EZ MÉG CSAK A KEZDET

2017. november 23. csütörtök, 18:48 adminisztrátor Hírek - Hírek
Nyomtatás

Katonai szakértők egybehangzó állítása alapján egész Európa hatalmas veszélynek van kitéve, mert egy kiterjedt kommunikációs hálózat és nagy anyagi háttérbázis áll a partjai felé terelt migrációs áradat mögött. Elmondás alapján várható, hogy az Európába érkező migránsokat hamarosan 5-8 fős családjuk is követni fogja, így az eddig is szinte kezelhetetlen nyomás a sokszorosára nő majd.

A korlátlan szabad piac és a minimális állam neoliberális híveit tömörítő elit meggyőződése, hogy rá más szabályok vonatkoznak, mint másokra.

Nem véletlen, hogy Soros a Nyílt Társadalom alapítványaihoz éppen most játszotta át vagyonának jelentős részét, amelyet a Forbes 23 milliárd dollárra (6022 milliárd forint) becsült. Az ugyebár nézőpont kérdése, hogy a sok milliárdos utalás közönséges adócsalás-e, vagy jótékonykodás. Ha Soros műveli, akkor emberbaráti tevékenység. Nos, komoly jelek utalnak arra, hogy bizonyos hazai politikai érdekkörök, nem tudni pontosan milyen pénzből, jelenleg is aktívan építik ki a hazánkba érkező migránsokkal az online kapcsolatot annak érdekében, hogy a fagyok beálltakor „szociális alapú kormányellenes tüntetésekre mozgósítsa a Magyarországon tartózkodókat.”

Eleddig is nyilvánvaló volt, hogy Soros politikai hálózat építésére fordítja töméntelen pénzét. 1984 óta 100 országra kiterjedően terjesztette ki csápjait. A Fox News arról számolt be: a Panama Papers néven elhíresült, panamai off-shore cégek tömegeit leleplező iratokból ezúttal George Soros a Magyarországon született nemzetközi milliárdos egyes üzleteire is fény derült.

Ugyan a Soros-érdekeltségek szerepelnek a több mint 11 millió Panama Papers-dokumentum között, az iratokat feldolgozó és közlő, ICIJ nevű oknyomozó újságírói hálózat azonban mindaddig nem közölt Soroshoz köthető információkat, míg a Fox News fel nem hívta a figyelmet rájuk. Nem véletlenül, ugyanis Soros Open Society Institute nevű szervezete 1,5 millió dollárral támogatta az ICIJ-t. Az amerikai portál által közölt információk szerint a Soros Capital létrehozott egy off-shore céget a Kajmán-szigeteken, amellyel a szaúdi Bin Laden-családdal is együtt üzletelt volna a Carlyle Group keretein belül. A Carlyle partnerei közé volt államfők és korábbi CIA-hivatalnokok is tartoznak. A cég fegyverkereskedelemmel és hírszerzéssel foglalkozik, részben titkos, off-shore vállalatokon keresztül.

Arra kell számítani, hogy erősödik a következő napokban, hetekben Brüsszel és a Soros-szervezetek Magyarország elleni támadássorozata, és felgyorsul a Soros-terv végrehajtása – mondta Hidvéghi Balázs. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint: „A közeljövőben Soros Brüsszelbe látogat eligazítást tartani. A spekuláns alapítványától kikerült iratok szerint az Európai Parlament 226 képviselőjét tartják nagyon megbízható szövetségesnek, így az övé az EP legnagyobb frakciója.

Soros Magyarországot egyértelműen azért támadja, mert továbbra is határozottan ellenállunk a bevándorlási kérdésben annak a nyomásnak, amely hálózatától és Brüsszel különböző szereplői részéről ránk nehezedik, meg fogjuk védeni a magyar határt, és ebben a kérdésben nem fogunk engedni.”

Soros 1979 óta folytatja romboló tevékenységét, jótékonykodásnak álcázva. Jelenleg a Nyílt Társadalom Alapítványok (alapítványokon, partnereken, projekteken keresztül) több mint 100 országra kiterjedő hálózattal rendelkeznek. 1984 óta ezek az alapítványok mintegy 14 milliárd dollár (3665 milliárd forint) támogatást kaptak Sorostól.

A kiszivárogtatott Panama-aktákat elemző baloldali liberális publicisták úgy tesznek, mintha eddig nem hallottak volna off-shore-számlákról. Pedig ezek a dokumentumok azt igazolják, hogy az általuk széltében-hosszában összeesküvés-elméletnek nevezett tevékenységek nagyon is valóságosak. Mindenki populistának lett nyilvánítva, aki rávilágított, hogy a liberálisok által erőszakolt globális világrend, mely a nemzetet, családot, és elsősorban a keresztény Európát tekinti ellenségének velejéig züllött, igazságtalan, az európai nemzetekre halálos fenyegetés. A liberális hatalmi elit, vagyis a liberálisokat támogató multinacionális nagytőke és vele a háttérben összefonódott egyéb politikai és sajtóelit kártevéseit anyagilag fedező bagázst leleplező kiszivárgott iratok bizonyítják, ezt a romlott rendszert kell magunk mögött hagyni, ha életben akarunk maradni. Földi László szerint olyan szervezet mozgatja az Európába irányuló bevándorlást, amely a hadseregek logisztikai feladatainak elvégzésére van kiképezve – tehát jó eséllyel titkosszolgálati munka is áll a bevándorlás mögött.

Jelenleg is hatalmas küzdelem folyik a bevándorlás kontrollálásáért, de tudomásul kell vennünk, hogy ez még csak a kezdet.

 

Cz.