Csíkszentkirályi béke

2009. július 16. csütörtök, 15:42
Nyomtatás


Történt, hogy a cigányok nem tudtak viselkedni. Legalábbis az egyik román csatornán megszólaló helyi lakos szerint. A jelenség nem új, de most egyikük már szúrt is a kocsmában. A szurkálót bevitték a rendőrök, de az ügyész kiengedte. Igazságtalanság történt, vélte a falu. Hiszen, aki megkéseli a másikat, annak börtönben a helye, ráadásul a cigányok rendszeresen elveszik a másét, szemtelenek, és most már az egyikük szúrt is.

Nem történt más, csak ami Székelyföldön ilyenkor évszázadok óta történik. A falu móresre tanította a renitenskedőket. 150-en összeálltak és felgyújtották a késelő pajtáját, szerencséje volt, hogy nem ölték meg. Ez nem szép, nem jogszerű, nem is túl finom megoldás, de megoldás. Őszinte felháborodásból, manipuláció nélkül a közösség odavágott. A cigányok meg kimenekültek a rétre. Hargita megyében nem annyira jellemző az áljogvédők rohangálása, ott nem kell félnünk Furmann Imrék, Kőszeg Ferencek, vagy éppen Morvai Krisztinák felbukkanásától. A cigányok éppen ezért élik életüket, néha feszegetik a korlátokat, néha odavágnak nekik, de nincs tartós gyűlölet. Ahogy Szász Jenő mondta, a cigányok Marosvásárhelyen kiálltak a magyarokért. Ez és az évszázados együttélés enyhíti a feszültségeket. Ismerik már egymást. Tudják, hol a határ feszültség és gyűlölet között. Néhány nappal később a békés együttélés feltételeit rögzítő megállapodás jött létre. A cigányok vállalták, hogy gazdaságaikat tisztán tartják, gyerekeiket iskolába küldik, mellékhelyiségeket építenek, civilizáltan viselkednek, és azonnali hatállyal beszüntetik a lopást. Dacára a román hatóságok jóindulatának, az áljogvédők és gárdák nélküli közösség képes feloldani az ellentéteket.

 

czyba