„Fortélyos félelem igazgat minket” - írta József Attila a két világháború között. Most minket igazgat fortélyos, minden eddiginél fortélyosabb félelem, mert a kormány félelemben akarja tartani a magyar társadalmat. Féljenek a magyarok a cigány bűnözők bandáitól, és féljenek a cigány családok ugyanattól és az ő cselekedeteik következményeitől. Ne érezhesse biztonságban magát senki, csak a felfegyverkezett bűnözők húsz-harminc fős hordái, akik terrorizálják a társadalmat, benne a rendőröket is.
Vádoljuk bűnpártolással Gusztos Péter országgyűlési képviselőt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, Draskovics Tibor minisztert, és az őket szolgáló haszonélvezőket, akik nyilvánvaló tények elhallgatásával támogatják a cigányok által elkövetett bűnök terjedését. Vádoljuk őket etnikai gyűlölet keltésével azáltal, hogy hallgatólagos támogatást nyújtanak tolvajoknak, rablóknak, gyilkosoknak, miközben a magyar népet rágalmazzák rasszizmussal. Vádoljuk etnikai alapú polgárháború gerjesztésével, mert nem adnak védelmet sem falun, sem városon, és ezzel arra kényszerítik a társadalom békés, tisztességes polgárait, hogy életük és javaik védelmére minden számukra elérhető eszközzel felkészüljenek. Vádoljuk őket a magyar nép fenyegetésével, nemzeti létünk és a határon túl élő magyarság veszélyeztetésével, a sajtó-és szólásszabadság, az állampolgári jogok diktatórikus korlátozásának kísérletével.
Elég volt ennek a kormánynak a garázdálkodásából! Távozzanak és soha vissza ne térjenek!
Budapesten, 2009. február 11.
Az 1987-es lakiteleki találkozó szervezői:
Bíró Zoltán
irodalomtörténész
Für Lajos
történész
Lezsák Sándor
országgyűlési képviselő