Csorja Gergely: A jövő nagy kockázata

2017. március 21. kedd, 18:40
Nyomtatás

Nigériában az ENSZ előrejelzése szerint 2100-ban, azaz 83 év múlva 750 millióan élnek. Addigra Európában alig 400 millió ember él majd. A világ legnagyobb emberkibocsátói, India, Nigéria, Pakisztán, Kongó, Etiópia és Tanzánia az elkövetkező évtizedekben milliárdnyi emberrel szaporítják a föld lakosságát. Az ember egyelőre rejtélyes, kollektív születésszabályozó programja – más fajoktól eltérően – nem a bőség idején növeli a születések számát, hanem éppen ellenkezőleg. A jóléti társadalmakban egyre kevesebb, míg a világ legszegényebb részein egyre több gyerek születik.

Nigériában, Etiópiában és Szudánban már most is éhínség dúl, ráadásul ezekben az országokban lényegében folyamatos a polgárháború veszélye. A gyarmattartók örökségeként mesterségesen kreált országok ugyanis ősellenségeket zártak egy államba, nem egyszer mindezt vallási feszültségekkel meghintve. A már említett Nigéria északi részén a lakosság nagyobb része muzulmán, míg délen keresztények élnek.

Nem kétséges tehát, hogy a jövő nagy eseményei, a világtörténelem nagy fordulatai nem itt, a Nyugaton, de nem is főleg az északi földtekén várhatók, hanem délen. Elsősorban Afrikában és Ázsia bizonyos északra is átnyúló területein.

Ezzel együtt ne képzeljük, hogy ezekben az országokban a tömegek valamiféle törzsi állapotban tengődnek, és hogy ezek a társadalmak nem rendelkeznek olyan alapokkal, melyből bármikor szárba szökkenhet egy újabb birodalom. A vérben és mocsokban születő birodalom ideális területei ezek az országok, különösen az atomfegyverrel is rendelkező Pakisztán vagy India.

Emellett egy több százmilliós vagy milliárdos országban kitörő polgárháború hatásai kiszámíthatatlanok. Ahol tízmilliók indulnak el egy irányba, ott a környező államok is szétrobbanhatnak. Ha Nigériából nekiindul 60-70 millió ember, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Az új népvándorlás kora jön.

Ezt a népvándorlást az erőtlen Európa nem élheti túl, ezen belül hazánknak szinte semmi esélye sincs. Hacsak a legrövidebb időn belül nem kezdünk legalább a régióban, eszelősnek tűnő fegyverkezésbe, a hadseregek soha nem látott megerősítésébe.

Most arról beszélünk, hogy a magyar rendőr veri-e a népvándorlás első jeleiként megjelenő migránsokat a déli határon. Nemsokára az lesz a fő kérdés, hogy csak a fegyveresekre vagy esetleg már a fegyvertelenekre is lehet-e majd lőni. Nem itt Magyarországon, hanem az egész Nyugaton.

A gyarmati rendszer és annak tragikus következményei kétségkívül a Nyugat történelmi bűne. Ezért most megfizet. A kérdés, hogy nekünk magyaroknak, horvátoknak, szlovákoknak, cseheknek, lengyeleknek ehhez mi közünk. Hogy vajon nekünk is el kell-e pusztulnunk a Nyugat nagy államainak harácsolása, majd tehetetlensége miatt?

 

Ideje kézbe venni önvédelmünk irányítását.