Újabb volt román kommunista börtönparancsnokot állítottak bíróság elé

2017. március 15. szerda, 07:42
Nyomtatás

Emberiesség elleni bűncselekmények miatt bíróság elé állította a román legfőbb ügyészség Marian Petrescut, a galaci börtön egykori parancsnokát, akit 102 elítélt, köztük 90 politikai fogoly haláláért tartanak felelősnek. Petrescut azzal vádolják, hogy 1959-ben és 1960-ban, a galaci börtön parancsnokaként módszeresen embertelen és megalázó bánásmódnak, testi, lelki kínzásnak vetette alá a – kommunisták által ellenforradalmároknak nevezett – politikai foglyokat, megfosztotta őket emberi jogaiktól, politikai meggyőződésük miatt ölt meg embereket.

Petrescu embertelen magatartását példázza, hogy áldozatai haláláról a családot nem értesítette, a holttesteket jeltelen sírokba temettette, így a családtagok nem tudják, hol nyugszik a börtönben elpusztult hozzátartozójuk – olvasható az ügyészségi közleményben.

A legfőbb ügyészség arra hivatkozik, hogy a kínzás, embertelen bánásmód, testi sértés és gyilkosság a kommunizmus idején is bűncselekménynek minősült. Az új büntető törvénykönyv (Btk.) szerint az emberiesség elleni bűncselekmények nem elévülnek el. A hatályos román Btk. életfogytiglani, vagy 15-től 25 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtja azt, aki – politikai, faji, vallási, etnikai, szexuális vagy más, a nemzetközi jog szerint elfogadhatatlan okok miatt – alapvető emberi jogaitól megfosztja egy csoport tagjait.

A volt galaci börtönparancsnok ellen a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) tett büntetőjogi feljelentést.

Romániában 2013-ban kezdődött a sajtó által „kommunista pribékeknek" nevezett egykori börtönparancsnokok büntetőjogi elszámoltatása: közülük eddig kettőnek az ügyében született ítélet. A hírhedt Ramnicu Sarat-i börtön egykori parancsnokát, Alexandru Visinescut tavaly februárban jogerősen húsz év börtönbüntetésre ítélték, ő már megkezdte büntetése letöltését. Ugyancsak húszéves szabadságvesztésre ítélték első fokon Ion Ficiort, a peripravai munkatábor egykori parancsnokát tavaly márciusban.

Petrescu a harmadik volt börtönparancsnok, akit több mint fél évszázad elteltével vonnak felelősségre Romániában a kommunizmus idején elkövetett bűneiért.

 

MTI