Kártérítési kérelem a szegényített urán használata miatt a NATO-légicsapások idején

2017. március 07. kedd, 14:15
Nyomtatás

Szerbiai ügyvédek egy csoportja megkezdte annak a nemzetközi bírósági kártérítési pernek az előkészítését, a kártérítést azok számára követelik, akik szerintük azért betegedtek meg súlyosan, mert az 1999-es NATO-bombázásokban szegényített uránt használtak. Azon lakosok számára is kártérítést követelnek, akik a kazettás bombákkal végzett támadásokban váltak mozgássérültté, hiszen a kazettás bombák használatát tiltják a nemzetközi szerződések. Kártérítést követelhetnek a szegényített uránt tartalmazó bombatámadás áldozatainak családjai is.

Srđan Aleksić ügyvéd, az akció egyik kezdeményezője emlékeztet arra, hogy Szerbia elállt a NATO-támadásokkal kapcsolatos pertől, így a kártérítési eljárás kezdeményezői nem foglalkoznak majd az észak-atlanti szervezet, illetve az agresszióban résztvevő 19 ország bűnösségével.

A katonai akció következményeinek károsultjai anyagi és nem anyagi kártérítését kérik majd az illető országok bíróságain, de az akció kezdeményezői nem zárják ki azt sem, hogy a nemzetközi bíróságon is forduljanak.

***

A szegényített urán olyan urán, amelyben a hasadóanyagként használható 235-ös izotóp aránya kisebb a természetes 0,71%-os aránynál (általában 0,2-0,4%). A szegényített urán az urándúsítás melléktermékeként jön létre. Nagy sűrűsége miatt ideális lövedékek anyagának (67%-kal nagyobb a sűrűsége mint az ólomnak), mivel a nagyobb sűrűség (tömeg) adott méretű, és alakú lövedéknek egyenesebb röppályát biztosít. Erős mérgező hatása miatt azonban alkalmazása etikai kérdéseket vet fel, mivel becsapódáskor a lövedék gyakran meggyullad, és a mérgező égéstermékek nagy területen szóródnak szét. Radioaktív sugárzása nem jelentős, azonban a többi nehézfémhez hasonlóan erősen mérgező. (Wikipédiából)

 

Vajma.info