Életet menteni, és a hazát szolgálni

2017. november 16. csütörtök, 19:03 Medveczky Attila
Nyomtatás

Hős katonaorvosokra emlékeztek Józsefvárosban

Hős katonaorvosok tiszteletére tartott közös megemlékezést a Nemzeti Fórum Egyesület, a Honvédelmi Minisztérium és Józsefváros Önkormányzata november 3-án a Ludovikához közeli Magyar Orvos Hősi Halottak Emlékszobránál.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum Egyesület elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy azokra az orvosokra, egészségügyi dolgozókra emlékeznek, akik a bajban önfeláldozóan, életük kockáztatásával is mentették az embereket. Nemcsak ennek a szobornak van története, hanem az ünnepségnek is. 2009-ben vetődött fel az ünnepség ötlete, hiszen akkor ennek a térnek nagyon rossz volt az állapota, rendbe kellett hozni. Majd minden esztendőben, a dudazaj ellenére ideállunk emlékezni. Megköszönte a szervezést azoknak, akik segítettek abban, hogy sokadik alkalommal összegyűlhettünk a szobor előtt, és külön Józsefváros önkormányzatának – 2009-ben Kocsis Máté volt az alpolgármester. Emellett a honvédség és a Honvédkórház is segítette a Nemzeti Fórumot az ünnepségsorozat megtartásában, és sokan pénzt áldoztak az emlékmű rendbehozatalára. Lezsák azt kívánja, bármennyire nagy is a zaj, a politikai zaj, Európában a csatazaj, de pontos veszélytudattal érzékeljük mindig, amit kötelességünk megtenni nemzetünk érdekében.

Különleges feladat a katonaság kötelékében munkát teljesítő egészségügyi dolgozóké. Kettős hivatás ez, a harctereken gyógyítani, életet menteni, ahol leginkább arat a halál, és ezzel egyben a nemzetet szolgálni és a hazát védeni – kezdte megemlékező beszédét Németh Szilárd, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának fideszes elnöke. „A gyógyítókat, az orvosokat minden kultúra különös becsben tartotta. Katolikus anyaszentegyházunk szentjei között tiszteljük a két orvost, Szent Kozmát és Szent Damjánt. Arcképeik a Magyar Szent Koronát ékesítik. Mindketten Diocletianus császár keresztényüldözése során 303-ban szenvedtek vértanúhalált. Azért állították őket akkor bíróság elé, mert nem fogadtak el pénzt a gyógyításért. Az akkori keresztényüldözők kegyetlenül megkínozták, majd lefejezték őket.” Mennyire aktuális és szimbolikus ez a november 2-án kiadott a keresztényüldözés elítéléséről szóló budapesti nyilatkozat és a Nemzeti Fórum által szervezett emlékünnepség tükrében – tette hozzá Németh Szilárd, és így folytatta: a hitükért, a gyógyító hivatásukért vértanúságot vállalók példája. Majd megemlítette, hogy az emlékmű eredetileg az I. világháborús hősi halottak emlékére készült, hogy a nemzet ezzel is kifejezze köszönetét és fejet hajtson az áldozatvállalók előtt. Mára azonban szélesebb értelmet nyert; az önfeláldozás és a kötelezettség szimbóluma lett, és minden magyar szakszolgálatosnak emléket állít, aki a magyar történelem vérzivatarai közepette is teljesítette hivatását és ezért sokszor életével fizetett. Németh Szilárd ezért köszönetet mondott minden honvéd-egészségügyi dolgozónak, aki egykor csatatereken harcolt, illetve napjainkban a frontokon, missziókban, kórházakban és a határokon, elsősorban a tranzitzónákban teljesít szolgálatot. Hozzátette, utóbbiaknak köszönhető, hogy a határokon „az egészségügyi határzár” is biztosított. Jelentős a szobor elhelyezésének helyszíne; az orvosi tudományok fellegvárát jelentő klinikák és a magyar tisztképzés bázisa, a Ludovika Akadémia előterében. „Ha visszatekintünk a történelemben, a katonaerényekről már Balassi Bálint is ír az Egy katonaének című versében: Ellenség hírére vitézeknek szíve gyakorta ott felbuzdul, / Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is vitéz próbálni indul, / Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul. Nem tévedünk, hogy az akkor hazánkat 150 évre megszálló oszmán-török világgal és a Nyugat-Magyarországot akkor is cserbenhagyó politikájával szemben a legfontosabb hivatássá a katonaság, a legfőbb erénnyé a vitézség vált. Az I. világháborúban a Monarchia orvosáldozatainak körülbelül a fele magyar volt. A II. világháborúban több mint kétszer ennyi orvos vesztette életét. Németh Szilárd beszédében külön kiemelte az 1956-os forradalom és szabadságharcot. Csak a Budapesti Orvosi Egyetemnek 14 név szerint ismert halottja volt. „Kiemelkedik az utókor számára Tóth Ilona alakja, akit a szabadságharc leverését követően hamis vád alapján, koncepciós perben ítéltek el a vérbírók, s végeztek ki a kommunista pribékek. Kádárék rajta keresztül akarták megfélemlíteni az orvosokat.” A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke az emlékműről elmondta, hogy nagyon közel helyezkedik el az 1956-os utóvédharcok csomópontjához. Kijelentette, nem véletlen, hogy az ilyen megemlékezéseket csak a kommunizmus bukása után lehetett tartani, és 2010-ben óriási adósságot pótolva felújították az emlékművet. A koszorúzás pedig jó alkalom ara, hogy erőt merítsünk hősi halottaink bátorságából. Felidézte az ismert jelmondatot: „Ne azt kérdezd, mit tud tenni érted a hazát, inkább azt, hogy te mit tudsz tenni érte!” Végül megköszönte Kocsis Máté polgármesternek, hogy a józsefvárosi polgárok igazán jó házigazdái a szobor által szimbolizált ügynek.

Kun Szabó István vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjának parancsnoka szerint az emberi elme talán egyik legnagyobb ajándéka az emlékezés képessége, amely hidat képez a múlt és a jelen között, így hatással van a jövőre. Leszögezte: fejet hajtunk azon egykori bajtársaink előtt, akik katonaként, orvosként, ápolóként, sebesültszállítóként életüket áldozták a múltban. Kevés olyan hivatás van, melynek művelői mások életének megmentését tartják legfontosabb feladatuknak. Az egészségügyi szakterületeken dolgozók mégis erre kötelezték el magukat. Különösen, mikor harci események vannak, akkor nem saját biztonságukkal kell törődniük, hanem a szakmai tudás legjavát kell adniuk. A harctereken mindig is két háború dúlt – mondta Kun Szabó – az ellenfelek egymással harcolnak, eközben sokkal ádázabb küzdelem folyt a háttérben. Az egészségügyi szakemberek állandó harca az életért, a megmaradásért, a jövőért.

Az orvosok minden korszakban megbecsülést élveztek, a régi korok varázslóknak mondott emberei, és a későbbi idők gyógyítói. Tisztelik őket, amiért azon dolgoznak, hogy a legkiszolgáltatottabb időkben másokon segítsenek – kezdte beszédét Sára Botond, Józsefváros alpolgármestere. „Ma mindazon orvos és ápoló emléke előtt tisztelgünk, akik hivatástudatuktól vezérelve a háborúk, forradalmak, szabadságharcok forgatagában az életük árán is hűek maradtak esküjükhöz, kötelességükhöz.” Alpolgármester úr fejet hajtott azok előtt, akik nem törődtek a puskagolyók süvítésével, és fáradtságot nem ismerve küzdöttek az emberi életekért. Az 1956-os forradalomban az orvosok, ápolók nem azt nézték, hogy magyarokat, vagy szovjeteket kell ellátni, csak a hivatásukat tartották szem előtt, életet menteni. Azt nézték, kinek van nagyobb esélye az életben maradásra, és bokáig jártak a vérben. A háborúk és a forradalmak idején nem számított, ha nincs elég kötszer vagy üres ágy. Az orvosok, ápolók gyógyítottak; reményt és hitet adtak mindenkinek.” Sosem tudjuk meg, mennyi életet mentettek meg, de minden egyes összevarrt sebért hálával tartozunk – fejezte be beszédét Józsefváros alpolgármestere.

A beszédek után és a Szózat eléneklését követően a megemlékezés résztvevői koszorút, virágokat, fáklyákat helyeztek el a hős magyar orvosok életmentő munkájának és hősi önfeláldozásának elismerésére felállított józsefvárosi katonaorvosi emlékműnél.

 

Medveczky Attila