak a rendszert nem. Még ha megbukott, akkor sem. S ha április nem lesz elég a kiárusításra, akkor kormányrendelettel májusból is áprilist rendelnek.
Több egyidejűleg alkalmazott módszer van a tarsolyukban. Először is az átigazolás. Jelentkezés a Fideszbe. Teendők elvállalása. Együttszavazás. Uram-bátyám, édes jó fideszkomám. Én szidom Orbánt, de már Felcsút-drukker vagyok. Nosztalgiázás: apám, szegény, Kohn Móric Fidesz-kiskereskedő volt, szegény anyám, hogy szidta ezért... Magyarnóta-éneklés szakmányban, közös ivászatok, gulyáspartik a Balaton partján, a sínek mellett, és amikor ez mind meghozta az összemelegedést - a magyarral ez könynyen megy, hiszen alapvetően balek nép -, nagykoalíció. Egyelőre csak olyan, amelybe ők még csak kicsiként férnének bele. Csak tíz százalékkal. És ronggyal, tollal, pálinkával házalva, mint annak idején. Csak bent legyenek. És persze a megszerzett, lopott milliárdokat ne vegyék el tőlük.
Mindennek az alapfeltételét ennek a kormánynak kell megteremtenie. Szerény kisebbségi kormányzással, mindent visszavonva. Zord pofa helyett ájtatos pofával. Ki fogják rúgni maguk közül Gyurcsányt és bandáját. Leszámolnak velük. Pontosan úgy, ahogy Kádár János leszámolt a Rákosi- korszak kádereivel: sehogy. Csak rájuk támaszkodott, minden főhely az övék volt, egy-két nevezetes alakot küldtek el fordítónak és vidéki gyárigazgatónak mindössze, de az, aki a szájába vizelt, tévéműsort vezetett, az ávó pedig szétáramlott az intézményekbe és a rendőrségbe. A kisebbségi - mensevik - kormányzás olyan lesz, mint egy csokor hóvirág és ibolya összekötve: először is kék és fehér, másodszor olyan szerény, mint a két virág együttvéve. El fogják várni, hogy szeressük őket, mint a tékozló fiút az apukája.
Kimondhatjuk: a nagykoalíció a magyarság halálát jelentő legsúlyosabb megalkuvás. Volna.
S különben is, az élet egyetlen parancsa: élni. Megmaradni, túlélni. Nekünk most ezzel az összeomlással tulajdonképpen szerencsénk is lehet: ha elsőként láthatjuk be, hogy ez a Nyugat által ránk erőltetett, félig liberális, félig kommunista rendszer vitt csődbe bennünket, s megmentenünk magunkat csak az egészen új, csak félig nyugati, harmadik utas, teljesen magyar rendszerben leszünk képesek. Ezt kell felépítenünk. Nem nemzetközit, hanem magyart. Ennek első feltétele, hogy ne csak Gyurcsányt és a két pártot váltsuk fel, hanem rendezzünk mindent és változtassunk meg mindent a magyar nép érdeke szerint. Semmiképpen ne kössünk nagykoalíciót, amit most baromian okos és rettenetesen megfizetett emberek ajánlanak. Ajánlják pedig ravaszul, sunyin, példálózva és impotensen.
Ne engedjük, hogy a régi rendszer emberei, a KISZ- és Lauder Javne-fiúk beépüljenek az új rendszerünkbe és megint mindent elfoglaljanak. Nem is a születésüknél fogva, hanem a tehetségtelenségük, alkalmatlanságuk és az erkölcstelenségük miatt. Gyurcsány most megy, Orbán valószínűen jön, de az a kérdés, hogy ki lesz az ő Chorin bárója. Ki meri-e mondani, hogy neki nem kell Chorin báró? Nemcsak vérében, de eredendő szándékában is magyar plutokratája úgysem lesz soha ennek a nemzetnek, mert keresztény plutokrata nem létezik. Az új kormány mögé nem kell plutokrata. Sem zsidó, sem német, sem cigány. Ellenben kell sok körjegyző, iskolaigazgató és sok forgalmista és egy erős birtokos osztály, amely szaporodásnak is indul a földeken. Lesz-e magyar keresztény bázisa az új rendszernek? - ez az élet-halál kérdés. Elkezdődik-e az új magyar plebejus értelmiség felnevelése? - ez a magyar jövő alapkérdése. Ezt akarják most megakadályozni antiszemitizmussal való vádaskodással.
Mert eddig ennek mindig az ellenkezője történt. Antall alatt a kormány jobboldali lett, kimentek az oroszok, de ami fontos volt az életben, az minden az Aczél-káderek kezében maradt. Õk mondták ki, hogy az állam a legrosszabb tulajdonos és aztán ők lettek a még rosszabbak, vagy átjátszották a külföldi nagyon jóknak, akik csak egy kicsit rosszalkodni jöttek ide. Ez a rendszer csődölt be most. Az istenített külföldi tőke rendszere, amelynek érdekében kiszorították a kis magyar tőkét, a közepes magyar vállalatokat is a piacról, megszállták a biztosítást és a bankokat és a tudatipart. Gyurcsány bukásának valójában az az oka, hogy ennek a léket kapott rendszernek a megmentésével bízták meg, elvállalta, de nem tudta, hogy lehetetlenre vállalkozik.
A magyarság nagyon rosszul jár, ha elhiszi, hogy mindennek ő az oka és minden meg van oldva, ha őt elküldik. És az új, előre hozott választás sem ér sokat, ha az újonnan választott Országgyűlés nem vállal el egy radikális rendcsinálást és egy új alkotmányt. Ha hagyja, hogy a régi rend emberei, akik köpdösik ugyan Gyurcsányt, de a falánk, "luxusprofit" rendszerének fiai és a megújhodó magyar életet is belülről szeretnék bomlasztani.
A cél ez, a régi cél és az eszköz is a régi: ilyenkor veszettül antiszemitázni szoktak. Bayer Zsolt írt valami cikket egy zsidó íróról, aki örökös náthája váladékát a Lukács uszoda vizébe csapta. Nem olvastam, mert én már koromnál fogva nem olvasok semmi hígat, ennélfogva természetesen a vízbe taknyolót sem olvasom és tizenöt éve nem járok a Lukácsba, mert kinéztek engem onnan. Éltesebb zsidó asszonyok és más fürdőzők megjegyzéseket tettek rám a hátam mögött meg mellettem elúszva. Ki lehet bírni az életet a Lukács nélkül, noha a vize nagyon jó. De a dolgot nem értem: mi abban az antiszemitizmus, ha egy zsurnaliszta szóvá teszi, hogy disznóság az, ha valaki önfeledten beletaknyol abba a vízbe, amelyben többségükben zsidók úszkálnak és csevegnek. Hát ezzel nem az úszkálókat védi? Nem a tiszta vízért emel szót ezzel? Most azonban minden újságra kiterjedő vita van erről az írásról, és fel van festve az antiszemitizmus veszélye, különös tekintettel arra, hogy a cikk írója, Bayer Zsolt, a hatalom várományosainak közvetlen körébe tartozik. A fő kérdés most még csak a Lukács vize és a takony, de valójában a következő hatalom és a betölthető állások. Szabad-e, lehet-e a hatalmat olyanok kezébe adni, akik között antiszemiták vannak, még ha azok speciel csak egy zsidó irodalmár szervezetében képződött anyag jelenlétét teszik szóvá, amely egy általuk frekventált vízbe került.
Bayer Zsolt a Fidesz húszéves fennállási ünnepségén közvetlenül Orbán Viktor mellett ült. (És lehet, hogy közvetlenül a Lukácsból jött...)
 A dolog véresen komoly. A magyar sajtó vészjeleket ad le részben a művelt Nyugatnak, részben Amerikának, beleértve a Bnai Britet, azaz a Szövetség Fiait is. S.O.S! Segítség! Mentsétek meg a dohányunkat! Mi vesztésre állunk, de Ti még megmenthettek bennünket! Ránk jön a Magyar Gárda, amit mi szerveztünk, ránk jön a MIÉP, amit már kétszer kiejtettünk, ránk támad Orbán Viktor, aki ott ül az antiszemita író mellett (már megint, mint Lakiteleken) és nincs, aki lefogja a kezét. SOS!
 Ugyanez a műsor sokkal nagyobb erővel már elő lett adva 1989-90-ben és utána is többször. Átéltem és túléltem. A cél és a mód is ugyanaz: eldobatni az egyiket a másikkal, bűnbakot képezni és bűnbakot verni, veretni és megtartani az állást, a pénzt, a hatalom lehetőségét, egészen pontosan az újjá-szerveződés lehetőségét. Mi, magyarok el sem tudjuk képzelni, milyen gyorsan képesek, ha megvetették a lábukat, újjászerveződni egy új fészekben ezek a szabad madarak.
 Akkor, 1990-ben a választás előtt is ugyanerről volt szó, mint most: milyen tartalmú lesz az új rendszer, kik, milyen állásokba kerülnek. Mivel én figyelmeztettem a magyarságot egy nagyon hallgatott rádióműsorban, hogy vigyázzon, mert jönnek a Kun Bélák, több száz cikket, glosszát írtak ellenem, és végül kiszorítottak az MDF-ből, amelynek egyik alapítója voltam. Most is ugyanez a helyzet, de egyben jelzi, menynyire mélyre süllyedtünk: én még Kun Béláról beszéltem, most meg, takony a Lukács vizében? Ez most a kérdés, vagy pedig az, hogy több százezer magyar középosztálybeli, kisiparos, kiskereskedő, földműves kínlódik vagy már fel is adta, mert a túlnyomó többségében zsidótulajdonú nemzetközi nagytőke és a pénzrendszer kiszorította, tönkretette őket. Ezúttal a teljesen elszegényedett, tengődő magyarokról nem szólok. Csak megemlítem, hogy ez mind anyagi kérdés. Úgy, amint maga a zsidókérdés is. Az 1929-ben kiadott Zsidó Lexikon azt írja antiszemitizmus című szócikkében: "Az ókorban maga az antiszemitizmus is anyagi kérdés volt..." Most is az, a legszorosabban vett anyagi kérdés. Mi kié, mi mennyi, mi hol van. Persze kétségtelen, hogy az is anyag, amiről az új Lukács-vitában vitatkoznak.
Korszakhatárhoz érkeztünk. Észnél kell lennünk. Új alkotmány kell, amely többek közt kimondja: közösbe taknyolni tilos. S aki ezt nem tartja be, az keressen magának - oázist.
A Bayer-vita nem önmagáért van, hanem a Fidesz és végül az egész magyar értelmiség kukoricára térdepeltetéséért. A hatalomért. A megtörésért. És a többi hasonló akció úgyszintén. Õk, akik csinálják, akik egyöntetűen rázúdulnak a témákra, sokkal pontosabban tudják, miért teszik, amit tesznek, mint a magyarságnak az a része, amely védekezésre van kényszerítve. Aki védekezésre van kényszerítve, az mindig veszít. Az nem támad, márpedig az új rend felépítéséhez támadni kell. Le kell rombolni a régit. Pontosan és határozottan ki kell fejezni egy saját akaratot, és nem mindig azt mérlegelni, mit szól hozzá az ellenség, a parton váladékozó. szoveg>A nyolcvanhárom százalékos anyagi győzelem kötelez. Nem lehet a nagykoalíció jármába hajtanunk a fejünket és nem lehet nem új harmadik utas rendszert teremtenünk, amely rehabilitálja azokat, akik ezt az igazságot kimondták és minden üldöztetés ellenére képviselték. szoveg> A kor parancsa most az, hogy nagyon szeressük magunkban a magyart, hogy hittel és akarattal szeressük magunkat.
Csurka István