Üzenetek Voltegyszerből

2008. november 17. hétfő, 11:29
Nyomtatás

Megjelent a Magyar Fórumban- XX. évf. 46. szám

A kényszervállalkozás fogalmát uralkodó rétege nyomására kellett megismernie a magyar társadalomnak az utóbbi évtizedekben. A kényszervállalkozó olyan magyar ember, aki elvesztette állását, vagy olyan egész magyar család, amelynek megszűnt a létalapja.  Kényszerből olyan új tevékenységbe kellett minden ereje megfeszítésével fognia, amely reménytelenül bár, de mégis a szűkített létezést valahogyan szavatolta. Több százezer hősies, reménytelen vagy szánalmas, elkeseredett túlélési kísérlet országa lettünk, miközben azok, akik ezeket a kényszervállalkozásokat ráerőltették a dolgozó emberekre, mesésen meggazdagodtak.  A kényszervállalkozás szinonimájaként megszületett a megélhetési bűnöző és a megélhetési bűnözés általános fogalma. A megélhetési bűnöző szerencsétlenségi és kiszolgáltatottsági alapesete az, aki fát lop az erdőből, hogy otthon, a széljárta vályogházban meg ne fagyjon a család és krumplit ás ki a más kertjéből, hogy éhen ne haljon. A dolgok azonban alul összeérnek. A krumplitolvaj, mint megélhetési, gyakran a kényszervállalkozó még éppen megmentett kertjét dúlja fel, nem törődve azzal, hogy az is szerencsétlen. Az éhség szélén tántorgó, vagy az éhségét már csak féldecikkel csillapító elkeseredése határtalan, és az ő szemében a kényszervállalkozó, aki még régi házában él, számára gazdag ember, ellenség. Az éhes ember, aki állandóan, még ideiglenesen jóllakottan is az éhes ember tudatszűkületében él, minden fölötte állót, így a kényszervállalkozót is ellenségének tekint.    Az ellenség más fajba tartozik. Most már nem is a bőrszín miatt, hanem az éhség miatti vádolási kényszer miatt. Ez a proletárösztön, amelyre Lenin birodalma alapult. Az éhes proletárt a bolsevizmus kiválasztottá tette - gyűlöletre jogosulttá, rablásra és ölésre felhatalmazottá. A mintát Marx és nyomában Lenin is az ószövetségi zsidó törvényekből vette.
Most, a liberalizmus elzüllésének korában a gyűlölködés és a visszagyűlölés borzalmában fetrengünk. Akit gyűlölnek és meg is rabolnak, akinek nép- vagy nemzettársát meglincselik, az még, ha küzd is ellene, visszagyűlöl. Szeretné ugyan elfogadni a számára mindenfelől ajánlott türelmességet, de nem képes. A legtermészetesebb emberi ösztönei azt súgják, hogy védekeznie kell, és ha fizikailag és lelkiekben is támadják, fizikailag és lelkiekben kell védekeznie. Ha fegyverrel támadják, fegyverrel, ha szavakkal támadják, méghozzá igazságtalanul, akkor szavakkal.
Mindezt bevezetésnek szántam. A lényeges és ma egyesegyedül aktuális kérdés az, hogy miként éri el, hogyan kényszeríti az uralkodó réteg a kényszer alatt élők egymásra rakódó és egymásba zárt rétegeit, az óriási többséget a gyűlölésre és visszagyűlölésre egymás ellen és az eltűrésre az ő uralmával szemben. Ma ennél fontosabb kérdés nincs.
Nos. Esténként megnézek három tévéhír-adót. Az egy időben futó két kereskedelmit ugráló kapcsolásokkal, a harmadikat végig. Az ugráló kapcsolással azért játszadozom, mert ami az egyikben az adás harmadik percében lefutott, azt a másik negyedik percében már nem nézem meg és visszaugrom arra, amit emez most ad, a másik pedig csak aztán. Végül az összefoglaló közszolgálatiban megnézem az egészet még egyszer. Ezeket a híradókat egy központból szerkesztik. Csak árnyalatnyi különbségek fedezhetők fel. Az egész nem más, mint egy megszerkesztett és képekkel alátámasztott szóömleny, szózuhatag, agymosás.
Most, amióta pénzügyi és bankválság a fő téma, faburkolatos, talán mahagóni bankbelsőket lehetett látni, barna eleganciát, méltóságot, a folyosókon kissé gondterhelten vonuló, majd a súlyos asztaloknál helyet foglaló bankárokkal, főbankárokkal.
Azonnal feltűnt, hogy mennyire elegánsan öltözöttek a bankárok. Már nem a munkásőrség egyenruhájában, hanem a legújabb divat szerint készült méregdrága öltönyökben, és fitneszszalonokban, fogyókúratanároktól szerzett életmódtanultságuk fitogtatásával vonulnak - bankár-snájdigon. Aki még nem látta tévéhíradók képsoraiban vonulni a magyarországi főbankárokat, a még éppen helyzetben lévő pénzügyi vezetőket, a minisztereket - szintén csak magyarországiakat - és a szóvivőket, az mielőbb nézze meg. A válság következő szakaszában már nem fognak így vonulgatni, áttérnek más színházra. De most még nagyon érdekes a dolog.  Egy új színházi játékforma, egy új jelmezhordási szokásrend kialakulásának lehetünk tapsra nem kötelezett közönsége. Az ember látja azon a főbankáron, hogy a nyakkendője is többet kóstál - vagy ha idegen szóban nem akarok hosszú "ó"-t használni, akkor kohnschtal -, mint egy holnap már ki sem fizethető 13. havi nyugdíj.
A bankárok és a miniszterek ezekben az előadásokban mindig bejelentenek valamit vagy tájékoztatnak arról, hogy holnap mit fognak bejelenteni. De micsoda pompa, micsoda magabiztosság, micsoda választékosság! A szavaknak a mahagóni bútor és pompás öltöny ad tekintélyt. Aki laza és itt-ott foltos otthoni szerelésben, a régen áthúzott és kiálló rugójú fotelből nézi az előadást, azt ez a környezet és a pompa lenyűgözi. Ez mintha nem is Magyarország volna, hanem egyenesen a brit világbirodalom. Óh, ez már nem püspöki süveg, nem is bírói talár, nem is tábornoki egyenruha, amiket régen öltöttek fel a tekintély alátámasztása céljából, hanem ez már több annál, ez már a milliárdosok jelmeze, snájdigsága - ez már globális erő és IMF-szabvány. Parfőmillat csap ki a képernyőből és szövegközi szájspré.
A megszorítás be van jelentve, de elnyomja a pompa és az elegancia. Valamint a pompával alátámasztott szükségszerűség. A társadalom rétegzettsége is elolvad a mahagónieleganciában. El van felejtve, hogy legalul a megélhetésiek és a kényszervállalkozók összeérő és egymást fosztogató, ölő rétege él, és hogy középütt már nincs senki. A pompás öltönyű főbankár egyenest hozzád beszél, te szerencsétlen kényszer-magyar. Nem mondja, csak sej- teti, hogy te vagy a hibás. Sokat fogyasztottál. "Nincs ingyenebéd!" Ezt a főmahagónis többször is elmondta. Még szépen rajzolt, szálanként festett szemöldökét is összevonta. Szövegének a pompa adott komor hitelességet. A kis magyar kényszervállalkozó ilyenkor hajlamos elhinni hogy tényleg nincs és áramot vezet, ha tud a kerítésébe, hogy az éhes megélhetési ne tőle szerezze be az ingyenebéd hozzávalóját. És ott ül a bankár és mellette a mi-niszter és egyetértőleg hitelesítik, hogy nincs többé ingyenebéd. Mert eddig volt. A gazdag környezet azt sugallja, hogy eddig ők adták.
A szövegelők a szövegük környezetbe helyezésével és az állandó ismétlésével - minden híradóban, mindig! - elérik, hogy a kényszervállalkozó elhiggye mindezt. A társadalom már csak két részből áll. A középosztály lesüllyed a kényszeresek közé, majd egyes részei a megélhetésiek közé, felül pedig csak a mahagónisok díszlenek. 
A szövegköziek. Akik mindig két szöve-gelés között vannak és folyton átvonulnak az egyik szövegelés helyéről a másikra, illetve az egyik hazugságból átváltanak az ellenkező hazugságra. Az ingyenebéddel is így volt ez, a mahagóniba bejutás előtt két ingyenebédet is ígértek.
Lassan elérkezem rendszermegfejtő  eszmefuttatásom közepébe. Egy bibi van: az elegáns volt munkásőröket őrizni kell. A milliárdosok, a sztárok és a celebek - vigyázat, ez nem egy kutyafajta - kasztját az őrzésükre rendelt fegyveresek és az ellenőrök karéja veszi körül. Liberális demokráciánk tehát e pillanatban megélhetési bűnözőkből, velük véres harcban álló kényszervállalkozókból, mindkettőbe belezüllő, belehulló, már nem is létező középosztályból, a mahagónisokból, az őket kiszolgáló sztárokból, valamint két új szervezésű és egyre bővülő testületből, a fegyveresekből és az ellenőrökből áll. A fegyveresek és az ellenőrök közel állnak ahhoz, hogy új, önálló réteget képezzenek, de meg kell várniok, hogy a régi erkölcsű és képzésű, esetleg szakszervezetbe tömörült fegyveresek és ellenőrök kikopjanak közülük.
Mindkét őrzésforma egyaránt hangsúlyos. A fegyveres, aki lehet magánhadsereg tagja és lehet állami gumibotos, a szövegközi ember életét védi, az ellenőr száját.  A fegyveres életvédelemmel nem érdemes sokat bíbelődni, az őrzőtevékenységben minden magától értetődik. A fegyveres tudja, mikor kell ütni, vágni, mikor lőni és mikor csak könnytúltermelést előidézni. Most már az is kijegecesedőben van, hogy mikor kell a szomszédos állam hasonló szerveinek ütéseit, viperaalkalmzásait kölcsönkérni, megrendelni és kitartóan lehazudni. A szövegköziek védelmét szolgáló őrző-védő tevékenység, hála a csúcselhárító szerv, a Moszad egyre gyakoribb kiszállásainak, ma hazánkban talán a legfejlettebb a világon. Az őrző-védő és az őrzött verő munkát támogatja tulajdonképpen az összes tévécsatorna. Leginkább a közszolgálati egyes, amelynek a legjobb, már a Kádár-Aczél-korszakban is dús érdemeket szerzett főszerkesztője, György Baló, akinek hites felesége Krisztina Morvai, már át van dobva az őrzött-vert térfélre. Negédeskedve lázítani. Ez is nagy szövegközi újítás.
A szövegköziek biztonságát, lelki háztartásuk egyensúlyát, otthonérzetüket kiszolgáló ellenőrzési tevékenység újfajta szolgálat. Mondhatni válságtermék. Erős megvilágításba kell helyezni. Ez első, felületes pillantásra egészségügyi, állategészségügyi, kereskedelmi és fogyasztóvédelmi ténykedés volna, de nem az. Leginkább az első világháborúban alkalmazott kartácstűzhöz lehetne hasonlítani. A repeszgránátnak nem kellett pontosan célba találnia, mert halálos ereje a minden irányba szétrepülő éles acéldarabokból adódott. A mostani APEH-ellenőrzéseknek vagy főállatorvosi rajtaütéseknek sem az az egy eltalált és feltálalt szeméttelep a célpontja, ahol a hurkát töltik és a túrót szagtalanítják, hanem a többi, ahol minden tiszta, vagy majdnem tiszta. Az éles hírrepeszek szétrepülnek és a kényszervállalkozó, aki már kezdett belejönni, bezár. Mert ha nem ad számlát, őt zárják be, ha számlát ad, ő zárhat be. Mert útban van. Mert megrövidít egy környékbeli multit. Világcéget. Lecsippent valamit a szövegköziek - interszövegesek - hasznából, végső soron az egész bankárkaszt hasznából.
A kis gyógyszertárosnak is be kell csuknia hasonló okokból. S lám, mit mond a szövegköziek tévéje: a fogyasztónak így jobb, mert mindent egy helyen talál és nem kell elbandukolnia régi gyógyszerészhez, akivel beszélgetni is lehetett alkalmasint, és akinek az élete nem számít semmit. Dögöljön meg, mint a többi kényszeres. 
Az ellenőrzés és nyomában a büntetés ma tehát inkább fenyegetés, mint valóság. A szövegközi vezetők, akik ma az ellenőrzéssel fenyegetőznek, jól tudják, hogy szélesebb körű megvalósítás során az ellenőrzés eltömődik. Megtelik összegyűrt korrupcióval. És maga ellen fordul. Ha azt akarják, hogy valóban ellenőrzésként működjék, akkor már most meg kell teremteni az ellenőrzés ellenőrzését és később az ellenőrzés ellenőrzésének az ellenőrzését.
A szövegköziek diktatúrájában élünk. A szövegköziek diktatúrája olyan eszközök alkalmazásával valósul meg, amelyek egyfelől ősiek, de amellett teljesen újak. A szövegköziek uralmának lényege az a felismerés, hogy az emberek többsége a szavakat, a szövegeket tetteknek fogadja el. Az uralom lényege az állandó szöveg. Amikor a nép már-már felismeri, hogy az előző ígéret - ingyenebéd - nem valósult meg, akkor új szöveg jön, esetleg az éppen ellenkezője és akkor azt kapja a kényszervállalkozó meggebedésig. Most mégis, mintha vége felé közeledne a szövegköziek ószövetségi uralma. Ezt abból látom, hogy megtették az első lépéseket az ellenőrzött társadalom irányába. El akarják érni, hogy a diktatúrát be lehessen vallani. Mert már annyira látszik és mert már nincs több jó megoldásuk. Szöveg még volna, szövegközi is, de a nép mégis a felismerés és ebből következően a tűrés határához érkezett.
A probléma most az, hogy az ellenőrzött társadalomtól - szóban, persze, szövegközileg  éppen ők, a szövegköziek szoktatták el az embereket. Most tehát, hogy a minden ízében ellenőrzött és számukra egyedül biztonságosnak érzett társadalmat - új formában, természetesen - meg lehessen teremteni, anélkül, hogy a rossz emlékű feltámadás, feltámasztás szavakat kiejtenék szájspré-nyílásukon, csak a félelem elterjesztésével lehetséges. A "nincs ingyenebéd"-kijelentés a mahagóniban erős fenyegetés. A mindent ellenőrzés még erősebb. A gerjesztett magyar- szlovák viszály is az. A véres büncselekmények és nyomozások ismeretlen tettesek ellen úgyszintén. Amíg ugyanis nincs meg a tettes, addig mindenki gyanús, akinek kissé vagy kissé jobban korog a gyomra. Meg az is, aki meghallja a másik gyomrának megkordulását. Az mindig nagyon veszélyes. Amíg tehát az őrzött-védő, azaz szövegközi lakóparkokat őrző-védő fegyveresek a fizikai védelmet adják, addig az ellenőrzés és az ellenőrzés kartács-szerűségével, az ellenőrzéssel való állandó fenyegetéssel a lelki előkészítés munkálata folyik. Ehhez jön még a külföldi és belföldi magyarverések sorozata és a kormány tehetetlensége. (Hej, nem volna tehetetlen a kormány, ha szájon törülnének egy-két szövegközit!)
A nyílt diktatúra bevezetése rendkívül szerteágazó tevékenység. Van benne egészségügyi és HospInvest életellenesség, kolbászkritika, hústárolás, környezetvédelem és rengeteg műsor. Másfelől vannak benne értekezletek és konferenciák, amelyek olyanok, mint az olimpia: nem az eredmény számít, hanem a részvétel és vannak benne a rendőrséggel való együttműködés keretében felvonulásszervezések és a megszervezett felvonulások szétverései. Ha az idő engedi, melegfelvonulások is. Újabban határvillogásokat is azért iktatnak közbe, hogy a szövegközileg légiesített határok is szűnjenek meg. A kényszervállalkozó legyen röghözkötött. Ne járjon át se búcsúba, se focimeccsre. Sehova. "Itt élned, halnod kell." Ez most a legnagyobb fenyegetés.
Így hát a magyar nép, a kényszervállalkozó, pontosabban kényszer-demokrácia- és liberalizmustűrő és vállalkozó magyar nép még nem is tudja, mekkora veszélyben él. Szövegközi urai már régen eldöntötték, hogy milyen felmentő, rendet szavatoló, demokráciát védő és szélsőségeket kordában tartó külföldi csapatokat hívnak be. A Moszadot nem kell hív-
ni, az már bent van és szervez. De csapatok-
ra is szükség lesz. És a zsold már megérke-zett. A szuperelegáns szövegközi bankárok már lehívták a zsold első részletét. Az IMF vaskos milliárdjai útban vannak, de biztonsági okokból sohasem tudjuk meg, mikor érkeznek ide, s hová. Valószínűleg a mahagóniba, és a szétosztás is ott történik majd. A rendcsinálók, az ideiglenesen hazánkban tartózkodó csapatok zsoldja már biztosítva van. És nem rubel, de magyar vér és veríték. Kap majd mindenki, aki ütött egyet egy kényszervállalkozón.
Nagyon kell vigyázni azonban, nehogy a zsoldkiosztás igazságosságához gyanú férjen, mert abból, ismerve a magyar észjárást, könynyen antiszövegköziség támadhat. Ezért tehát már most, a megszállás előtt olyan csúcstalálkozókat kell szervezni, amelyekben kényszervállalkozók, megélhetésiek és szövegköziek együtt és vállvetve állapítják meg, hogy a haza elherdálásért közösen felelnek. A mahagónisok azt remélik, hogy ebből az új szövegből, a "közösen költöttük el az ingyen- ebédet, közösen vonjuk meg egymástól" szövegéből kibontakozik a kényszervállalkozó társadalom új tűrési formája. Nekik feltétlenül antiszövegköziség nélküli társadalom kell, végtelenségig tűrő kényszermagyar. Így aztán - talán - el lehet majd érni, hogy Magyarország, pontosabban Csonka-Magyarország a megszállók kivonulása után, ami ismét szerény ünnepségek keretében fog történni - megmarad a szövegköziek birtokában. 

Csurka István