Az ún. Pisa-jelentés eredménye, hogy a magyar iskolások rosszabbul alkalmazzák tudásukat, rosszabb a szövegértésük, mint az európai átlagnak. A haldokló balliberális oldal kormányellenes propagandát akart csinálni a jelentésből. Ezt az évtizedek óta ismert tényt, hogy a magyar oktatási rendszer nem ad használható tudást, nehéz a 6 éve hatalmon lévő kormány nyakába varrni. De tény: nagy a baj. Több szakember véleményét összesítve pontokba szedtük a hanyatlás okait.

1. Az iskolai rend figyelmen kívül hagyja a tudomány eredményeit. Példa: évtizedek óta tudjuk, hogy a gyerek figyelme 10 óra után tartható fenn a legkönnyebben, de akkor is csak 10-15 percre. Ennek ellenére 8 órakor kezdődik a tanítás 30-45 perces órákkal.

2. A tanárok között kevés a pedagógiai érzékkel megáldott, elhivatott ember, és sok az egyéb lehetőség híján tanítónak, tanárnak állt pedagógus.

3. A tanterv még mindig a sematikus, egy kaptafára készült feladattípusokat erőlteti. Nem a gondolkodás fejlesztésén, hanem módszerek begyakorlásán, sémák rögzítésén van a hangsúly.

4. Bizonyos tudományágak részterületein értelmetlenül magas elvárások jelennek meg, miközben egyes területek teljesen kimaradnak a tantervből. Példa: matematikából más országokban egyetemi szinten tanított mélységben megjelenő feladatok kerülnek gimnazisták feladatgyűjteményébe, miközben alapvető ismeretek teljesen kimaradnak a tantervből.

5. A tudás elmélyítése helyett a felületes, de nagy mennyiségű ismeret elsajátítása a cél. Példa: a témazáró dolgozatok után az adott kérdés többet nem jön elő, így a diákokat arra dresszírozzuk, hogy gyorsan, felületesen tanuljanak, ezt erősíti a számonkérés rendszere is.

6. Az egyre hangsúlyosabb interdiszciplináris tudás helyett szigorúan elválasztott, egymással nem érintkező tudáshalmazokat ültetnek a diák fejébe. Példa: az irodalom, a történelem, a filozófia, a földrajz tantárgyak sem időben, sem térben nem érnek össze.

7. Még mindig a tanulóval szembeni elvárások a hangsúlyosak, ahelyett hogy az iskolával szembeni elvárásokra koncentrálnánk. A pedagógustársadalomban széles körben elfogadott nézet, hogy a szülők, a rossz nevelés, a tévé, a számítógépes játékok, a kormányzat, a kevés pénz, tehát a környezet tehet arról, hogy rosszabb eredményű diákok kerülnek ki a kezük alól. Az önvizsgálat és az önkritika teljes hiánya nyilvánvaló.

8. Egy technikai alapú társadalomban az iskolában megdöbbentően kevés a technikai eszköz. Alig van számítógép, gépekkel, különböző technológiákkal, a mindennapi életünket meghatározó modern eszközök ismeretét megalapozó felszereléssel alig néhány iskola rendelkezik.

9. Alapvető tanítási módszer a diák presszionálása. A valódi motiválás helyett még mindig a kilátásba helyezett büntetésekkel, emelt hanggal, beszámoltatási kötelezettséggel fenyegetik a diákokat. A változó társadalmi környezet miatt ennek a szorongás fokozásán túl semmilyen eredménye sincs.

10. Rosszul szervezett és túlbürokratizált az iskolai rendszer.

11. A tanár feladata a tananyag leadása és nem az elmélyült tudás átadása. A rendszer azokat a pedagógusokat preferálja, akik leadják az anyagot. A valódi tanárok semmiféle támogatást sem kapnak a rendszertől jelentős pluszteljesítményük miatt, így hamar leszoknak a valódi oktatásról.

12. Túl sok a padban üldögélős tanóra, és kevés az élményekre támaszkodó foglalkozás.

13. A számonkérés statikus tudást követel, holott az egyetemes tudás naponta változik, a tudomány szinte naponta kérdőjelez meg korábban alapvető igazságnak gondolt tényeket.

A magasabb követelményeket megfogalmazó iskolákban sem a minőségi tanárok válogatásával, a tananyag szemléltetésének színesítésével, a tanítási módszerek fejlesztésével, vagy a tanításban alkalmazott technikai eszközök minőségének javításával kívánják elérni a jobb színvonalat, hanem egyszerűen a diákkal szemben megfogalmazott követelmények növelésével.

Általánosnak tekinthető az a gyakorlat, hogy a házi feladatok mennyiségének növelésével kívánják a tudásszintet javítani, illetve a rosszabb képességű gyerekeket felzárkóztatni. Ez a módszer lényegében azt jelenti, hogy a tanár az el nem végzett munkát a diákra, illetve a szülőre hárítja. A házi feladatok mennyiségének növelése, illetve az a széles körben elterjedt gyakorlat, hogy a diák az iskolai tantárgyak tudásanyagát csak külön, a szülő által fizetett tanár segítségével tudja elsajátítani, lényegében az iskola és a tanár kudarca.

A valódi, alkalmazható tudás helyett sémára felépített feladattípusok begyakorlása mellett többnyire az az érv szól, hogy ezzel készítik fel a gyereket az életre, mert ma már így működnek a bürokratikus rendszerek.

Ez a gondolkodás és gyakorlat évtizedek óta jellemző a teljes oktatási rendszerre. Ennek köszönhető az a közigazgatást és lényegében az egész magyar életet elárasztó tömeg, mely ma már alig alkalmas az értelmes munkavégzésre, ezért lehet a teljesen logikátlan, a hatékonyságot csökkentő rendszereket fenntartani évtizedek óta. Ezért olyan nehéz bármiféle változtatást átvinni a rendszereken, például sok esetben ezért nem érvényesül a kormányzati szándék a közigazgatásban.

A rendszer évtizedek óta önjáró, és ellenáll mindenféle változtatási szándéknak. A mai oktatás alig különbözik a nyolcvanas évek oktatásától, a legtöbb, amit sikerült elérni, hogy az akkor teljes kudarcot vallott sematikus módszerek helyett (lásd képolvasás és társai) most újabb, semmivel sem jobb sematikus módszerekkel rongálják a gyerekek gondolkodási képességét.

 

A helyzetet tovább rontja, hogy bizonyos tantárgyak – elsősorban a kémia, fizika, biológia – ma már meghaladott, a tudomány által régen megváltoztatott vagy elvetett tudásanyagot közvetít. Nem egy esetben egyszerűen nem igazak a tananyagban megfogalmazott állítások.

< Előző		Következő >