Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. március 28, csütörtök, Gedeon és Johanna napja van. Holnap Auguszta napja lesz.

Itthon

Hazánk fontos partnere az Egyesült Államok

E-mail Nyomtatás

A magyar kormány a kölcsönös tiszteleten alapuló, az eddigieknél kiegyensúlyozottabb és hatékonyabb politikai együttműködésre készül az Egyesült Államokkal – jelentette ki Varga Mihály az Amerikai-Magyar Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta: gazdasági és kereskedelmi kapcsolataink eddig is kiválóan alakultak az Egyesült Államokkal és bízunk abban, hogy mindez politikai kapcsolatainkban is mielőbb megjelenik.

Bővebben...
 

A kormány stratégiai szövetségesként tekint Szabolcs-Szatmár-Beregre

E-mail Nyomtatás

A kormány stratégiai szövetségesnek és kiemelt partnernek tekinti Szabolcs-Szatmár-Bereg megyét - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a nyírbogáti általános iskola tornatermének átadásán február 24-én. Lázár János elmondta, a következő néhány hónapban Szabolcs megyében - Nyíregyházán kívül - 70 milliárd forintot fog felosztani a kabinet a települések között, Nyírbogát ebből "joggal számíthat" legalább 1,5 milliárd, de inkább 1 milliárd 800 millió forintra. A kormány távlati elképzeléseiben Szabolcs megyének az a feladata, hogy integrálja a környék magyarjait és azokat is, akik átmenetileg a határon kívülre szorultak és ott élik életüket, és ma Kárpátalján és a Partiumban próbálnak boldogulni - hangsúlyozta a miniszter.

Bővebben...
 

A kormány lezártnak tekinti az olimpiarendezés ügyét

E-mail Nyomtatás

A kormány lezártnak tekinti az olimpiarendezés ügyét, egyben felkérte Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt, tájékoztasson arról, hogy az olimpiához kapcsolódó beruházások előkészítése milyen szakaszban van - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 79. Kormányinfón, melyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen. A tárcavezető emlékeztetett, hogy a kormány szerdán azt javasolta a fővárosnak és a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB), vonja vissza a budapesti olimpiai pályázatot. Ennek indoka a nemzeti egység hiánya, e nélkül ugyanis egyetlen ország sem tudott olimpiát rendezni, e nélkül nincs esélye a pályázatnak - mondta. Szavai szerint Magyarországon elképzelhetetlen nemzeti egység baloldali pártok nélkül, a budapesti pályázatot eredetileg támogató MSZP azonban változtatott az álláspontján. Ha pedig csak a kormány és a kormánypártok támogatják az olimpiát, az megvalósíthatatlan.

Bővebben...
 

Két és félszeresére emelkedett a kiadott építési engedélyek száma

E-mail Nyomtatás

Magyarország erősödését a lakáspiaci fordulat is jelzi, 2016 során két és félszer több építési engedélyt adtak ki, mint az előző évben, 10 ezer új otthon épült, amely 31 százalékos bővülést jelent éves összehasonlításban. A lakáspiac élénkülése egyértelműen a kormány otthonteremtési programjának köszönhető.

Bővebben...
 

Az erőszak a kommunista ideológia magjába van kódolva

E-mail Nyomtatás

A kommunista ideológiának a gyökerébe, a magjába van belekódolva az erőszak, a jogtiprás, az emberi méltóság tiszteletben nem tartása - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára pénteken, a málenkij robotra elhurcolt kispestiek emlékművének felavatásakor mondott beszédében. A kommunizmus "ebben nem különbözik semmilyen más önkényuralmi, totalitárius rendszertől, ezért ugyanaz a magja a náci, nemzetiszocialista gondolkodásnak és a nemzetközi szocialista, kommunista gondolkodásnak", hiszen az embert nem személyiségnek tartja, nem tiszteli, eszköznek tekinti, "mennyiségnek és nem minőségnek"  - hangsúlyozta.

Bővebben...
 

Mindent meg kell tennünk mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk versenyképességének megőrzéséért

E-mail Nyomtatás

Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a mezőgazdaság szereplői a legkorszerűbb ismeretek birtokába juthassanak és mindent meg kell tennünk mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk versenyképességének megőrzéséért is - mondta az agrártárca parlamenti államtitkára beszédében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) Dunántúli Agrár-szakképző Központ, Csapó Dániel Középiskola, Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium felújított kollégiumi épületének és komplex tangazdaság beruházásainak ünnepélyes átadásán, Szekszárdon. Nagy István alapvető célnak nevezte, a magyar falvak és kistérségek versenyképessé válását, valamint azt, hogy a családok a föld megművelésével tisztes megélhetést biztosíthassanak maguknak és a következő generációknak.

Bővebben...
 

Jelentősen nőnek a haderő katasztrófavédelmi képességei

E-mail Nyomtatás

Mindössze egy év alatt példa nélküli mértékben nőnek a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi helyzetekben bevethető képességei. A projekt indító rendezvényét február 24-én tartották Budapesten. A Magyar Honvédség katasztrófavédelemmel összefüggő beavatkozási képességének fejlesztése a célja annak a kiemelt projektnek, amely a magyar állam, illetve az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával valósul meg, indító rendezvényét pedig pénteken rendezték Budapesten. A tájékoztatót dr. Firicz László nyitotta meg. A Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára hangsúlyozta: rég nem látott mértékű fejlesztésekről van szó, hiszen a projekt keretében több mint 2 milliárd forint összegű támogatást kapott az MH Anyagellátó Raktárbázis, amit a tárca saját forrásból további 200 millió forinttal toldott meg. Ezáltal olyan fejlesztések megvalósítása vált lehetségessé, amely jelentős mértékben növeli a honvédség katasztrófavédelmi beavatkozási erőinek kapacitását, képességeit.

Bővebben...
 

Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa

E-mail Nyomtatás

Az elmúlt években helyreállított közbiztonságot az illegális bevándorlás azonban érdemben veszélyeztetheti - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a 78. Kormányinfón, melyet Kovács Zoltán kormányszóvivővel tartott közösen. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a kormány 2010-ben úgy kezdte meg a munkáját, hogy 440-450 ezer között volt a regisztrált bűncselekmények száma. 2016-ra ez a szám 270-290 ezer közé csökkent - mondta.

Bővebben...
 

Az NFM-hez tartozó 230 állami cégnél 143 ezer munkavállaló bére emelkedik januártól

E-mail Nyomtatás

Több lépcsőben 30 százalékkal emelkedik a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz tartozó mintegy 230 állami vállalatnál 143 ezer munkavállaló bére, amire az emelés első évében, 2017-ben 44 milliárd forintot fordít az állam - jelentette be Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón. A béremelések január elsejétől, visszamenőleg hatályosak. Az államtitkár kiemelte: a béremelés bizonyítja, hogy a kormány megbecsüli a közszolgáltatást végzők munkáját. Az intézkedéstől azt várják, hogy az állami vállalatok a munkaerőpiacon versenyképesek maradjanak, és meg tudják tartani a munkaerőt - tette hozzá.

Bővebben...
 

Több mint 350 ezer egyszázalékos felajánlás a Nemzeti Tehetség Program javára

E-mail Nyomtatás

Évről évre egyre többen köteleződnek el a magyar tehetségek mellett, hiszen néhány év alatt hétszeresére nőtt az adójuk második egy százalékát felajánlók száma, tavaly már 350 ezernél is több felajánlás érkezett a Nemzeti Tehetség Program javára - hangsúlyozta Novák Katalin Székesfehérváron. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára a program országos roadshow-jának első állomása előtti sajtótájékoztatón elmondta, hogy éves szinten 2,8 milliárd forint jut a tehetségek támogatására a Nemzeti Tehetség Programon keresztül. Ennek egyik felét a személyi jövedelemadóból származó egyszázalékos felajánlások teszik ki, ezt a kormány ugyanakkora támogatással megduplázza.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség