Kárpát-medencei református borászok találkozója a Lévai járásban

2017. március 07. kedd, 14:31
Nyomtatás

Az egész Kárpát-medencéből több mint nyolcvan borász vett részt a Lévai járás három települése által otthont adó BORUM – Kárpát-medencei református borászok versenyének és szakmai  találkozójának. A Magyar Református Szeretetszolgálat Egyháztáji Programja keretében március 3. és 5. között megszervezett eseményen mintegy százhúsz bormintát adtak le.

„Idén már ötödik alkalommal került megrendezésre a BORUM Kárpát-medencei református borászok versenye és szakmai fóruma. Ugyanakkor első alkalommal adnak neki otthont felvidéki települések” – nyilatkozta a Felvidék.ma kérdésére Mészáros Zsuzsanna garamsallói borász, a verseny felvidéki projektmenedzsere. A háromnapos rendezvény helyszíne Vámosladány, Garamsalló és Léva volt. A BORUM rendezvényeket mindig egy adott református egyházközösség szervezi. A felvidéki esemény társszervezője a Barsi Református Egyházmegye volt.

Az első BORUM helyszíne Sárospatak volt, ezt követően Móron, a partiumi Bihardiószegen és a bajai borvidékhez tartozó Hajós – Császártöltésen szervezték meg a szóban forgó eseményt.

A szakmai tanácskozás résztvevői a borverseny mellett különféle szakmai előadásokat hallgathattak meg. Emellett kulturális műsorokkal, intézmények látogatásával, valamint épített kulturális örökségek bebarangolásával színesítették a három nap programját. Az eseményre felvidéki borászok mellett a Kárpátaljáról, Partiumból, Délvidékről és Magyarországról is érkeztek szakemberek.

Pénteken borkóstoló és kultúrprogram várta a résztvevőket. Szombaton délelőtt a lévai várban székelő Barsi Múzeumba látogattak el. Majd Kassai Gyula lévai lelkipásztor, a Barsi Egyházmegye esperese a református templomot mutatta be, illetve ismertette a lévai magyar gyülekezet mindennapjait.

A délelőtt folyamán szakmai előadások hangzottak el. Elsőként a finn Reijo Paavo Antero Itkonen magyarországi kispincészete mutatkozott be. Köteles Péter előadásában megismerkedhettek a BORUM helyszínéül szolgáló települések történelmével. Korpás András a felvidéki borvidékek jellemzőit vázolta fel. Délután Garamsallóra látogattak a borászok. Az este folyamán a Barsi Egyházmegye különleges borainak kóstolója következett. Vasárnap délelőtt a lévai Reviczky Házban jártak, majd a vámosladányi református templomban Fazekas László püspök tartott igehirdetést.

„A BORUM-ot mindig igyekszünk különböző borvidékekre elvinni. A szakmai zsűri szombaton értékelte a bormintákat. A kategóriák legjobb bora elnyeri a Magyar Református Szeretetszolgálat Bora 2017 címet. Idén újdonságként, a reformáció emlékévéhez kapcsolódva a kategóriagyőztesek közül kiosztásra került továbbá a Magyar Református Egyház Bora 2017 cím is” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Kocsis Attila, a Magyar Református Szeretetszolgálat Egyháztáji Program vezetője. Mint hozzátette: „A BORUM célja a szakmai közösség építése, a Kárpát-medencében fellelhető kis családi pincészetek bemutatása, a kapcsolatteremtés elősegítése és szakmai tanácsadás, mindez az összmagyarságunk erősítése érdekében.”

A borverseny a reformáció 500. évfordulója alkalmából meghirdetett egész évben tartó programsorozat egyik kiemelt rendezvénye. Megrendezésre kerül a fehér- (száraz, félédes), rozé- és vörösborok versenye. Minden kategóriában hirdettek győztest.

A szakmai zsűri értékelése alapján a Magyarországi Református Egyház Bora 2017 címet a 2015-ös évjáratú Budavári Kúria pincészet Tokaj Hegyalja Hárslevelűje és a vámosladányi Kollárdi Olga 2015-ös évjáratú Szentlőrinci bora kapta meg.

 

Felvidek.ma