Székelyföld határain újra fellobbantak az őrtüzek. Székelyföld minden szempontból jogos autonómiájának elhúzódása, bizonyos fokú kilátástalansága a magyar emberek javában szomorúságot és, valljuk be, sértettséget okoz. A mélyből feltörő és a lélekbe nagy erővel csapódó miértek előbb utóbb eltalálják a legtöbbünkben már alig-alig rezgő húrt. Ez a húr egyetlen hangon szól, a lelket eluraló hullámok egyetlen szóban artikulálódnak: revízió.

A határrevízió kérdése teljesen lekerült a napirendről. Némi értékelési készséggel bíró és józanul megszólaló magyar politikus a határok módosítását nem tűzheti zászlajára, sőt nyilvánosan meg sem említheti. Nem csak azért, mert pillanatnyilag a semmilyen katonai erővel sem rendelkező Magyarország nem alkalmas a határmódosítás kikényszerítésére, nem csak azért, mert a ma olyan sok okosat nyilatkozó Jeszenszky Géza, egykori külügyminiszter közreműködésével az Antall-kormány megkötötte az ukrán–magyar alapszerződést, mely a magyarságnak semmit sem hozott, ellenben a magyar állam végérvényesen lemondott a revízió lehetőségéről. Hanem elsősorban azért, mert ma a határrevízió emlegetése éppen a határon túli magyarság helyzetét, autonómiaesélyeit rontja leginkább.

Ennek ellenére a határrevízió gondolata a környéken egyre népszerűbb. A Krím orosz annektálása, majd Anglia kiszavazása az unióból, valamint az új keletű orosz aktivitás és az elhibázott amerikai válasz több, néhány éve még elképzelhetetlen változást hozhat Európa térképén. Szerbiában a napokban zajlott a szerb, a fehérorosz és az orosz hadsereg „Szláv Testvériség” fedőnevű hadgyakorlata. Putyin a szláv testvériség felélesztésével is válaszolt arra az amerikai lépésre, hogy Romániába – és Lengyelországba – amerikai rakétákat telepítenek. A románok lényegében átadták a hazai politikai döntések egy részét Washingtonnak, cserébe egy informális ígéretért, hogy Moldáviát esetleg megkaphatják.

Putyin ezért Moldáviában megtámogatta Igor Dodon oroszbarát elnökjelöltet, aki most vasárnap 48 százalékot ért el az első fordulóban, és tíz százalékot vert az Amerika-barát, egykori világbanki igazgatónőre, Maia Sandura.

Kelet-Európa a hatalmas játszma második színtere lett. Az első számú hadszíntér, a legfontosabb, ahol Amerika végletesen rossz politikával nagyot bukott, a Közel-Kelet, ezen belül Szíria. A játszma, ami lényegében Putyin, azaz az orosz birodalom és Amerika között zajlik – a látszat ellenére – nem csak katonai és hatalmi természetű. Ráadásul ellentmondásoktól hemzseg.

Látszólag Putyin Oroszországa ereje teljében újra megjelent világhatalmi tényezőként, és erre Amerika mint a szabad világ védelmezője, más olvasatban mint hegemóniára törekvő birodalom a megfelelő választ keresi. A nagy ellentmondás, hogy ma az Amerikai Egyesült Államok valódi ellenfele nem Oroszország. Az amerikai világbirodalom, sőt Amerika mint első osztályú gazdasági, katonai, pénzügyi, politikai hatalom pozícióit nem az oroszoktól kell félteni. Hanem Kínától, Indiától, Brazíliától, Indonéziától, Pakisztántól és sorolhatnánk a százmillió feletti, sőt milliárdos lakossággal és elképesztő potenciával rendelkező országok sorát.

Amerikának úgy kell Putyin, mint egy falat kenyér. A vérszagot érző éhes orosz medve, melyet a szabad és büszke amerikai sas tart távol a pusztítástól, eladható sztori. Nemcsak Amerikában, de több más országban is. Lásd Lengyelország vagy Románia. Márpedig amíg a két óriás kerülgeti egymást, és nagyobbnál nagyobbat üvöltve dobnak egymás elé szétzúzott apró államokat, addig harmadik félnek nincs helye a harcban. Még akkor se, ha lassan egy súlycsoportban van a szemben álló felekkel. Harmadikként beszállni, amíg nem kezdődik az igazi harc, nincs értelme. Túl kockázatos, túl sokba kerül. Ráadásul az önbizalom is hiányzik.

Így aztán a két gazdaságilag, politikailag, a társadalmi egység, de főleg a növekedési potenciál terén valójában megrogyott birodalom vicsorog egymásra. Oroszország gondjai persze sokkalta nagyobbak, mint Amerikáéi. Az orosz gazdaságot lényegében az olaj tartja el, ráadásul a szibériai területek gazdasági egysége veszélyben van. Kína hatalmas pénzzel jelent meg a területen, és ma már a sok millió félig legálisan ott tartózkodó kínai nélkül a keleti területek gazdasága összeomlik.

Az Egyesült Államokban a több tízmillió latin, azaz mexikói és dél-amerikai a pokolba kívánja az Egyesült Államokat. Nekik semmi közük az amerikai álomhoz, ők szociális ellátást és jólétet akarnak, most. Az amerikai infrastruktúra, a városok túlnyomó többsége óriási felújításokat igényelne. A szociális rendszer fenntarthatatlan, az államadósság az egekben, az egészségügy ezer sebből vérzik.

A külpolitika egyik kudarcot a másik után generálja. Hogyne jönne jól egy kis kakaskodás Putyinnal! (Bár a Trump–Clinton választási kampánynak fontos témája volt a Putyinhoz való viszonyulás, biztosak lehetünk benne, hogy Trump győzelme esetén is folytatódik a küzdelem.)

Ami Washingtonból és Moszkvából nézve egy kis kakaskodás, az innét polgárháború és megszűnő államok. Az első áldozat, úgy tűnik, Ukrajna lehet. Amerika annyira kiállt az ukrán nép mellett, hogy miután áttételesen szponzorálta és szervezte a narancsos forradalmat, különösebb keménykedés nélkül hagyta, hogy Putyin bevonuljon. Most már az elemzőknél mindkét oldalon napirenden vannak a tervek, az esetleges forgatókönyvek, hogy mi lenne, ha Ukrajnát mégis felosztanák.

 

Nagy változások előtt állunk. Most csak az erősek és szerencsések lehetnek biztonságban. Európa térképe sokat változhat, készüljünk fel mindenre!

< Előző		Következő >