A Forradalom emlékére

Hogy is volt akkor, kérdezem magamtól,

S a régi napnak fénye tűz elém,

És a ködöllő csendes őszi tájból

Aranyló lombok úsznak énfelém.

Ősz volt akkor is, csendes őszi reggel,

A Foglár útra tódult sok diák,

Mit nem tettek eddig, dacolva a renddel,

Katonás sorba mindegyik beállt.

És szállt az ének váron és városon,

Gyújtogatott a kórus szép dala,

Lelkesen mentek végig a Fő úton,

Le a rabsággal, éljen a haza!

S az alma mater mint méhkas zsibongott,

Csillagos címer ablakon repült,

Az öreg diri fásultan bolyongott,

Ifjonti szívünk száz fokra hevült.

A lelkesültség szállt csak tovább egyre,

Dobó városa a csodára várt,

A csillagnak, mely meredt fel az égre,

Mind az öt ága le a mélybe szállt.

A friss forrásnak üde vize elfolyt,

Eljött a gyászos novemberi nap,

S a csalfa jövő a hősöknek mit hoz,

Kötelet-e vagy négy cella falat?

Börtönbe zárták szép kék gerlicénket,

Elfojtva benne szárnyas vágyait,

Hosszú időn át mérgezik lelkünket,

S az igaz szó csak halkan mondatik.

Édes szabadság, életünk reménye,

Sokáig várt e meggyötört haza,

Hozz boldogságot népünk életére,

S nem engedünk el többé már soha!

Budapest, 2009. október 5.

 

Körömi Ferenc

< Előző		Következő >