A versenyképességünk növelését segítheti az OECD felnőtt képesség- és készségmérésének hazai programja

2017. augusztus 30. szerda, 08:57
Nyomtatás

A magyar gazdaság felzárkózása a termelékenység folyamatos növelésével, a magyar vállalkozások és munkaerő versenyképességének javításával képzelhető el, ezért kiemelten fontos a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által indított és az EU által támogatott PIAAC kompetencia-felmérés - mondta Hornung Ágnes pénzügyekért felelős államtitkár, az OECD Nemzeti Tanács elnöke a kutatást bemutató rendezvényen.

Az államtitkár a felmérést ismertetve elmondta, hogy az OECD felnőtt képesség- és készségmérési programja, a PIAAC a felnőttek készségeiről eddig készített legátfogóbb nemzetközi összehasonlító vizsgálat, amely pontos képet ad arról, hogy a 16-65 év közötti felnőttek mennyire használják képességeiket munkájuk során. Az OECD globális tudásbázisára építve dolgozta ki ezt az egyedülálló és nagyszabású eszközt, amely lehetővé teszi a résztvevő országokban a felnőttek tudásszintjének mérését és az információs korban nélkülözhetetlen jártasságok, illetve a mindennapi életben szükséges és a munkavégzés során használt alapkompetenciák vizsgálatát.

A pontos és nagyon szigorú nemzetközi ütemterv és szabályozás szerint előkészített nagyszabású felmérés szeptemberben indul Magyarországon, és körülbelül nyolc hónapon át tart majd. Ennek során a KSH kérdezőbiztosai személyesen keresik fel a tudományos módszertan segítségével reprezentatív módon kiválasztott embereket. A részvétel természetesen önkéntes, az adatbázisba bekerülő adatok anonimek. Tehát az aki időt és energiát áldoz a kérdőívek kitöltésére, végső soron a magyar versenyképesség javításához és ezzel egyben a magasabb hazai életszínvonal megteremtéséhez járulhat hozzá - húzta alá Hornung Ágnes.

Pölöskei Gáborné elmondta, a PIAAC-felmérés tényeken alapuló szakpolitikák és reformok kidolgozását is segíti majd. Mint mondta, a felmérés a 2020 utáni és a még hosszabb távú tervezésben adatokat és elemzéseket biztosít ahhoz, hogy az oktatási alrendszereink – köznevelést, a szakképzést, a felnőttképzést kiemelten ideértve – fejlesztését a lehető legmagasabb szakmai alapokon tudjuk megtenni. A szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkár hozzátette, az alapkompetenciákat az OECD is úgy fogalmazza meg, mint ‚megalapozó kompetenciák vagy készségek’ – ez azt jelenti, hogy ezen készségek megléte nem csak az iskoláskorban teszi lehetővé a jobb eredmények elérését, hanem támogatja a felnőttkori boldogulást is, amely kulcsa lehet gazdasági fejlődésünknek.

 

(Nemzetgazdasági Minisztérium)