Az angol-amerikai és izraeli háborús politika újabb kudarca és egyben a változások előszele az angliai helyhatósági választások eredménye. Ezt most a Munkáspárt jelenlegi elnökére és miniszterelnökére, Brownra akarják ráterhelni, holott a korábban eliszkolt és anglikánról katolikusra áttért Blair politikája fölötti ítélet ez. S ugyanezért cselekvésre intő jel számunkra is. Európában elindult a 2001. szeptember 11-ét követő, felismeréseken alapuló átrendeződés, az agresszív erőkkel való szembefordulás. Angliában és a nyolcmilliónál is több lakosú Londonban katasztrofális vereséget szenvedett a Munkáspárt. Még az örökös harmadik liberális párt is megelőzte. Olaszországban a vártnál sokkal nagyobb arányú győzelmet aratott Berlusconi és a vele szövetséges két jobboldali erő, s Franciaországban is úgy tornászta fel magát elnöknek tavaly, a magyarországi zsidó családból származó Sárközy, hogy jobboldalinak maszkírozta magát. Csehországban a jobboldali koponya, Vaclav Klaus, ha nehezen is, de elnök tudott maradni, ezért a cseh társadalmat sem fenyegeti már abban a mértékben a behódolás és az elkozmopolitásodás veszélye, mint a nemzetköziség kegyeltje, Havel idején. Igaz, ott még elég erősek a kommunisták, de legalább mint azok, mint kommunisták erősek és nem liberálisként vagy valamilyen maszkban. Lengyelország felemás állapotban van, a Kaczynski-kormányt sikerült leváltani, de az ikertestvér elnök maradt, és a kormányra került jobboldali liberális párt semmilyen nemzetközi támogatással sem tud elérni Lengyelországban döntően liberális fordulatot, nem tudja a külföldi tőke és az izraeli behatolás olyan mértékét megvalósítani, amely a lengyel katolikusok felülállását megkérdőjelezné. A kis balti államokról és az összes észak-európai országról elmondható, hogy ablakaik és ajtaik jó erősen be vannak zárva a globalizmus és a kozmopolitizmus térhódítása előtt.
Közép-Európában, az egykori Osztrák- Magyar Monarchia körülbelüli területén azonban zavaros állapotokat találhatunk és elfojtott mozgolódásokat. A térség nagyobbik részén zűrzavar uralkodik. Ausztriában és Szlovéniában gazdasági előrehaladást vagy legalábbis szinten maradást érzékelhetünk, Bécs központi szerepe, kulturális központ mivolta és ezzel Ausztria európai szerepe, jelentősége azonban csökken, helyette az egyre kozmopolitább Berlin tör fel, az a Berlin, amely egyre kevésbé német. Ausztriában szocdem kancellár, Németországban nagykoalíció van kormányon, s ez utóbbi elsősorban a megszállás, a zsidó behatolás biztosítása érdekében van így. Fokozza a közép-európai zűrzavart az államként teljesen kialakulatlan, éretlen Szlovákia, amelyben teljesen képtelen elemek kerültek kormányra - valójában kommunisták. Szlovákia nem tud megszabadulni az utódállamiságtól, és a felhajtó erő a szlovák pártrendszerben ma is a magyarellenesség. Maga az a tény, hogy ezt itt, az unió közepén eltűrik, jóváhagyják, csak azt bizonyítja, hogy az egész EU hazugságra épült. Romániában is tapasztalhatók hasonló jelenségek, de az egész azért más, mert Románia keleti, a Kárpátokon kívüli fele gyakorlatilag nem tartozik Közép-Európához, hanem az oroszok uralta keleti térhez, s hiába alkot egy országot Erdéllyel és hiába együtt tagja az uniónak, semmi sem érvényes rá, ami errébb meghatározza az életet. Nyugvópontra majd akkor jut a dolog, ha a nyugati részt, tehát Erdélyt és a Székelyföldet is lezüllesztik a keleti szintre, sőt, ha ezt majd sikerül kiterjeszteni legalább a Tiszáig. Persze nem mondhatjuk, hogy az uniónak és akármelyik nagyhatalomnak ez volna a közvetlen célja, de az is bizonyos, hogy ennek elhárítása érdekében senki nem tesz semmit, és a züllés, az elsivárosodás és a nyomor, a föld elvétele és a kultúra felszámolása folyamatban van. Ez is itt, az unió közepén. A maradék Szerbiát most az tartja életben, hogy elvették tőle Koszovót. Ez a felszabadításnak nevezett eljárás azért Wilson-i, mert Koszovót már 95%-ban albánok lakják, de annyiban önkényes nagyhatalmi, amerikai katonai szempontok érvényesítése, hogy ez a kétmillió albán élhetne ugyanúgy nemzetiségként a szerb államban, mint ahogy a magyarság él Romániában, vagy a hatszázezer magyar Szlovákiában. Ezeknek még ajánlatuk sincs az autonómiára.
A körbejáró tekintet így érkezik el a magyar válsággócra. Mindezen felsorolt államok helyzete úgyszólván paradicsomian rendezett Magyarországéhoz képest. Jelenleg itt uralkodik a legnagyobb zűrzavar. S ha most a saját magyar felelősségünk vizsgálatától - ideiglenesen - eltekintünk, megkockáztathatjuk a megállapítást: nem véletlenül. Magyarország, akármekkora is, középponti fekvésénél fogva, Ausztriával való évszázados összeszűrtségénél fogva, kulturális fejlettségénél fogva alkalmas lehetne az egész térség katalizátorának szerepére. A csehekkel és az osztrákokkal együtt a régi Monarchia más formában való feltámasztására. A visegrádi együttműködés ennek valamilyen csírája volt, de nem hagyták kifejlődni.
Ha ugyanis itt, ebben a lengyelekkel együtt körülbelül százmillió lelkes térségben gazdasági összedolgozás és erős, nemzeti alapokon álló, de mégis összehangolt kulturális fejlődés indulhatott volna meg, akkor nem nyerhetett volna teret ilyen mértékben a globalizmus és nem kaphatott volna ennyi kedvezményt a multinacionális és izraeli tőke. Ez utóbbi elsősorban ide, Magyarországra törekszik és nyomul is be. Akkor itt nem volna nemzetköziség, abban a mértékben semmiképpen, amilyen mértékben most van. És nem volna pangás, kiürülés, amely felkínálja magát a megszállásra.
Senkit nem vádolunk tehát, és semmilyen saját magyar keresztény felelősséget nem akarunk elhárítani, amikor kimondjuk, hogy a magyar válság gerjesztett, szándékos és az egész térség uralásának egyik előfeltétele. Kaptuk a történelmünkért, jellegadó képességünkért. Kaptuk 1848-as szabadságharcunkért és kaptuk 1956-unkért. Mégpedig 1989-ben már nem a szovjettől, az oroszoktól, hanem, ha nagyon enyhén fogalmazunk, akkor a kozmopolitizmustól. Ha pontosan, akkor a zsidó céloktól, amelyeket az USA politikája képviselt.
Mindez most látszik pontosan, amikor az 1989-90-ben összeállított, összepaktált liberális rendszer, a közép-európai át-alakulás mintaállamának és bizonyos mértékig irány- és jellegadójának rendszere - a békés átmenet szavatolt liberális, zsidó hegemóniával, médiauralommal - összeomlófélben van. Ilyen zűrzavar, ekkora képtelenség, ekkora tehetetlenség és ennyi megszállás, ennyi nemzeti-népi hatalomnélküliség, idegenség a térségben sehol nincs. Itt egy egészében 83 százalékban leszavazott koalíciós kormány maradék fele akar kisebbségi kormányt alakítani, és ha a nemzet tűri, fog is. A cél az időhúzás. Fenntartani a zűrzavar állapotát és fokozni a megszállás, a helyfoglalás sebességét. Mindent annyira tönkretenni, hogy a következő kormányzatnak semmi lehetősége ne legyen a megszállás berekesztésére.
 Nem a kormányért, a kormányfő személyes hatalmáért történik az időhúzás, hanem a háttérben álló megszálló erők érdekében. Ez a bábkormány - most már aztán az! - a megszállók minden parancsát teljesíti. Az előre hozott választások után felálló új kormány ezt szükségképpen nem teheti meg. Még akkor sem, ha ad abszurdumig vive a dolgot, megengedjük, hogy az előre hozott választásokat az MSZP nyeri meg. Változtatnia kellene, nem tudna mást tenni. 2010-ben némileg más lesz a helyzet. Addig még preparálni lehet a következő kormányt alkotó pártokat és magát a társadalmat is. Megbízható liberális személyeket és eddig a polgári tartalékban meghúzódó elemeket lehet beépíteni a következő kormány pártjaiba. Át lehet írni a történelmet, különös tekintettel a közelmúlt történelmére, az érdemekre. Új legendákat lehet szőni, szépnek lehet hazudni azt, ami rút volt és fordítva. Félre lehet tolni sok eltökélt magyar embert. Tovább lehet mérgezni az ifjúságot, meg lehet szabadulni sok értelmiségi koponyától, és mélyíteni lehet a népességfogyás és a nyomor miatt bekövetkező roppant elmocsarasodást.
Két év ilyen kiélezett helyzetben és egy ennyire legyöngített társadalom életében nagy idő. Nem azért dolgoznak, hogy két év múlva jobb eredményt érjenek el a választáson, hanem azért, hogy mindegy legyen a választási eredmény. Ha a jobboldal nyer is, ugyanez a megszállásos hegemónia maradjon fenn és ugyanezen származású vezetők, ugyanezek a családok, ugyanezek a klikkek uralkodjanak.
Az előre hozott választás egy kis forradalom és egy kis népi, magyar siker, tudják. Az előre hozott választás törés számukra, fellélegzés a népnek. Nem is elsősorban az eredménye, hanem a ténye. Ha megtörténik, ha meg tud történni. A népi, társadalmi alkotókedv, a lendület, az önbizalom megnő és csodákra képes. Felkalászosodik a civil kurázsi és a támadókedv is. A "mi vagyunk itthon" érzete. Ezért mindenáron el akarják kerülni, és egyszerűen húzzák az időt. Minél tovább nem történik semmi, nekik annál jobb, mert a pangás kiábrándulást szül és a saját gyengeség érzetét kelti fel, és a nemzeti jobboldal és a győzelemre esélyes Fidesz iránti bizalmat csappantja meg. Esetleg nagyon megcsappantja.
Tudomásul kell venni, hogy ez az egész úgynevezett koalíciós válság is csak időhúzás. Egy megrendezett műsor, amely alatt telik az idő, anélkül, hogy kormányozni kellene. A fontos az, hogy az eladások rendben megtörténjenek. Az SZDSZ soha nem fogja megbuktatni a kormányt, illetve majd akkor, ha az átszivárgás kielégítően teljesült, és megkapja rá a parancsot a zsidókat betelepítő szervektől. Akkor majd nagy hőstett lesz, olyan, mint a Duna Gate- botrány volt 1989-ben, amikor a Moszad segítségével kiloptak néhány csomag bel-ügyes aktát a Belügyminisztérium trezorjából, és megrendezték a nagy előadást, amely hősökké tette őket. Erre a rendszerváltási nagy műsorra ma már egyre kevesebben emlékeznek, mert a társadalom felejt, és ők gondoskodnak is róla, hogy felejtsen. Végül is azt kell elfelejtenie, hogy magyar. Hogy magyar volt. Ennek az egész magyar válságnak, romlásnak és züllésnek ez a végső célja. Az öntudat kioltása.
Ezért ma az egyetlen értelmes nemzeti cél az előre hozott választás kiküzdése. Az alkalom itt van. A londoni választási eredmény erős figyelmeztetés. A lehetőséggel nem élni halálos bűn, önmagunk elleni vétkezés, szinte öngyilkosság. Minden eszközt meg kell ragadni. A magyarságnak mielőbb ki kell kényszeríteni az előre hozott választásokat. A harcolni vonakodókat meg kell győzni, és a legnagyobb erőt, a Fideszt rá kell venni a cselekvésre. Most semmilyen pártszempont, vagy európai megfelelési szempont nem indokolja a vonakodást. 2010-ben már mindenre késő lesz. A mai világban a folyamatok felgyorsultak, a pillanat most van itt. 2010-ben már csak a koporsófedelet teheti rá egy választási győzelem a magyarságra, mert azalatt mindent eladnak, mindenhová beszivárognak, mindenbe beleülnek.
 Mindenkinek meg kell értenie a korparancsot. Most! Most! Most!
Csurka István