Gyurcsány maradt a pártelnök
Ha másképp nem megy, akkor az utcáról kell kikényszeríteni az előre hozott választásokat – jelentette ki Fricz Tamás. A valódi ellenzék és a magyar társadalom nem hagyhatja újra, hogy a bukott kormányzó elit ismét egymás között döntse el, hogy mi legyen Magyarországgal – tette hozzá a politológus. A kérdés az: diktatúra vagy demokrácia. Kiszelly Zoltán úgy látja: az „új kezdet” illúziójával házal Gyurcsány.
Kiss Péter, Bokros Lakos, Bajnai Gordon jöhet számításba mint lehetséges jelölt – teszi hozzá Fricz Tamás, aki arra is felhívja a figyelmet: várható volt, hogy Gyurcsány magától mond le, s nem várja meg, amíg „elkergetik”. Így akar „morálisan megemelkedni”, olyan látszatot kelteni, mint aki az „ország üdvéért mindenre képes”.
Fricz Tamás állítja, hogy az ellenzéknek, és a társadalomnak immár nem szabad hagynia, hogy a morálisan elhasználódott MSZP és Gyurcsány újra a társadalom kizárásával, kamarillapolitikával egymás között mutyizzák le, mi legyen az országgal. A politológus emlékeztetett: Őszöd óta az MSZP és köre mindig kiállt Gyurcsány mellett, nincsen morális alapjuk ahhoz, hogy egymás között rendezzék el Magyarország ügyeit.
Amikor a kormányfő lemond, lemond a kormány is, egy normális demokráciában ilyenkor előre hozott választások következnek – jelentette ki Fricz Tamás. Diktatúrára utal, ha a minden szempontból bukott kormányzó elit nem képes önként távozni a hatalomból, és továbbra is egymás között osztozkodnak a pozíciókon.
Ha másképp nem megy – folytatja a politológus –, akkor a társadalomnak ki kell vonulnia az utcára, hogy kikényszeríthessék az előre hozott választásokat. A tét nem kevesebb, mint annak eldöntése: diktatúrát vagy demokráciát akarunk-e Magyarországon.
Szintén az „új kezdet” szándékát emlegette Kiszelly Zoltán is az MNO-nak. Mint a politológus mondta, a program lehetne az euró bevezetése vagy a Reformszövetség programjának a minimuma. Szerinte olyan jelöltet keresne az MSZP kormányfőnek, aki „teljesít bizonyos” kívánságokat, viszonylag könnyen ellenőrizhető, irányítható.
< Előző | Következő > |
---|