Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Újabb település ellen indult csődeljárás

E-mail Nyomtatás

Az  áprilisban távozott Benkő Ferenc polgármester ellen az önkormányzat sérelmére elkövetett csalás és sikkasztás miatt nyomoz a rendőrség. A gyanú szerint nem létező határozatok alapján juttatott 35 millió forintos kölcsönhöz két céget. Neszmélyben új polgármestert választottak, de az önkormányzat továbbra is fizetésképtelen. Sőt, már több 10 millió forintos közüzemi tartozást is felhalmozott.
Neszmély község mintegy 1500 lelket számlál. Magyar államalapítást követően a települést először 1235-ben említi egy oklevél. Csodálatos hely lehetne Neszmély, most mégsem beszél itt senki földi paradicsomról, inkább arra panaszkodnak a helyi bortermelők, hogy nagyon is "savanyú a szőlő". A Duna-parti településtől 35 millió forintot követelnek, másik 30 millió pedig a víz-, a gáz- és az áramdíj-tartozás. Az inkasszó miatt viszont a közüzemi díjakat sem tudják átutalni már jó ideje. A képviselő-testület a június 9-i ülésén úgy döntött, hogy kéri az adósságrendezési eljárás megindítását, a cégbíróság 23-án el is indította ezt.
Az elmúlt 12 évben 30 önkormányzat ellen indult csődeljárás Magyarországon. Általában saját kérésre. A legtöbb település úgy próbált meg kilábalni, hogy pénzzé tette vagyonát, például földterületeket adott el. Somogyban két település, Somogyudvarhely és Felsőmocsolád került olyan gazdasági helyzetbe, hogy csődeljárást kért önmaga ellen, amiről már beszámoltunk. Zvekán László, Felsőmocsolád polgármestere már korábban jelezte, hogy ez hamarosan országos probléma lesz: "hitelből hitelbe megyünk, és egyszer úgyis utolér a vég. Van néhány polgármester kollégám, aki közel áll a mi sorsunkhoz. Féltem őket, mert a csőd az olyan, hogy mindent, ami vagyon, elvesznek, még az árkokat is elvették tőlünk." Ilyenkor az önkormányzat a törvényben előírt feladatokat teljesíti a településen, de a fejlesztéseket le kell állítania.
A neszmélyi önkormányzat a banknak nem fizet, hanem feljelentést tett. Azt mondják, a bank nem járt el körültekintően, amikor kölcsönt adott a polgármesternek, mert szerintük egyértelműen látszott a papírokon, hogy hamisítványok.
Horváth Bélával, az új polgármesterrel beszélgetünk.
- Hogy történhetett ez meg?
- Az előző polgármester felvett egy olyan hitelt, amiben az önkormányzat és a testület nevében kezességet vállalt. Ezáltal inkasszó került a számlánkra, és nem tudtuk fizetni a közüzemi kötelességeinket. Emiatt törvény adta kötelessége volt a jegyzőnek, hogy a csődeljárást megindítsa.
- Szabadlábon van az expolgármester?
- Úgy tudom, igen. Hűtlen kezelés, okirat- hamisítás a vád.
- Mit tehet egy település, ha ilyen helyzetbe kerül?
- Meg kell indítani az adósságkezelési eljárást, és a bíróság kinevez egy pénzügyi gondnokot az önkormányzathoz, aki felügyeli ezt a tevékenységet. Határidők vannak, amiket betartat, a gazdálkodás gyenge pontjaira pedig rámutat.
- Milyen összegű a település költségvetése, menynyi a tartozásuk?
- 240 millió a költségvetésünk. A hiányról pontos összeget még nem tudok mondani. 60 nap áll rendelkezésre, ameddig a hitelezők még jelentkezhetnek, és vannak még vitás öszszegek, amiket mi nem tartunk jogosnak. Ez ügyben még peres eljárás is folyik.
- Hogyan próbálja megoldani a helyzetet?
- A falu érdekeit kell képviselnem, viszont a döntések nagy részét a kinevezett pénzügyi gondnok fogja hozni, nekünk csak véleményezési jogunk van.
- Mit szólnak az emberek a faluban?
- Az emberek nincsenek bizalommal a falu vezetése iránt. Ezt csak hiteles tájékoztatással lehet újra megszerezni. Tudniuk kell, mi történik a településükön, milyen döntések születnek, mit szeretnénk csinálni.
- Mivel foglalkoznak az itt élő emberek?
- A környéken sok ipari üzem van Komáromban, Tatabányán és Tatán, helyben pedig  szőlő- és bortermelés folyik. Tehát Neszmélyben kevés a munkalehetőség, de ezen is próbálunk változtatni. Vállalkozásokat szeretnénk idecsalogatni. Ez nem  lesz könnyű, attól tartok, hiszen egy fillérje sem maradt a falunak. Még az óvoda és az iskola további működtetése sem lesz problémamentes az önkormányzat üres kasszájából. Fenntartásukat tovább nehezíti az alacsony gyermeklétszám, de én minden eszközzel harcolok oktatási intézményeinkért.
Oláh János
 

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség