Egyiptom: megöltek újabb két keresztényt

2017. február 28. kedd, 17:22
Nyomtatás

A koptok a terroristák kiszemelt áldozatai

Feltételezett szélsőségesek meggyilkoltak két kopt keresztényt a Sínai-félsziget forrongó északi részén - közölték egyiptomi biztonsági tisztségviselők. Az eset mindössze napokkal azt követően történt, hogy az Iszlám Állam terrorszervezet helyi ága megfogadta: fokozni fogja támadásait az ország lakosságának mintegy 10 százalékát kitevő keresztény kisebbség ellen. Az illetékesek elmondták, hogy a 65 éves Szaad Hanát agyonlőtték, 45 éves fiát Medhátot pedig elhurcolták és élve elégették. A holttesteket el-Arísban dobták ki egy út szélén február 23-án. Év eleje óta 5 keresztényt gyilkoltak meg Egyiptomban. Decemberben 27-en haltak meg egy kairói templom ellen elkövetett merényletben.

Az egyiptomi koptok, akik a Közel-Kelet legnépesebb és egyik legősibb keresztény közösségét képviselik, évek óta a radikális iszlamisták támadásainak célpontjai, ezért nagyobb védelmet kérnek a hatóságoktól. Az iszlamisták azt vetik a szemükre, hogy 2013 júliusában támogatták az egy évvel korábban megválasztott Mohamed Murszi iszlamista elnök megbuktatását. Az Iszlám Állam a héten megjelent videóüzenetében az iszlám ellen harcot folytató Nyugat szövetségeseinek nevezte a koptokat, és további támadásokat jelentett be ellenük. Ez csupán a „hitetlenek üldözésének kezdete”, amelynek a mérsékelt muzulmánok is áldozatul esnek. 2015 februárjában a líbiai partokon 20 keresztény egyiptomit fejeztek le, akik haláluk előtt Jézushoz fohászkodtak és megbocsátottak hóhéraiknak.

(forrás: MTI, Vatikáni Rádió)

 

(gá)