Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

A tanügyminiszter fellépését sürgeti a római katolikus érsekség

E-mail Nyomtatás

Levélben sürgette a román oktatási minisztérium fellépését a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyében elkövetett jogsértésekkel szemben a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség és az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány.

Az érsekség honlapján közzétett sajtónyilatkozat szerint a főegyházmegyei hatóság és az egyház vagyonkezelő alapítványa (a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium által használt ingatlanok tulajdonosa) megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy a Maros megyei tanfelügyelőség határozatban tiltotta meg a gimnázium cikluskezdő osztályaiba a beiratkozást. Amint emlékeztetett, a korábban elfogadott beiskolázási terv szerint a katolikus gimnáziumban egy előkészítő, egy ötödik és három kilencedik osztálynak kellene indulnia a 2017-2018-as tanévben.

A Jakubinyi György érsek által jegyzett közlemény szerint az is megmagyarázhatatlan, hogy az állami hatóságok zaklatják a gimnáziumba iratkozott gyermekek szüleit. Az egyházi szervek nyilvánvalónak tekintik, hogy felekezeti jellege miatt is keresett a marosvásárhelyi tanintézet, ebben ugyanis a gyerekek az oktatás mellett katolikus szellemű nevelésben is részesülnek.

A közlemény szerint a hatóságok törvénytelennek vélt fellépése sérti a szabad iskolaválasztás jogát, tanári állásokat szüntet meg, és azt a megállapodást is sérti, amelyet a romániai katolikus püspökkari konferencia és az oktatási minisztérium kötött a katolikus teológiai oktatás megszervezéséről.

A romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) tavaly november elején indított eljárást Tamási Zsolt iskolaigazgató és Stefan Somesan volt Maros megyei főtanfelügyelő ellen, mert szerinte annak ellenére járultak hozzá a Római Katolikus Gimnázium működéséhez, hogy tudták: valójában az iskola nem rendelkezik a működéshez szükséges engedélyekkel.

A DNA a múlt héten az iskolában tanuló gyermekek szüleit is kezdte kihallgatni, azt sugallván számukra, hogy gyermekeik elveszíthetik azokat az iskolai éveket, amelyek alatt a gimnáziumban tanultak. A Maros megyei tanfelügyelőség e hét elején arról döntött, hogy a bizonytalan jogi helyzet nem engedélyezi a beiratkozást a gimnázium cikluskezdő osztályaiba.

 

MTI

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség