Hibridek

2017. február 28. kedd, 10:07
Nyomtatás

Kádár János utód nélkül halt meg, míg rózsadombi kertszomszédja egy egész dinasztiát hagyott maga után. Apró Antal és Petar Panajatov Dobrev is halott, ám Petar, a vő, üzlettársa volt egy Dimitrovnak, akit a bolgár titkosszolgálat több évvel ezelőtt pénzmosás gyanújával vád alá helyezett és egy francia bíróság hűtlen kezelés miatt elítélt. Piroska és Antal - Apró Antal lánya és fia -, beleszületett a diktatúra hatalmi centrumába, Gyurcsány Ferenc pedig feleségül vett egy csúnyácska Apró unokát és egy szép nagy bankszámlát. A nagyhatalmú pater familias veje, Petar, lánya Piroska, fia, az ifjabb Antal, az unokája Klára és a beházasodott Ferenc, az első és másod-unokatestvérek, a nagybácsi, az unokaöcs, az unokahúg és a többi segítő szaján, az állam-, a nemzet-, illetve a vagyonbiztonság környékére lettek pozícionálva.

A dinasztiaalapító Apró Antalt a szovjet állambiztonsággal, ifjabb Apró Antalt a III-as főcsoportfőnökséggel, Apró Erzsébet Vajda József nevű fiát a korábban létezett katonai elhárítással, a Horn-kormány idején pedig a Nemzetbiztonsági Hivatallal hozták kapcsolatba. A legifjabb Apró Antal és testvére, Apró Bernadett, már mint az  Aprók harmadik nemzedéke egy magánnyomozó irodában működnek, mely magát több évtizede megszerzett  speciális szakmai tapasztalatokkal  reklámozza.

Ebben a körben a volt KGB fedőcégeitől az izraeli titkosszolgálat fedőcégeikig találhatók hivatkozások, persze szigorúan szakmai alapon. Tény, hogy az Aprók között nem ritka a titokzatos foglalkozást űző rokon. Jobbikos informátoraink szerint nem kizárt, hogy ezek a szigorúan titkosszolgálati kapcsolatok az MSZP tudatos padlóra vitelében és vele párhuzamosan a most átalakítás alatt lévő Jobbik, az új proletárpárt felemelésében szerepet játszhattak. Késő bánat, eb gondolat, de legalább ma már tudják, mi történt velük. Azt mondják, a kémtevékenységgel meggyanúsított Kovács Bélával kezdődött el szép óvatosan a régebbi vezetés helyett a jelenleg Gyurcsány-bábként működők és a feltehetően több oldalról zsarolható alakok helyzetbe hozása, és az egyéb rezidensekkel való feltöltése a Jobbiknak.

A Jobbikban egymás között kezdetben teljesen nyíltan beszéltek, egyáltalán nem kellett kódoltan szövegelni, sokszor éppen a vezető nyomta az antiszemita vagy cigányozó szöveget, azzal kötötte magához a kis hülye bakancsosokat. Azon őszintén ledöbbentek, hogy Vonát éppen a nemzetközi zsidó sajtóban is ennyire futtatják. De ennek, azt sejtetik informátoraink, nagy ára van. Sokan menekülnének már a Jobbikból, ám néhányan attól félnek, hogy a személyes adataikat, esetleges antiszemita, ma már büntethető szövegeiket közzéteszik, ha nem paríroznak a cukisodáshoz. Inkább csendesen lemorzsolódnak, nem verik nagydobra a csalódásukat. Suttognak egy rendezvényről, ahol a Fut a zsidó a búzában c. nótára táncoltak, énekeltek és azt videóra vették. Azt is tudni vélik, hogy a parlamentben miért éppen a narcisztikus, mindenki előtt alázatosan hajbókoló, puha p...ű Vonának kell keménykedni. Vele mondatják fel a frakcióval nem rendelkező Gyurcsány alpári szövegeit. Arra a következtetésre jutottak, hogy a párt és támogatóinak környékén több idegen állam titkosszolgálata forgolódhat. És arról pedig meg vannak győződve, hogy Vona a Jobbik teljes önfeladását hajtja végre, jó ideje ez a megbízatása. A helyi szervezetekben mindenki ideges, feszültség uralkodik. Már most csak azt számolgatják, hogy lesz a lista, attól félnek, a Szentendrén történtek ismétlődnek, ahol nem állíthattak saját jelöltet, Vonáék pedig parancsba adták: a hibridre kell szavazni.

 

Cz.