Zsák a foltját

2017. június 22. csütörtök, 18:17
Nyomtatás

Az egyik büdös bunkó radikális atlantistának vallja magát, s mint olyan börtönbe záratna ügyészeket, bírákat, konkrétan a legfőbb ügyészt és az Országos Bírói Hivatal elnökét – nem sokkal az után, hogy felröppent, esetleg megpróbálják azonosítani a bírói hatalomba befészkelődött Soros ügynököket. Ki mint él, úgy ítél, így nem meglepő az igazságszolgáltatás politikai célú felhasználásának szándéka a volt MSZP-s, jelenleg DK-s pártelnöktől. Pártjának közleményéből kiderül; ha 2018-ban hatalomra jutnak, saját embereiket kiengedik a börtönből, politikai ellenfeleiket viszont börtönbe küldik.

Varju László alelnök kárpótlást ígért az MNV Zrt. letöltendő börtönbüntetésre ítélt vezetőinek, az ügyészeknek pedig börtönt. „Addig lesznek szabadlábon”, ameddig a DK kormányra nem jut.

Gyurcsány Ferenc az elítélteket ártatlannak, az ügyészeket és a bírákat pedig bűnösnek nevezte. Ha rajtuk múlna, úgy lenne, mint a szovjet időkben volt, amikor a magyar nemzetállami szuverenitás csak papíron létezett. Közleményük szerint kormányra jutásuk esetén támogatni fogják az Európai Ügyészség létrehozását. A magukat radikális atlantistáknak tételezők, a valóságban közönséges hazaárulók ismét kivennék az igazságszolgáltatás jogát Magyarország kezéből, és idegen kézbe adnák.

A Soros-hálózat tagjai eddig külföldről finanszírozott nem kormányzati szerveken, ún. NGO-kon keresztül, rejtett módon próbáltak befolyást gyakorolni ügyvédekre, jogászokra, bírákra, ám a DK közleményéből kitetszik, hogy szintet léptek, már pártok felhasználásával teljesen nyíltan fenyegetőznek.

Korábban egy amerikai hackercsoport kiszivárogtatta a nemzetközi Soros-hálózat belső levelezéseit, belső használatra szánt dokumentumait, s mit ad Isten, ebben a nemzetközi ügynökhálózatban „megbízható személyként” van nyilvántartva Niedermüller Péter, Gyurcsány pártjának alelnöke.

Ha Gyurcsány egy jogerős bírósági ítélettel kapcsolatban arrogáns fröcsögést engedhet meg magának a hivatalosan eljáró személyekkel szemben, Zagyva úgy gondolja, neki is szabad. Pláne sokat képzel magáról a volt jobbikos, mióta bevette a liberálbolsi csapatba Gulyás Marcika.

Hogy nem szégyelli magát se Hajós se Gálvölgyi János? Az egyik kedvencük lezsidózza, kiirtással fenyegeti a vele vitába szálló feleségét és kislányát, a másik kedvencük, Gyurcsány pedig azt üzeni az eljáró bűnüldöző szerveknek, hogy „ne számítsanak nyugodt nyugdíjas évekre”, mert tettük nem fog következmények nélkül maradni. Hol élünk?

Íme, a volt eszdéeszesek, Haraszti, Heller stb. által szorgalmazott összefogás minősége, a megvalósuló Jobbik–DK szövetség. Több mint alvilág, Soros maffiája. Még ez hiányozna nekünk!

 

czyla