Így írtok ti

2017. január 17. kedd, 08:54
Nyomtatás

A brüsszeli Politico hírportál Csalással fertőzött budapesti metrórendszer címmel közölt egy cikket, melyben az Európai Csalás Elleni Hivatal egyik határozatáról ír, amely szerint a 4-es metró beruházása kapcsán az arra kapott összeget vissza kellene fizetnie Magyarországnak. Csak azt nem hangsúlyozzák, hogy éppen a Fidesz 2010-es választási győzelmét követően kezdtek foglalkozni a metrókocsik beszerzésének ügyével a magyar hatóságok.

Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szerint Magyarországnak vissza kell fizetnie mintegy 300 millió euró (93 milliárd forint) támogatási összeget az Európai Bizottságnak és az Európai Beruházási Banknak (EIB), miután egy vizsgálatot követően „súlyos szabálytalanságokat, csalás gyanúját és esetleges korrupciót” állapított meg a magyar fővárosban hosszan elhúzódott 4-es metró infrastrukturális beruházása miatt. A portál szerint az uniós bizottság tanulmányozza az OLAF megállapításait és értékeli a lehetőségeket, az EIB pedig a lehetséges válaszlépéseket fontolgatja.

Borbély Lénárd, a Fidesz csepeli polgármestere, a vizsgálóbizottság vezetője hétfői sajtótájékoztatón elmondta, hogy a közbeszerzés során már a metrószerelvények gyártását és leszállítását sem a legelőnyösebb ajánlat nyerte el. Aba Botond, a BKV Zrt. volt vezérigazgatója az alábbiakról számolt be a bizottságnak: Az eljárás lefolytatásához különböző döntés előkészítő bizottságokat hoztak létre. A gyakorlatban a „Városháza” jelölte ki a bizottság tagjait. Az egész beszerzés alatt óriási lobbista forgalom volt a BKV Zrt. központjában. A DBRProjekt Igazgatóság, amelynek az igazgatója ekkor Gulyás László volt, teljes mértékben önműködőként dolgozott mint végrehajtó. Az instrukciókat a „Városházáról” kapta folyamatosan. Aba Botond kezdeményezte Gulyás László leváltását, azonban ezt megakadályozták a „Városházán”. Az a tény, amely szerint a közbeszerzési kiírástól eltérő módon – teljesítés nélkül – plusz 25% előleg kamatozott a tender győztes számláján, jelentős gazdasági előnyt jelentett az Alstom Transport S.A. számára, és jelentős pénzügyi hátrányt a Magyar Államnak.

 

Sz.