Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

50 település gazdagodik tanuszodával

E-mail Nyomtatás

A sikeres vizes világbajnokság hatalmas motivációt jelent a gyermekeknek is

A beruházások teljes mértékben kormányzati forrásból valósulnak meg, a helyi önkormányzatoknak nem kellett önerőt biztosítaniuk – nyilatkozta az EMMI államtitkár asszonya. Dr. Szabó Tünde a tárca sportért felelős államtitkára hozzátette: az átadások a következő hónapokban történnek meg, többnyire az új tanév elején, több helyütt pedig 2018 tavaszán.

Az ellenzékivé vált újság ezt írja: „félszáz új tanuszodát ígérnek, pedig a vállalt huszonnégyből csak egy készült el.” Mi az igazság államtitkár asszony?

–A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében országszerte tornatermek, tanuszodák, tantermek és komplett iskolák épülnek fel vagy újulnak meg. Jelenleg közel 50 településen zajlanak iskolafejlesztési beruházások. A tornaterem-építési - és tanuszoda-fejlesztési beruházásokra a kormány, 17,7 milliárd forintot fordít, amelyből 25 tanuszoda és 26 tornaterem valósul meg. 2016-ban 15 átadás zajlott le, ezek jelentős része tornaterem volt és elkészült Csengeren az első tanuszoda is. A 2017/18-as tanévben, vagyis augusztus közepétől, több mint 40 átadás várható.

Ezt a félszáz tanuszodát meddig kell felépíteniük?

–A tanuszodák és a tornatermek építése folyamatosan zajlik, az átadásokat azonban sok külső tényező is befolyásolja. Emellett nagyon fontos szempont a létesítmények biztonsága is, amelyeket a műszaki ellenőrzések, tesztüzemek garantálják, amelyekre elegendő időt kell hagyni. Az első ütem létesítményei 2018 tavaszáig kerülnek átadásra.

A 2017-2018-as tanév elejére mennyi település iskolájában lesznek új tornatermek, tanuszodák?

–A Program keretében a 2017/18-as tanévben 5 településen újonnan épített iskola, 22 helyen tanuszoda, 13 településen tornaterem, 6 településen pedig új tanterem készül el.

Miként választották ki azokat a városokat, ahol ilyen létesítményt építenek?

–Annak meghatározása, hogy mely településeken történjen iskolafejlesztés, hol épüljön tanterem, tornaterem vagy tanuszoda elsődlegesen az Oktatási Államtitkárság kompetenciája, de a sportlétesítményekkel kapcsoltban bevonták a Sportért Felelős Államtitkárságot és közösen állítottuk össze a települések listáját, a helyi igényeket és a környék adottságait figyelembe véve.

Milyen forrásból építik fel a tanuszodákat, és ez összesen mekkora pénzt jelent?

–Az iskolafejlesztési beruházások, köztük a tanuszodák építése teljes mértékben hazai, kormányzati forrásból valósulnak meg. A tanuszodák esetében az állam az üzemeltetés költségeit is vállalja, úgy, hogy a létesítmények üzemeltetője a Nemzeti Sportközpontok lesz.

Mi a fejlesztés célja?

–Ezeknek a fejlesztéseknek alapvető céljuk, hogy megteremtsék a mindennapos testnevelés és az úszásoktatás infrastrukturális feltételeit, valamint hogy színvonalas sportolási lehetőséget biztosítanak a helyi és a környékbeli lakosság számára. Az új sportlétesítmények több lehetőséget teremtenek a rendszeres testmozgásra, sportolásra és a helyi közösségi élet helyszíneivé is válhatnak. A 2012-től indult mindennapos testnevelés célja a rendszeres testmozgás beépülése a gyermekek a fiatalok mindennapjaiba annak érdekében, hogy egészséges, kiegyensúlyozott életvezetéshez szükséges kompetenciákkal rendelkező felnőttekké váljanak. A mindennapos testnevelésben ma már 1 millió 200 ezer gyermek mozog naponta, amelyhez a szükséges infrastrukturális feltételek, európai színvonalú tornatermek és tanuszodák kialakítását a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program biztosítja. Meggyőződésem, hogy ezek a ráfordítások többszörösen megtérülnek és ezekből a tornatermekből, tanuszodákból sportolni szerető gyermekek és a jövő élsportolói, bajnokai kerülnek majd ki. A gyermekek a családok életének is részévé teszik a sportot, és ezáltal a család minden tagja fizikailag aktív, egészségesebb életet élhet.

De rendelkezünk mindehhez elég úszóoktatóval és testnevelés tanárral?

–Azt gondolom, hogy ez ügyben is hatalmas előre lépések történtek, hiszen a Testnevelési Egyetemen újraindult a testnevelő tanári szaktól független edzőképzés, az országban pedig hat felsőoktatási intézmény hirdet meg osztatlan testnevelő tanári képzést. Örömmel mondhatom, hogy 2016-ban a korábbi évekhez képest 25%-kal nőtt a testnevelő tanárképzésben résztvevő hallgatók száma. A végzett testnevelők számára pedig a TE és a Magyar Diáksport szövetség is biztosít továbbképzési lehetőségeket.

A tornatermeket, és uszodákat a diákokon kívül, iskolaidő után felnőttek is igénybe vehetik? Hiszen több idősebb ember szeretne úszni tanulni.

–A Program keretében felépített tanuszodák uszodaterében a 10 méteres tanmedence mellett minden esetben helyet kap 6 pályás, 25m-es medence is, így az iskolai úszásoktatás minőségi kiszolgálása mellett a helyi verseny- és szabadidősport helyszíneivé is válhatnak. Alkalmasak ezáltal minden korosztály, így a felnőttek és a szépkorúak igényeit is kielégíteni. A kormány célja, hogy minden járásban elérhető legyen legalább egy tanuszoda, ezáltal is segítve a minden gyermek tanuljon meg úszni célkitűzés megvalósulását. Ez rendkívül fontos, hiszen az úszás az egyetlen olyan sport ,amelynek „nemtudása” életveszélyt okozhat.

Valós a hír, hogy új iskolák is épülnek?

–Az iskolafejlesztések célja, hogy a gyermekek szebb és jobb körülmények között tanulhassanak, valamint az köznevelési intézmények elérhetősége könnyebbé, szélesebb körűvé válhasson. Az ország minden több pontján szeretnénk elérhető, minőségi oktatási, sportolási helyszíneket teremteni, hiszen alapigazság, hogy gyermekeink jelentik sikeres jövőnk zálogát.

Ezekben az új intézményekben eleve lesznek modern tornatermek, tanuszodák?

–Az új iskolák természetesen már magukban foglalnak tornatermet vagy tornaszobát is, a település és környék igényeinek, adottságainak megfelelően. A tanuszodákkal kapcsolatban kicsit más a helyzet. Ez esetben a járásonként egy tanuszoda követelménye az elsődleges szempont.

Ha már az uszodáknál tartunk, mit gondol, a vizes vb-n aratott sikerek motiválják a gyerekeket a vízisportokra?

–Biztos vagyok benne, hogy a világbajnokság hatalmas motivációt jelent a gyermekeknek is, hiszen az junior korosztályú úszók sikerei megmutatták nekik is, hogy a tehetség, az elszántság és a kemény munka milyen fantasztikus eredményeket hoz. Az úszásban például 3 junior világcsúcs is született. A sporteredményeken túl a telt házas Duna Aréna és Hajós Uszoda, a szurkolás közösség formáló ereje szintén egy életre meghatározó élmény lesz a számukra.

Egy kérdés erejéig maradjunk a FINA-nál. Mit tapasztal, a világbajnokság megszervezésében szereztek annyi tapasztalatot, hogy már minden rangos sportrendezvényt képesek lebonyolítani?

–A 17. FINA Vizes Világbajnokság a szervezet történetének legjobb világbajnoksága volt nemcsak Julio C. Magniole szavai szerint, hanem a sportolók, sportszakemberek és a szurkolók egyöntetű véleménye alapján is.

Magyarország ezzel a teljesítménnyel nemcsak kimagasló sporteredményeivel, de mint sportesemények szervezője is felkerült a világ sport térképére?

–Megmutattuk, hogy nincs lehetetlen, ha a magyar nemzet összefog, és együtt küzd a céljaiért. Két év alatt készültünk fel a világ harmadik legnagyobb sporteseményére, úgy hogy ámulatba ejtettük az egész világot. Szerintem ezek után bármire képesek vagyunk ,és akár a legnagyobb sportesemények megrendezésével is megbirkózunk.

 

Medveczky Attila

 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség