Szegedi Csanádról film készült. A Maradj csöndben! című dokumentumfilmnek álcázott véleményfilmből kiderül, hogy a magyar zsidóság fél. Fél, mert történelmi tapasztalata, hogy a többségi társadalom utálja. Ezért aztán Szegedi Csanád nagymamája, a haláltábort megjárt néni kimondja a címben megfogalmazott tanulságot. Mit lehet tenni egy zsidónak Magyarországon? – kérdi Csanád. Nem tudom… Csendben maradni, válaszol a nagymama. Nem kétlem, hogy a nagymama ezt komolyan gondolja, neki vannak rossz tapasztalatai. Egyetlen komoly kétely azonban nem hagy nyugodni: Vajon amikor a Jobbik 2006-ban berobbant a magyar közéletbe Morvai Krisztina által, aki magunkfajtára és magukfajtára osztotta a társadalmat, vajon akkor miért nem szólt egyetlenegy prominens vagy nem prominens zsidó, miért nem készített filmet senki arról, hogy Morvai Krisztina zsidó származású. Miért nem leplezte le – önvédelemből – a zsidó társadalom, hogy Szegedi Csanád zsidó.

Ugyanis, ha ezt megtették volna, akkor a Jobbik és a Magyar Gárda köznevetség tárgyává silányul. Csurka Istvánon kívül egyedül Bodor Pál írta meg, hogy Morvai szereplése legalábbis paradox: „Nem egészen értem, hogy Morvai Krisztinát, akit származása, házassága, gyermekeinek vér szerinti eredete, jogi végzettsége nem predesztinálna effajta dühödt szélsőjobboldaliságra (amelyből kiharsannak a legvadabb múlt századi antiszemitizmus felhangjai), milyen élmények hatására töltődött fel ilyen túladagolt, vad jobboldalisággal, és állandóan leckézteti az egész országot” – írja, sőt sugalmazását még egy mondattal megfejeli: „Ha igaz, amit a világhálón olvashattunk, hogy édesanyját eredetileg Schwartz Klárának hívták, és nem német (esetleg sváb) volt, akkor Morvai Krisztina antiszemita felhangjaiban talán öngyűlölet is sikoltozhat”

Csurkát szétantiszemitázták és semmilyen körülmények között sem volt hajlandó egyetlen baloldali, liberális értelmiségi sem valójában értelmezni Csurka írásait, egyetlenegy sem akadt, aki magánbeszélgetéseken túl ki merte volna mondani, hogy Csurkának, ha nem is mindenben, de van némi igaza társadalomkritikájában, a zsidó társadalmat is érő, metsző kritikájában. Csurkát módszeresen kiszorították a magyar közéletből, diszkreditálták, hiteltelenné tették. Így Csurka hetente megjelenő Jobbik-kritikája csak nyesegetni tudta ezt a teljesen elvtelen pártot, de alapjaiban nem rengette meg.

Nem. A baloldali és liberális értelmiség, köztük a magyar zsidó táradalom prominensei még bizonyos lehetőséget is láttak a Jobbikban és a Magyar Gárdában. Tessék, megmondtuk: ez a társadalom zsigerből antiszemita.

Pedig nem az.

Egyszerűen arról van szó, hogy a többségi társadalomnak, az amúgy fragmentált és sok nemzetiségből álló többségi társadalomnak is vannak rossz tapasztalatai, akárcsak Szegedi Csanád nagymamájának. Kun Bélától Rákosi Mátyáson, Gerő Ernőn át, Fekete Jánoson keresztül egészen az SZDSZ-ig. Az átlag magyar állampolgárnak, rendelkezzen az német, szlovák, horvát, cigány, szerb, magyar vagy zsidó felmenőkkel vagy ezek bármilyen összetételű keverékével, nem az a meghatározó élménye, hogy a magyarországi zsidóság csendben lenne. Inkább az, hogy a magyarországi zsidóság, üldöztetése okán vindikálta magának a jogot, hogy minősítsen.

Vindikálta magának a jogot, hogy pusztán azért, mert valaki zsidó származású vagy zsidónak állítja be magát és valamiféle kritika éri, akkor a kritikát azonnal antiszemitizmusnak minősítse. Sőt vindikálta magának a jogot, hogy a magyar zsidók által elkövetett bűnöket lerázza magáról és mindenkit, aki felemlegette, hogy a 19-es vörösterror vagy az ötvenes évek állami gyilkosai között feltűnően sok volt a zsidó származású, kiírja a rendes emberek sorából.

A magyar társadalom nem hajlandó szembenézni magával. Nem hajlandó végiggondolni, hogy a nagyhatalmak szorításában évszázadokon át elhibázott, lakájpolitikát folytatott. Nem hajlandó elismerni, hogy hol a német, hol az orosz, hol az amerikai befolyás ügynökei lepik el. Nekünk Mohács kell.

Ez a társadalom képtelen szembenézni azzal, hogy rendre magára hagyta – hagyja – saját polgárait, legyenek azok zsellérek, dzsentrik, zsidók, cigányok vagy svábok, esetleg a határon kívül rekedt magyarok. Ebben a társadalomban az erdélyi magyar román lett és a kisnyilasnak mindegy volt, hogy frontot megjárt katonát foszt ki, öl meg vagy egy zsidó kereskedőt, mint ahogy az ávósnak sem sokat számított, hogy egy kispapot vagy éppen Szűcs Ernőt veri agyon.

Mindszenty Józsefet, aki személyesen állt ki a zsidóság elhurcolása ellen, és ezért a nyilas börtönt is vállalta, a Rákosi vezette terrorállam megkínozta.

A magyar zsidó társadalom sem hajlandó szembenézni magával. Sőt az áldozat szerepét magára öltve mossa ki a magyar zsidókat bűneikből. Szegedi Csanád, ez a megélhetési magyar, majd megélhetési zsidó karriert fut be ahelyett, hogy a mély megvetés tárgya lenne. Szegedi Csanád lett a jó példa, aki bizonyítja a magyar társadalom született antiszemitizmusát.

Ez az áldozat hibáztatása – mondják. Csakhogy itt, most nincs áldozat, illetve majd mindenki az. Áldozat a zsidó, aki fél? Nem érik atrocitások, tehát nem az, de fél, tehát áldozat. Áldozat a magyar, aki fél, hogy a nép, amelynek tagja, végérvényesen feloldódik? Az ő életében a veszély nem reális, tehát nem áldozat, de a félelme jogos, tehát mégis az. Áldozat-e az a szerencsétlen, akit Levis-sapkába öltöztettek és elhitették vele, hogy mindenért a cigányok, meg a zsidók – inkább a cigányok – felelősek. Nem, mert ő kelt félelmet, és igen, mert ő is fél. Áldozat-e Szegedi Csanád és Morvai Krisztina?

És itt van az a pont, amikor a zsidóságnak, vagy legalább néhány meghatározó zsidónak fel kellene, fel kellett volna állnia és kijelentenie, hogy nem, Szegedi Csanád nem áldozat, hanem bűnös. És ahogy a kegyetlenkedő nyilast a magyar társadalom számlájára lehetett írni, ugyanúgy a kegyetlenkedő zsidó ávóst a zsidó társadalom számlájára lehet írni. Ahogy a magyar szélsőjobb néhány közhülyéje zavaros gondolataival együtt az összmagyarság kontójára megy, ugyanúgy Szegedi Csanád a zsidóság cechét terheli.

 

Vagy ha nem, ha Szamuelyért, Rákosiért és a többiért – ideértve Szegedi Csanádot is – a zsidó társadalomnak nem kell felelősséget vállalnia, nem kell őket zsidóként elítélni, akkor a többségi társadalom szemére sem lehet vetni, hogy nem néz szembe önmagával, bűneivel.

< Előző		Következő >