Gyászévtized – a reformáció eszméiért címmel egyháztörténeti konferenciát rendeztek Rozsnyón

Gyászévtized. Az 1671-1681-es évek így kerültek be a reformátusok történetébe. Február tizenegyedikét jeles dátumként tartják számon, hiszen a gályarabokat 1676-ban e napon kezdik szabadon engedni, s ennek tiszteletére tették emléknappá. Ez alkalomból a Gömöri és az Abaúj-Tornai Református Egyházmegye konferenciát rendezett Rozsnyón, mely istentisztelettel vette kezdetét. Az igét a Hollandiából érkezett Nt. Jaap Doedens hirdette, aki most a Pápai Református Teológiai Akadémián teljesít szolgálatot. Igehirdetésében imádkozott a mindenkori üldözöttekért.

A konferencia a történelmi városháza dísztermében folytatódott, ahol B. Kovács István, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tudományos Gyűjteményei igazgatója, Csorba Dávid, a Sárospataki Református Teológiai Akadémia tanára és Czenthe Miklós, a budapesti Evangélikus Országos Levéltár igazgatója tartottak tudományos előadást.

B. Kovács István történész előadásában felidézte a gömöri perbe fogott protestáns prédikátorok megpróbáltatásait. Rimaszombatból Harsányi István és Kaposi István prédikátorok lettek a vezetőik. Voltak, akik önként lemondtak hivatalukról, sokan a kivándorlást választották, s többjüket bebörtönözték, de a foglyok nem törtek meg. Tudták, miért szenvednek, Istenbe vetett hitükben hagyták magukat akár félholtra is verni, de a katolizálásról hallani sem akartak.

Lipót császár uralkodása idején Kollonich Lipót érsek megfogalmazta ars poeticáját: „Magyarországot először rabbá, azután koldussá, majd katolikussá teszem.” Ennek szellemében mintegy 700 magyarországi protestáns lelkészt és tanítót azon ürügy alatt, hogy a Nádasdy-Zrínyi-féle összeesküvésnek a részesei voltak, a pozsonyi vésztörvényszék elé idéztek – így kezdődött az ellenreformáció legkegyetlenebb korszaka.

Az előadó korabeli dokumentumok alapján elmondta, a prédikátorok nem hajlottak, többször kérték a császárt, mentse fel őket a halálos ítélet alól, melyet végül száműzetésre enyhítettek.

A Felvidéken 1675-ben Lipótvárról majd negyven foglyot indítottak el gályára Morvaországon keresztül Ausztriába, ahonnan Gráctól gyalog folytatták útjukat. Sokat szenvedtek, voltak, akik belehaltak sérüléseikbe. Akik még bírták a gyaloglást, Nápoly felé folytatták útjukat, ahol fejenként 50 aranyért adták el őket gályarabnak.

A második hullámban további 20 elítéltet küldtek még az előbbiek után. A katonák megtagadták, hogy Nápolyba kísérjék őket, voltak akiket megváltottak, több prédikátor viszont a Fiume melletti Bukkariba került. Itt nyugszik az egykori zsíp-radnóti lelkész, Szentkirályi András. A zaklatásoknak az 1681. évi soproni országgyűlés vetett véget.

B. Kovács felhívta a figyelmet, hogy abban az időben a gályarabság a legmegalázóbb büntetés volt. Emléküket őrzik Debrecenben, Budapesten, Sárospatakon. Az egykori Magyarország területéről a legtöbben Gömörből kerültek gályarabnak, az ő tiszteletükre Rimaszombatban a református templomban helyeztek el emléktáblát.

„Nem ok nélkül született az az elhatározás, hogy Rimaszombatban emlékművet is avatunk a gályarabok tiszteletére” – világított rá B. Kovács István.

„Ami feledésbe merült, azt ki kell emelni”

Csorba Dávid irodalomtörténész, főiskolai docens, az MTA köztestületi tagja a magyarországi gályarab-kultusz hatásáról szólt. Kiemelte, hogy a jogorvoslatért több száz évig küzdöttek. Bemutatta a Hollandiában kiadott rézkarcokat, melyek ezt az időt idézik. Megjegyezte, hogy az iratok fennmaradása kész csodának számít.

A krisztusi megszentelt élet tanúiról két éve Hollandiában filmet is készítettek. A mártírokról és gályarabokról több irodalmi alkotás, festmény született. A szabadult rabok visszajártak a helyszínekre, az audienciákról krónikai bejegyzések tanúskodnak.

Az előadó felidézte Séllyei István, Harsányi István, Kocsi Csergő Bálint, Csúzi Cseh Jakab, Otrokocsi Fóris Ferenc, valamint Jablonczai János életútját, akiknek leszármazottai még ma is köztünk élnek.

„Az irodalom java még nincs összeszedve, reméljük, hogy a gályarabokra emlékeztető tárgyakat össze tudjuk gyűjteni. Reménységünk, hogy Sion lerombolt falainak az építői leszünk, ha nem mi, akkor a fiaink” – zárta előadását Csorba.

Czenthe Miklós Gyászévtized: a szepesi közkincs pazarlása címmel tartotta meg az előadását. A Szepesség protestáns egyháztörténeti szempontból nagy jelentőséggel bír. Az ellenreformáció rohama Lőcsét nagyban érintette, az evangélikus polgárság kiszorult a város vezetéséből. A városon kívül építhettek fatemplomot, Lőcsén ennek a helyén az evangélikus temetőben oltárív áll. Késmárkon egy ilyen fatemplom máig is fennmaradt.

Az előadó felhívta a figyelmet, hogy a gyászévtizedben a legdrágábbat, a protestáns hitüket vették el a szepességiektől, akik addig inkább császárpártiak voltak, de az erőszakos katolizálás arra ösztönözte őket, hogy kiálljanak a nemzeti megmozdulások mellett, s Thököly és Rákóczi híveivé váltak.

„Ami feledésbe merült, azt ki kell emelni. Ami még menthető, azt meg kell őriznünk, mert a Szepességből annyi marad számunkra, amit most a levéltárakból és a temetőkből felkutatunk. A dokumentumok olvasása nem egyszerű, latinul, németül vannak, de a levéltárakban szabadon lehet kutatni, az anyagok feldolgozásra várnak” – hangsúlyozta Czenthe.

A gályarabságra hurcolt hitvalló ősökről méltón kell megemlékezni

Buza Zsolt, a rozsnyói gyülekezet lelkipásztora zárszavában kiemelte: „Hallhattuk az előadásokban, hogy mi mindenen kellett keresztülmenniük a gályaraboknak, akik hittel tekintettek a szolgálatukra. Ezen a tájon, Tornától elindulva Gömörben szinte minden egyes gyülekezetünkben ott vannak az emlékeink, s ezek az emlékek bennünket építenek. Aki fel tudja dolgozni a múltját, az tud a jelenben élni, s a jövőbe tekinteni.”

Hozzátette, a keresztyén ember számára nem marad más, mint a nemes harc. A február 11-i rozsnyói gyászévtizedet felidéző konferencia ebből adott egy szeletet.

Orémus Zoltán, az Abaúj-tornai Református Egyházmegye esperese imájában megköszönte azoknak, akik a hitben előttünk jártak, hogy példájuk, állhatatosságuk ma is világít a reformátusok számára. Szívben nyitottságot, belső érdeklődést kért ahhoz, hogy mindenki még jobban megismerhesse az ő bizonyságtételüket. Kérte az Istent, hogy a mai kor harcaiban, próbatételeiben a református egyházközségek tagjai és képviselői helyt tudjanak állni.

„Rengeteg feldolgozatlan információnk és megválaszolatlan kérdésünk van. Így a jó, ez a helyes, hiszen az emberi sorsok velejárói az információk és a bennünk maradt kérdések lelki életünk mozgatórúgói. A visszajelzésekből úgy tűnik, a gondolatébresztés megtörtént” – mondta Uličný Ibolya, a konferencia háziasszonya, a Rozsnyói Református Alapiskola igazgatója.

A szakmai konferenciát azzal a céllal rendezték, hogy a gályarabok történetén keresztül megerősítsék a mai lelkészek, presbiterek és gondnokok hitvalló életét, építsék hitüket és gazdagítsák ismereteiket. Ezzel a reformáció 500. évfordulója alkalmából méltó módon megemlékeztek a gályarabságra hurcolt hitvalló ősökről.

 

(felvidek.ma)