Megnyitotta kapuit Davos, a plutokrácia gyűl helye

2018. január 28. vasárnap, 13:24
Nyomtatás

Már a kezdetekkor is csupán a világ néhány nagyon gazdag és erős embere utazott évről évre a Világgazdasági Fórumra (WEF), ma pedig kritikusai szerint Davosban a „világelit” mintegy háromezer reprezentánsa, tulajdonképpen Svájc hóval borított lankáira szórakozni jár. Ezt abból gondolják, hogy az üzlet, a pénz, a politika és a közügyek világából ott rendszeresen megjelentek nem tették kicsit sem jobbá a világot. Sajnos. Az, hogy ott mi folyik valójában, hogy mi az összejövetel valódi célja, még csak sejteni sem lehet. Az alapító, Klaus Schwab szerint csupán egy szerény okból találkoztak először, nevezetesen, az amerikai gazdálkodási technikákat akarták meghonosítani az alulteljesítő európai cégekben. Ehhez képest már a hivatalos világgazdasági fórumot a svájci síparadicsom szívében álló konferencia-központban tartják, ahol a résztvevők meghallgatnak beszédeket, illetve panelbeszélgetéseket folytatnak, továbbá ún. szemináriumokon vesznek részt.

Állítólag a hivatalos fórumnál sokkal érdekesebb az a nagy, nem hivatalos, csupán informálisnak mondott esemény, amely a WEF környékén zajlik az üdülőhely különböző luxusszállodáiban és környékén. Leginkább a Steigenberger Belvedere mellett, és persze a környék bárjaiban, ahol a lobbisták és egyéb hírességek fecsegnek, szórakoznak, kapcsolatokat építenek. A WEF minden évben meghívja a szórakoztatás világának hírességeit. 2016-ban például az azóta hírhedettnek számító Kevin Spacey volt az egyik fő fő tiszteletbeli vendég, akit 2017-ben már legszívesebben kiüldöznének a világból, és a nálunk is vetített sorozatot, (Kártyavár) melynek tartóoszlopa volt, inkább iszonyatos pénzen újraforgatták, semhogy Spacey megjelenhetett volna benne. Ez is mutatja, hogy milyen képmutató is az az elit, a rengeteg egyéb tulajdonképpen megbocsáthatatlan hibája mellett, amely a világ dolgainak intézését magához ragadta. Ki az a naiv lélek, aki elhiszi, hogy nem tudtak mondjuk Spacey homoszexualitásáról és agresszív vonzódásáról a fiatal fiúk iránt. Biztos, hogy nem ferde hajlamának hirtelen felismeréséért nyírták ki. Így hát az idén Spacey nem, csak Cate Blanchett és Elton John örülhet a meghívásnak. Mindazonáltal a WEF idei hivatalos missziójaként „a világ állapotának javítását” jelölték meg. Az amerikai elnökök nem szoktak részt venni az eseményen, ebben az évben azonban Donald Trump meglepő módon úgy döntött, átrepül az óceánon. Elemzők szerint ennek egyik oka elsősorban Theresa May. Ebben az évben többek között Emmanuel Macron, Angela Merkel, Theresa May, Justin Trudeau, Benjamin Netanyahu, Mauricio Macri Emmerson Mnangagwa és Narendra Modi mellett a világ legnagyobb vállalati vezetői is – mint rendesen – jelen lesznek. Ők éves vállalati tagságukkal és egyéb partnerségi díjakkal fizetik meg a belépők árát, mely 60 000 és 600 000 svájci frank között mozog. A Nemzetközi Valutaalap és az ENSZ vezető testületei is részt vesznek, és természetesen a központi bankok főnökei.

Steve Bannon, Trump elnök korábbi fő stratégája szerint a davosi különös elit nem más mint a világ elleni összeesküvés megtestesítője. Miközben az idei találkozó hivatalos „témája” egyebek mellett a „Közös jövő létrehozása a széttöredezett világban”. Vannak olyan vezetők, akik azért zarándokolnak el Davosba, mert bizonytalannak érzik a helyzetüket, mások pofavizitre mennek, mert úgy tartják, fontos, hogy minden évben láthassák az üdülőhelyen, mivel az hangsúlyozza a státusukat.

A kritikus bennfentesek véleménye szerint a valóság az, hogy sok vezérigazgató egyáltalán nem okulásul vagy a tárgyalások iránti különös érdeklődése miatt keresi fel Davost, sokkal inkább a remélt hálózatépítési lehetőség miatt, melynek nagy része a fő konferencia-központ privát helységeiben, valamint az üdülőhely luxusszállodáiban lévő szállodai szobákban zajlik.

A hívő bennfentesek viszont azt terjesztik, hogy nagyon is komoly vita folyik például az olyan, évről évre visszatérő témákról, mint az egyenlőtlenség, a szegénység vagy az innováció, a technológiai változások, a környezet védelme és a legnagyobb szennyező vállalatok társadalmi felelősségvállalása.

A davosi plutokrata elitet legerősebben bírálók szerint, azért jönnek össze a szórakozáson kívül, hogy megkérjék, és mellette megfizessék a jótékonysági szervezeteket, a szakszervezeteket, az egyetemi tudósokat és a nem kormányzati szervezeteket annak érdekében, hogy ellensúlyozzák a velük szemben megfogalmazott vádakat, és csupa szép üzenetet közvetítsen róluk a globális média.

 

czyla