Orbán kikezdte az 1945 utáni politikai rendszer megszokott kereteit

2017. január 10. kedd, 11:00
Nyomtatás

Jól tette, mert ennek a rendszernek a magyarság a kárvallottja lett, haszonélvezői pedig kizárólag Sorosékhoz voltak köthetők. A korábbi haszonélvezőkhöz és a tocsikolásban kiteljesedő pártállami privatizátorokhoz és külföldi támogatóikhoz alázatos kérést intézni, lássuk be, kontraproduktív cselekedet lett volna Orbán részéről. A 2010-ben, majd 2014-ben is 2/3-dal megválasztott nemzeti kormány feje nem is választotta ezt a megoldást, mert a magyar nép sem akart kompromisszumot kötni, nem azért adta a jelentős, Európában példa nélküli felhatalmazást a nemzeti kormánynak, hogy az a rabló liberális hatalommal kiegyezzen, sőt azt kívánta, kívánja, hogy a rablott holmit vegyék vissza tőlük. A magyar nép elszámolást követel mind a mai napig, noha sejti, hogy annak végrehajtása ellen a nemzetközi erők mindent bevetnének.

Elszámolás nélkül pedig bajos a kiegyezés.

Mi nem bocsátkozunk most történelmi fejtegetésekbe, nem teszünk kísérletet a 19. századi kiegyezés egyenlegének megvonására, avagy a Kádár-rendszerrel kötött kompromisszum máig ható gyászos következményeinek a taglalásra, fontosnak tartjuk azonban, hogy Csurka István megállapítását idézzük, amennyiben is a magyarság még soha nem nyert történelmi méretekben a kompromisszumain. A megalkuvásain pedig egyáltalán nem, még rövid távon sem. Minálunk nem maradtak fenn maradéktalanul jó emlékek a kiegyezésekről. Mindezt most azért említjük, mert meglepődve olvastuk a riherongy sajtó egyik internetes oldalán, hogy „Áder ünnepelné a kiegyezést, Orbán nem egyezne ki soha senkivel, Orbán a lázadás évének jósolja 2017-et, Áder afféle 21. századi Deák Ferencként mindenkivel szeretne kiegyezni”. Most, amikor a rabló liberális világhatalom belsőleg és világméretekben is gyengül, szinte tántorog, éppen most miért akarna bárki is kiegyezni velük? Nem éppen ők azok, akiknek félniük kell a teljes összeomlástól?

Csak kell legyen a dologban valami, ha már a vérliberális Tölgyessy is szeretett eszmerendszerének totális bukásán búsong.

Állításai:

– A közéletet az ötvenes évek eleje óta irányító pártok problémamegoldó képességébe vetett hit általánosan megbomlott;

– az emberek évtizedes gondjait illetően a régi elitek érzéketlennek bizonyultak;

– a tömeges migráció és a terrorizmus végképp alkalmatlannak mutatta a hagyományos európai vezetők jelentékeny hányadát;

– ez alól Lengyelország és hazánk kivétel;

– az Orbán vezette Magyarország bizonyult az egyik olyan államnak, ahol először mutatkozott meg az új trend.

A riherongy sajtó nem olvassa már saját orgánumait sem?

 

Cz.