VÁLASZTÁS-GYULA

2017. május 30. kedd, 08:42
Nyomtatás

Kiss Szabolcs, a Fidesz–KDNP jelöltje nyerte Gyulán a vasárnapi időközi képviselő-választást, amelyet a korábbi fideszes képviselő, Balogh Lajos váratlan halála miatt kellett kiírni.

Május 21-én a Jobbik ugyanúgy, mint Zuglóban, nem indított jelöltet, ezzel a Molnár (MSZP)–Gyurcsány (DK)–Karácsony (Együtt) triász jelöltjének győzelmét akarta elősegíteni. A gyulai képviselői helyért a Fidesz–KDNP, a Gyulai Városbarátok Köre, a Magyar Munkáspárt, a Haza Nem Eladó Mozgalom Párt indított jelöltet, és indult egy független jelölt is. A névjegyzékben 2662-en szerepeltek.

Így egy olyan választáson szerepelt le ismét az ellenzék, ahol az ellenzéki pártok szégyelltek a saját nevükön elindulni, nem merték azt felvállalni, ám nem egyenesen tették ezt, szokásuk szerint trükköztek és az utolsó pillanatban léptették vissza a jelöltjüket, és beálltak (DK, MSZP, Együtt) a Városbarátok Köre jelöltje, Bagi Csilla mögé.

Becsyné Szabó Márta jegyző az MTI-nek elmondta: a 2662 választásra jogosult állampolgárból 978-an vettek részt a szavazáson, ketten adtak le érvénytelen voksot. A részvételi arány 36,7 százalékos volt.

Kiss Szabolcsra 549-en, Bagi Csillára, a Gyulai Városbarátok Köre jelöltjére 387-en, Kiss Ibolya Brigitta, a Haza nem eladó mozgalom párt jelöltjére 31-en, a Magyar Munkáspárt színeiben induló Dandé András Endrére 9-en szavaztak.

Összeálltak és buktak. Erkel Ferenc városában a választópolgárok átláttak a szitán. Őket nem tudták megtéveszteni az idegen érdekeket szolgáló Soros-bérencek.

 

Szerk