1400 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi büdzsében közlekedési célokra

2017. június 06. kedd, 20:17
Nyomtatás

Az ideinél is több, csaknem 1400 milliárd forint áll rendelkezésre közlekedési célokra a jövő évi költségvetésben, amelyből 775 milliárd forint fordítható közlekedésfejlesztésre - mondta Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Hozzátette, a 2018-as költségvetés az ideiben szereplő 1190 milliárd forintnál is több forrást biztosít az ágazatnak, így a tavaly bejelentett, nagyívű fejlesztési programok végrehajtására rendelkezésre áll a fedezet. Úgy vélte, ilyen időintervallumban, ekkora mértékű fejlesztés talán a rendszerváltás óta nem történt és reményét fejezte ki, hogy az Országgyűlés megszavazza majd az előirányzatokat.

Az államtitkár szerint az egyik legfontosabb cél a gazdasági fejlődés zászlóshajóinak, a vidéki városoknak az elérhetőbbé, élhetőbbé tétele, ami a gyorsforgalmi összeköttetés nélkül nem lehetséges. Felidézte, 2022-ig 2500 milliárd forint áll rendelkezésre a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére, amelyből csaknem 900 kilométer út épül, és az államtitkár reményei szerint ennek a keretnek a 80-85 százalékát le tudják fedni az idén vállalkozási szerződésekkel.

A 2018-as költségvetés tartalmazza a több év alatt elérendő, összesen 30 százalékos bérfejlesztés fedezetét is a MÁV és Volán társaságoknál - mondta.

Idén 60 milliárd, jövőre 40 milliárd forint áll rendelkezésre összesen mintegy 850 kilométer úthálózat megújítására - ismertette.

Az egyes közúti fejlesztéseket kiemelve elmondta, reményei szerint a jövő év elejére zavartalanul megközelíthető lesz Salgótarján a 21-es úton, Eger bekötése is megindult a gyorsforgalmi úthálózatba az M25-össel, és idén kiírják az M30-as hiányzó szakaszának közbeszerzési eljárását, így megvalósul a Miskolc-Kassa közötti gyorsforgalmi összeköttetés is.

 

(MTI)