Sem a csendőrség, sem az erőszakszervezetek nem tilthatják meg, hogy magyarnak és erdélyinek érezzük magunkat
Az elmúlt három év magyarellenesnek tekintett romániai megnyilvánulásainak a gyűjteményét mutatta be Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke március 27-ei nagyváradi sajtótájékoztatóján. Szilágyi Zsolt a Magyar Fórumnak nyilatkozva aggasztónak találja, hogy a csendőrség és az állam erőszakszervezetei szelektíven alkalmazzák az ország törvényeit. Senkit meg nem büntetnek például törvénytelen, előre be nem jelentett, vagy nem engedélyezett tüntetésért. Viszont megbüntették a Székely Nemzeti Tanács vezetőit, akik évente, március 10-én a Székely Szabadság Napján előre bejelentett, törvénytisztelő módon szervezik a felvonulást.
Nagyon sok erdélyi magyarellenes intézkedésről lehet olvasni, így a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyéről, a nyelvi jogok semmibevételéről, a székely, és az erdélyi zászló elleni hadjáratokról, és még sorolhatnám. Jól sejtem, hogy nem csak az EMNT-t és az EMNP-t érő atrocitások szerepelnek ebben a gyűjteményben?
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács 2004-ben indította útjára a Transylvanian monitor című emberjogi és kisebbségjogi figyelőszolgálatát. A mostani a sokadik kiadása annak a sorozatnak, amely egyrészt a magyarellenes megnyilvánulásokat, diszkriminációt tárja a világ elé, másrészt összegzi azokat a követeléseket, melyeket az elmúlt negyed évszázadban megfogalmaztunk. A március 27-én bemutatott lapszám a 2014 és 2016 közötti időszak azon magyarellenes jelenségeit, nyilatkozatait, cselekedeteit tartalmazza, amelyeket a közösség tagjai, vagy az egész közösség ellen fogalmaztak meg, vagy hajtottak végre. Természetesen pártállásra való tekintet nélkül, mert azt tartjuk fontosnak bemutatni, hogy milyen sérelem éri a magyar közösséget, s nem pedig, hogy a különböző pártoknak erről mi a véleményük. Az összegyűjtött esetek mind megjelentek a romániai és erdélyi magyar sajtóban, s ezeket csupán „csokorba szedte” szerkesztő kollégám, Nagy Attila. Ami nagyon aggasztó, hogy ezen esetek azt mutatják, hogy a legtöbb ilyen diszkrimináció megelőzhető, illetve kijavítható lenne, ha az állami intézmények betartanák Románia törvényeit, illetve azokat a nemzetközi egyezményeket, amelyeket az ország aláírt és ratifikált. A célunk, azért adtuk ki a gyűjteményt magyar, román és angol nyelven, hogy felhívjuk a nemzetközi közvélemény, az európai döntéshozók, a nagyhatalmak vezetőinek figyelmét arra, hogy az erdélyi magyarok helyzete korántsem rendezett, és most közel 100 évvel a trianoni békediktátum után bemutassuk életkörülményeinket. Tesszük ezt a jobbítás szándékával, hogy a nyugati és román döntéshozók, a monitoring szervezetek, a román emberjogi szervezetek sokkal hangsúlyosabban figyeljenek oda a magyar ügyre. Tőkés László a sajtótájékoztatón azt is elmondta, hogy a magyarellenesség, hasonlóan a cigányellenességhez és az antiszemitizmushoz olyan jelenség a régióban, ami nem csak Romániára, hanem más utódállamban is jelen van. Azonban a magyarellenességet sokkal ritkábban használják, mint az előbbi két fogalmat, melyek mai szóhasználattal élve trendivé váltak. Arra is felhívjuk a figyelmet, hogy függetlenül attól, hogy milyen politikai rendszerben élünk, s hogy kik alkotják az éppen aktuális kormányt, a magyarellenesség állandóan jelen van a román közmédiában és politikai közéletben, ami számunkra elfogadhatatlan.
Azt is vizsgálták, hogy a legtöbb jogtiprás, magyarellenes megnyilvánulás Székelyföldön, Partiumban, vagy Kolozsváron és térségében történik?
Területi bontásban ezt a kérdést nem vizsgáltuk, de az természetes, hogy ott van a legtöbb magyarellenes megnyilvánulás, ahol a magyarság tömbben él és többségben. Tehát az a tény, hogy a csíkszeredai vasútállomáson nem lehet magyarul jegyet kérni, az lehet, hogy nem olyan nagy ügy, mint a marosvásárhelyi iskoláé, de akkor is magyarellenes álláspont, mert az lenne a korrekt, normális állapot, ha egy olyan városban, ahol a magyarok aránya több mint 80% kétnyelven beszéljen a jegyárus. Az a tény, hogy az állami vasútvállalat szándékosan olyan személyt helyez oda, aki nem tud, vagy nem akar magyarul beszélni, üzenet a székelyföldi magyaroknak, amely fel is korbácsolhatja az indulatokat. Az igazi diszkrimináció ott érhető tetten, hogy a csendőrség és az állam erőszakszervezetei szelektíven alkalmazzák az ország törvényeit. Senkit meg nem büntetnek például törvénytelen, előre be nem jelentett, vagy nem engedélyezett tüntetésért januárban, amikor több tízezer ember ment ki az utcára tüntetni a kormány ellen. Viszont megbüntették a Székely Nemzeti Tanács szervezőit, akik évente, március 10-én a Székely Szabadság Napján előre bejelentett, törvénytisztelő módon szervezik a felvonulást.
Ne feledkezzünk meg a kolozsvári csendőrség március 15-ei fellépéséről az Erdély-zászlót lobogtató EMNP-s politikusok ellen. Nemrég felhívtam Csoma Botondot, az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének elnökét, országgyűlési képviselőt, aki úgy véli, hogy a csendőrség rá akarja kenni az Erdély-zászlóval vonulók vegzálását a pártjukra, s azt szeretnék elérni, hogy a két párt között egyre rosszabb legyen a viszony.
Tény, hogy a csendőrség fellépett az erdélyi zászlót magasba emelő néppártos vezetők ellen, akik a másik kezükben a magyar lobogót tartották. Az RMDSZ-nek tisztázni kell a szerepét, nyilatkoznia kell arról, hogy a csendőrség, vagy a meghurcolt magyarok oldalán áll. Ráadásul a büntetés is, amit kézbesített a csendőrség, hivatkozik az RMDSZ szervezőire, vagyis az RMDSZ illetékes vezetőire. De nem is az RMDSZ és az EMNP közti viszony a lényeges, mert előbb-utóbb szót kell értsünk egymással. Ami igazán felháborító, hogy Bukarestből akarják az erőszakszervezetek megmondani nekünk, hogy mi erdélyinek érezhetjük magunkat, vagy sem. Mi magyarok és erdélyiek vagyunk, s mindkét zászlót fizikailag és szimbolikus értelemben is magasba emeljük. Sem a csendőrség, sem az erőszakszervezetek nem tilthatják meg, hogy magyarnak és erdélyinek érezzük magunkat. Ha a csendőrség úgy gondolja, hogy alkotmányellenes a mi erdélyiségünk megnyilvánulása, akkor ez azt bizonyítja, hogy nem ismerik a demokrácia szabályait, az ország alkotmányát, sem az unió szokásjogát. S harcolnunk kell azért, hogy a csendőrséget és a központi intézményeket rádöbbentsük arra, hogy magyarságunk és erdélyiségünk megnyilvánulása a demokrácia része, s nem valami szabályellenesség. Mi igenis harcolunk, megvédjük azokat, akiket ilyen esetekben meghurcol a csendőrség. Ennek sajnos előzményei vannak, mert csak tavaly a csendőrség több mint 100 büntetést rótt ki a Székely Szabadság Napján felvonulók ellen. A megbírságoltak fellebbeztek a bíróságnál, s a csendőrség még azokban az esetekben is fellebbezett, amelyekben a bíróság megállapította, hogy az illető az adott időpontban nem is tartózkodott Marosvásárhelyen. Olyan államban élünk, ahol hatalmas nagyítóval figyelik azt, hogyan és hol tudnak belénk kötni, éppen azok, akiknek a békét, biztonságot, nyugalmat kéne garantálniuk. Ez ellen határozottan és következetesen fellép a Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, a Székely Nemzeti Tanács, és ezt kéne tennie az RMDSZ-nek is, mert függetlenül attól, hogy kormányközeli pozícióban vannak, mégis a magyar közösség képviseletére vállalkoztak. Nem a bukaresti kormányt kellene Erdélyben képviselniük, hanem ellenkezőleg: Bukarestben kellene azokat képviselniük, akiknek a szavazatával odakerültek.
Vannak egyáltalán olyan programpontok, amelyet mindhárom erdélyi magyar párt, az EMNP, az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt is egyaránt magáénak vall?
Egyetértünk azzal, hogy párbeszéd kell az autonómiáról, azzal is, ha a magyarok összefognak és közös célokat fogalmaznak meg, akkor erősebbek vagyunk. Mi úgy gondoljuk, hogy az autonómia eléréséhez nem lehet elkerülni azt, hogy a kérést törvénytervezet formájában is a parlament elé terjesszük, annyiszor, ahányszor lehet és kell. Az RMDSZ még soha nem vitte az autonómia törvénytervezetét a parlament elé. Amikor 2004-ben és 2005-ben a törvénytervezet a parlament elé került, az RMDSZ vezetőinek tiltása ellenére került oda. Nem elég csak kampánynyilatkozatokban harcolni az autonómiáért, a kampányigéreteket be is kell tartani. Mi egyértelműen az önálló erdélyi magyar politikát képviseljük, s azt szeretnénk elérni a döntéshozóknál, hogy a román többség tartsa tiszteletben a gyulafehérvári határozat pontjait, ahogyan az önkormányzatiság európai elveit és pozitív gyakorlatát.
Medveczky Attila