Nem mese ez gyermek!

2016. december 06. kedd, 08:50
Nyomtatás

A történetet erdélyi barátnőnk osztotta meg velünk

Az unokaöcsém és a felesége Svédország északi felén laknak. 1992-től vannak kint. Öcsémnek agrármérnöki diplomája van, amit itthon szerzett Erdélyben, felesége gyermekorvosi diplomával rendelkezik. Agrármérnöki státus Svédországban nem létezik – oktatása sincs – a feleségének a gimnáziumtól újra kellett végeznie a nyelvvizsga után mind a 10 évet, tehát érettségi, és orvosi egyetem a 0-ról. Ennyit a történetük előzményéhez. No, most megjöttek a migránsok, akiknek abban az épülettömbben adtak lakásokat, ahol unokaöcsémék laknak. A 8 tagú migráns család kapott egy 5 szobás, 2 fürdőszobás, 3 WC-s lakást, ami egy fél emeletet elfoglal. Kevesellték az 5 szobát, mondván nekik otthon is 6 szobájuk volt. Ez az 5 szobás lakás 125 négyzetméteres. Idegen nyelvet ezek nem beszéltek, kaptak hát tolmácsot. Akitől megkérdezték: mégis mit képzelnek ezek a svédek, hogy ők nyomorogni jöttek ebbe a kimondhatatlan nevű svéd városba, ide a messzi északra? Egyébként azt mondták Szíriából jöttek, nyelvismereten kívül ezeknek szakmájuk nincs, mégis annyi pénzt kapott egyetlen család a svédektől, amennyiért öcsém 3 hónapot dolgozik.

A felesége, a gyermekorvos kórházába felvettek 4 migránst, mint betegtologató kisegítőt, akiknek bemondásra elfogadták, hogy állítólag középfokú végzettségük van, és az angolt valamennyire értették. Már az első napon vita és veszekedés volt, mert nem voltak hajlandóak annyiszor kezet mosni, ahányszor szükséges, mondván, tönkreteszi a vegyszer a bőrüket. A főorvos hiába teremtette le őket. Aki beszéli az angolt közülük, az simán elküldi az orvost az anyjába, mert nem bánik vele tisztelettel. Ugyanis ha figyelmeztetik valamilyen mulasztásra, vagy nem csinálhat azt, amit akar, akkor aztán jön az ordibálás. Olyan elviselhetetlen állapot állt elő, hogy öcsémék elhatározták, ahogy a helyzetük engedi, inkább hazajönnek Erdélybe, az ősi házba, mert egyrészt félnek, másrészt fizikailag és lelkileg képtelenek elviselni, ami ott van. A migráns minden teketória nélkül feltöri az üzleteket, szétszaggat, összetör bármit, például azért, mert nem az ő élelmezésének megfelelő az árukészlet.

Unokaöcsémnek még van egy éve a nyugdíjig, addig ki kell bírják, mert nem mindegy, hogy mennyi lesz a nyugdíja, ugyanis a felesége valószínűleg nagyon kevés nyugdíjat kap majd, mivel még mindig az orvosi ranglétra alsó harmadában van. Szóval a mérleg egyik serpenyőjében az európaiakkal szembeni követelmények, a másikban pedig a migráns hordával szembeni abszolút tolerancia.

Azt mondja az öcsém, hogy a svéd emberek a kislányokat csak férfi kíséretében engedik ki az utcára, és az a tapasztalat, ha valahol valaki – mint azelőtt – a migránsok közelében könnyelműen előveszi a pénztárcáját, biztos, hogy anélkül megy haza.

Ez a szép új világ.

PS: Megdöbbentő társadalmi célú kampányt sugároznak a svéd televízióban, mely többek közt kifejti: a tősgyökeres svédeknek meg kell tanulniuk integrálódni az újonnan érkező bevándorlók közé.

Az IM nevű svéd civilszervezet égisze alatt elkészített Az új ország című alkotás egészen célzottan próbálja megtámadni minden olyan tősgyökeres svéd állampolgár identitását és a kultúrájáról alkotott koncepcióját, aki a tömeges bevándorlást árnyaltabb problémának látja, mint Brüsszel.

Az alig több mint egyperces kisfilm svéd nyelven és angol felirattal készült annak érdekében, hogy az országba özönlő idegen kultúrájúak is magukénak érezhessék nemcsak az alkotást, hanem annak döbbenetesen kirekesztő üzenetrendszerét. A képsorok nem állnak másból, mint a random szelekciónak beállított svéd társadalom bemutatása, miközben egy ijesztő narratíva hangzik el a képváltások között.

A teljesség igénye nélkül a legmeghökkentőbb részletekből íme csupán néhány: Nincs visszaút. Svédország már nem marad többé olyan, amilyen eddig volt. Meg kell értenünk, hogy jelenleg úgy néz ki a világ, hogy a menekülteknek szükségük van Svédországra, amely a „safe place” lehetőségét biztosítja számukra.

Van, akinek hiányzik az, hogy Svédország milyen is volt a múltban.

Itt az idő, hogy felismerjük: „új” svédek fogják feltölteni a kulturális vákuumot nyelveikkel és szokásaikkal. Ezt pozitív erőként kell értelmeznünk.

Itt nemcsak az „új” svédeknek kell integrálódniuk, hanem a tősgyökereseknek is. Mindenkinek.

A kisfilm miközben az inkluzivitásról beszél, teljes egészében kirekeszti azokat a befogadókat, akik esetleg nem kívánnak részt venni egy „új” ország létrehozásában, mondjuk azért, mert már van egy nekik: történetesen a hazájuk, nemzetük. Mi több, Svédországot és annak lakosságát nem igen lehet azzal vádolni, hogy a multikulturalizmus elhivatott ellenzője lenne, hisz az elmúlt évtizedekben is elképesztő méretekben honosítottak muzulmánokat.

Ráadásul az már csak a kampány külön pikantériájaként értelmezhető, hogy egy civil szervezet kijelenti: nincs visszaút. Ez lenne az inkluzív, toleráns és a sokszínű társadalom jövőképe? Velünk tartasz, vagy velünk tartasz? Ez aztán a nyitott mentalitás.

 

czyla