Magyar Igazság és élet pártja

Ma 2024. április 19, péntek, Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.

Interjú

A népszínházi modellt követjük

E-mail Nyomtatás

Eddigi legmagasabb nézőszámát érte el a zalaegerszegi színház

A szezonban 270 előadást játszottak, a produkciókat több mint 76 ezren látták, és a bérletesek száma meghaladta a 11 ezret – közölte Besenczi Árpád a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház igazgatója, s hozzátette: „Vigh László országgyűlési képviselő úr polgármester úrral azon lobbizik miniszterelnök úrnál, hogy történjen meg a színház régóta húzódó rekonstrukciója. A színpad, a színpadtechnika, illetve a kiszolgáló egység állapota nagyon leromlott.”

Elöljáróban értékelje a most véget érő évadot, beszéljen a nézőszámról, és a bérletesek számának alakulásáról. Az utóbbi eléggé meghatározza egy színház életét, mert az abból származó bevételek alapot jelentenek a következő évadra.

– Ebből a szempontból is sikeres évadot zártunk, mert ennyire magas nézőszám még soha nem volt színházunk életében. 11 ezer 170 bérletesünk, közel 77 ezer nézőnk volt és 270 előadást játszottunk. Tehát növekedtek bevételeink, és ennyi bérletet még sosem adtunk el. A 2016–2017-es évadban kissé túlsúlyba kerültek a könnyedebb, szórakoztatóbb műfajok, de kínáltunk magvasabb, gondolatébresztő darabokat is. Elég nehéz a nagyszínpadi előadások kapcsán megtalálni azt az egyensúlyt, hogy mindenkinek a kedvében járjunk. Úgy tűnik, most ez sikerült, mert ezek a magas nézőszámok azt mutatják, hogy nézőink szeretik a színházat, és „lábukkal” szavaznak mellettünk.

Bővebben...
 

A katasztrófavédelem területén élen jár Magyarország

E-mail Nyomtatás

A HUNOR számos gyakorlaton és európai uniós misszióban vett részt

Sikeresen zárult az újraminősítés: a HUNOR hivatásos és a HUSZÁR önkéntes mentőszervezet is teljesítette az ENSZ INSARAG követelményeket, így az elkövetkező öt évben az előbbi továbbra is nehéz, utóbbi pedig közepes kategóriájú városi kutató-mentő szervezetként vehet részt, akár nemzetközi mentésekben is. „A túlbuzgó segítő szándék olykor néha nagyobb kárt tud okozni, mint amennyi hasznot hoz. A cél, hogy csak felkészült és minősített nemzetközi mentőcsapatok nyújtsanak segítséget. Ezt a minősítést ötévente meg kell újítani” – közölte lapunkkal Jackovics Péter tűzoltó ezredes, a HUNOR Mentőszervezet parancsnoka.

Bővebben...
 

Gazdaságilag támogatjuk határon túli testvéreinket

E-mail Nyomtatás

Felismerték a magyar szakképző intézmények stratégiai jelentőségét

Potápi Árpád János: „az elmúlt két évben 104 tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogatta a magyar kormány a Kárpát-medencében több mint 738 millió forint felhasználásával a 2015 a külhoni magyar szakképzés éve program keretében.” A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára lapunkkal közölte, hogy céljuk, hogy minden intézményben a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakok, valamint a szükséges eszközök rendelkezésre álljanak ahhoz, hogy a diákok és a pedagógusok magas színvonalú munkát tudjanak végezni.

A Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság három évvel ezelőtt jelentette be, hogy „2015 a külhoni magyar szakképzés éve”. Két év alatt mennyi határon túli tanműhelyt és tangazdaságot tudtak támogatni?

– A „2015 a külhoni magyar szakképzés éve” tematikus év keretében 2015-ben és 2016-ban összesen 104 felszerelt tanműhely és tangazdaság létrejöttét támogattuk a Kárpát-medencében több mint 738 millió forint felhasználásával. Bízunk benne, hogy ezek mindegyike jól szolgálja majd a tematikus év fő célkitűzését és hozzájárul ahhoz, hogy a külhoni magyar szakképzésben résztvevő diákok magasabb színvonalú képzésben részesülhessenek és lehetőségük legyen modern eszközökön tanulni, ami elősegíti majd sikeres elhelyezkedésüket és szülőföldön való boldogulásukat.

Bővebben...
 

Alkotmányos védelmet adtunk a magyar földnek

E-mail Nyomtatás

Az ellenzék Brüsszellel karöltve támadja a magyar gazdák támogatására épülő földpolitikát

A kormány elkötelezett a magyar vidék felemelkedése érdekében. Erős Magyarország csak erős vidékkel együtt képzelhető el, a magyar települések pedig az ország kiemelkedő erőforrásai – fejtette ki lapunknak a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese. Dr. Nagy Istvántól azt is megkérdeztük, mennyire működik az új földpolitika, s mekkora összeget fordítanak vidékfejlesztésre.

Bővebben...
 

A műanyag hulladékok ártalmai

E-mail Nyomtatás

Az uniós műanyag-stratégiának ki kell térnie a szárazföldi és tengeri eredetű hulladékokra

Ahogy lapunk előző számában beszámoltunk róla, az EU környezetvédelmi miniszterei Máltában tanácskoztak a műanyag hulladékok okozta szennyezések elleni fellépés lehetőségeiről. A magyar delegációt Gulyás Andrea, a Földművelésügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára vezette, aki szerint Magyarország is elkötelezett a tengeri hulladékok csökkentésére vonatkozó cél mellett, ugyanakkor fontosnak tartom megjegyezni, hogy a tengerekben lévő hulladék nagy része nem a tengerben keletkezik, hanem szárazföldi forrásokból származik.

Miben értettek egyet az uniós miniszterek?

– Legfőképpen abban, hogy a nemzetközi egyezményeknek és a hulladékkezelési szakpolitikáknak összhangban kell lenniük, egymást kell erősíteniük, különös tekintettel a tengerek védelmére. Az óceáni és folyami hulladék mennyiségéről szóló, és annak hatásaival foglalkozó tudományos kutatás nagyban segíthet a probléma megismerésében. A gazdasági és környezeti hatások mellett kiemelt figyelmet szükséges fordítani a műanyagok emberi egészséget károsító hatásaira.

Bővebben...
 

Népirtás áldozatává válnak a keresztények, a Nyugat hallgatása mellett

E-mail Nyomtatás

Az egyházak vezetői az üldözésért egybehangzóan a közel-keleti államok politikai életébe való nyugati beavatkozást okolják. Az úgynevezett „arab-tavasz” és az ezt követő belpolitikai instabilitás vezetett a legtöbb országban oda, hogy teret nyerhettek az ISIS és az őket támogató szélsőséges szervezetek – szögezte le Török Tamás, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár.

Győrfi Károly Keresztényüldözés a 21. század elején című könyvében kifejti, hogy a keresztény a legnagyobb üldözött vallási közösség. De sajnos az emberek túlnyomó része ezt nem is sejti. Egyetért ezzel a megállapítással?

– Sajnálatos tény, hogy a keresztények megpróbáltatásai – akár a Közel-Keleten, akár Ázsiában akár Afrikában – nem képezik a részét a sajtó fősodrának. Az elmúlt héten Hilarion metropolita Washingtonban a „hallgatás összeesküvéséről” beszélt, amely mintegy mellőzni próbálja a keresztényüldözésről közölt híradásokat. Fontos, hogy felhívjuk a figyelmet erre a jelenségre, hiszen megismétlődni látszik a történelemnek egy olyan sötét időszaka, amikor vallásuk és örökségük miatt fizikai bántalmazás és népirtás áldozatává válik egy közösség, a Nyugat hallgatása mellett.

Bővebben...
 

Nemcsak testi valónkban vagyunk jelen a világban

E-mail Nyomtatás

Alkotásain a természetet szervező erők jelennek meg

Bár mi, szobrászok a portré szót fenntartjuk a személyhez kötődő emberábrázolásra, de nem idegen tőlem ez a rokonítás. Maga a szobor jó példa arra, hogy rátalálok egy természeti formára, és felvetődik bennem, ezzel szobrászként is kell foglalkoznom. Ennek a vízinövénynek jellegzetes a levele, karakteres formájú a termése. A tüskés termés megbújik az iszapban. Ha eredeti arányban készítem róla a szobrot, akkor más méretű lett volna a tüskéje, de nekem ez többletjelentéssel is bíró forma, ezért rövidebbek a hegyei.

Bővebben...
 

1900 milliárd forinttal támogatják jövőre a családokat

E-mail Nyomtatás

Példamutató a magyar családtámogatás az unión belül

A kormány egyik legnépszerűbb intézkedésére, a Nők 40 programra, a „nagymamanyugdíjra” jövőre 26 milliárd forinttal több jut, összesen 260 milliárd forint. A rendkívül népszerűnek bizonyult családpolitikai intézkedés célja, hogy visszaadja a családoknak a nagymamákat, akik így többet lehetnek együtt unokáikkal, megkönnyítve ezzel a szülők életét. Eddig százezres nagyságrendben éltek ezzel a lehetőséggel – közölte Dr. Beneda Attila. Az EMMI család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkára arra is felhívta a figyelmet, hogy a termékenységi ráta, azaz a gyermekvállalási kedv a 2010-es 1,23-as mélypontról mostanra 1,48-ra emelkedett.

Bővebben...
 

Diplomás ápolók mesterfokú képzése a betegellátás javulásáért

E-mail Nyomtatás

A fejlesztés szükséges, a szakmai tevékenység pontosítása időszerű és fontos

Az OECD két éve indított vizsgálatot 39 országban, köztük az Európai Unió 28 tagállamában azért, hogy felmérje annak a feladatátadási rendszernek a hatékonyságát, melyhez hasonlót mi is bevezetnénk. Az adatok szerint nőtt a betegek elégedettsége, csökkent az elkerülhető okból bekövetkező halálozás és az ellátórendszer költséghatékonyabban működik – nyilatkozta a Magyar Fórumnak Dr. Betlehem József népegészségügyi és az egészségügyi rendszer hatékonyságának növelése érdekében kiterjesztett hatáskörű szakdolgozói ellátási modell fejlesztésének koordinációjáért felelős miniszteri biztos.

Miért szeretnék bevezetni a diplomás ápolók mesterfokú képzését?

– A jelenlegi egészségügyi ellátórendszer minőségének javítása, hatékonyabbá tétele, a betegellátás javulása érhető el a humán erőforrás oldal szakdolgozói részének megerősítésével. Ráadásul mindezt olyan területeken kívánjuk megvalósítani, ahol a magyar egészségügyi ellátórendszerben a legnagyobb az igénybevétel. Ilyen az aneszteziológia, az intenzív terápia, a perioperatív terület, a sürgősség, az alapellátás és a geriátria.

Bővebben...
 

Újbuda kiemelten gondoskodik az idősekről

E-mail Nyomtatás

Minden hatvan feletti lakosa egészséges, aktív életet élhet

Az Egészséges és Aktív Időskor projekt nem klasszikus értelemben vett házi segítségnyújtásra épül és lényeges szervezeti eleme az Újbuda 60+ Programnak. Utóbbi havonta átlagosan 300 programot és még további szolgáltatásokat biztosít az időskorú kerületi polgároknak, legyen az sport, kultúra, közösségi program, mentálhigiénés szolgáltatás, kedvezményes vásárlás és tanulási lehetőség – hangsúlyozta megkeresésünkre Dr. Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere.

Tavaly készítettem interjút egy Újbudán élő színésznővel, aki elmesélte, hogy a kerületben egyre több olyan szabadtéri sportelemet építettek, melyeket idősek is használhatnak. Mikor döntöttek arról, hogy a XI. kerületben élő idősek számára biztosítják az egészséges és aktív életet?

– 2008. október 1-jén indult el az aktív idős korra építő Újbuda 60+ Program, melyet azóta folyamatosan fejlesztünk, bővítünk. A kerületünk erőssége a közösségben rejlik, ezért is fontos, hogy az időskor ne jelentsen egyet az elszigeteltséggel és a magánnyal, hanem olyan életformává váljon, amely minőségileg nem rosszabb, csak természetszerűleg más.

Bővebben...
 
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL

A nap kérdése

napja nem tudjuk, kik pénzelték a Jobbik EP-i választási kampányát.

Hírlevél

Hírlevél


HTML formátum?

Megjelent

Bocskai TV

Függetlenség