Egy kislányt akartak hamis tanúzásra bírni Gaskó ellen

2008. augusztus 07. csütörtök, 05:52
Nyomtatás

Egy 11 éves kislány hamis vallomása alapján ugyanazok keverték volna pedofil botrányba Gaskó Istvánt, akiknek megért volna másfél millió forintot az is, ha a Hír Televízió két riporterét leültetik. A sorozatos vasúti sztrájkokat szervező szakszervezet elnökét a számítógépére csempészett fotókkal akarták lejáratni. Helmeczy Lászlót közben kihallgatta az ügyészség, ám az ügyvéd tagadta ezt.

Baráth Miklós ezt még áprilisban mondta el a Hír Televízió kollégájának. Azt is elmesélte, hogy a Tóth Viktor által a hírTV riporterei és Gaskó István lejáratására szervezett négyfős banda egyik nyírbátori tagja azzal dicsekedett, hogy bárhonnan, bármikor fel tud tenni pedofil képeket bármilyen számítógépre.

Pedofíliával akartak meggyanúsítani – mondta Gaskó a hírTV-nek. A szakszervezeti vezető hozzátette, hogy debreceni irodájukba figyelmeztették őket az ügyről. A megjelent férfi elmondása szerint egy olyan beszélgetésen vett részt melyen elhangzott, hogy Gaskó István otthoni, vagy munkahelyi gépére pedofil tartalmú képeket akartak feltölteni.

A debreceni VDSZSZ iroda vezetője szerint egy magát Tibornak nevező férfi figyelmeztette őket még március 20-án, ezért a szakszervezet másnap feljelentést is tett Debreceni Rendőrkapitányságon. Dobóné Galgóczy Ildikó úgy emlékszik, az a férfi aki náluk járt, nem Baráth Miklós volt.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a Baráth által említett négyfős banda egyik tagja tájékoztatta-e a VDSZSZ-t a Gaskó István ellen készülő akcióról. A Tibor nevű férfi mindenesetre azt is elmesélte, hogy egy 11 éves kislány lett volna a hamis tanú, aki azt állította volna, hogy szexuális kapcsolata volt Gaskóval. A hekker feladata pedig az lett volna, hogy több más pedofil felvétel mellett a kislány fényképét is elrejtse a szakszervezeti elnök számítógépén, ami bizonyíték lehetett volna Gaskó István ellen.

Helmeczy: Törjenek be az ügyészségre

Kihallgatta a Budapesti Nyomozó Ügyészség Helmeczy Lászlót. Veres János volt kampányfőnökének ügyvédjét a Hír Televízió által tett feljelentés miatt indult eljárásban hallgatták meg. Az ügyvéd nem árulta el, hogy miről kérdezték az ügyészek, csupán annyit közölt, hogy bűnjeleket adott át, amelyek azt bizonyítják, hogy a hírTV bűncselekményt követett el.

Bánáti egy nap alatt változtatott véleményén

A hatósági eljárások eredménye nélkül változtatta meg véleményét Helmeczy Lászlóval kapcsolatban a Magyar ügyvédi kamara elnöke. Bánáti János szerdán még úgy nyilatkozott, feltétlenül ki kell vizsgálni, hogy az MLSZ alelnöke elkövetett-e hivatásával összeférhetetlen bűncselekményt, vagy megszegte-e az ügyvédi magatartás etikai szabályait. A kamara elnöke csütörtökön már úgy nyilatkozott, véleménye szerint Helmeczy nem működött közre hamis bizonyítékok előállításában. Bánáti kijelentését a drogelhelyezésére felkért büntetett előéletű Baráth Miklós sajtónyilatkozataival indokolta.

A telefonbeszélgetés:
„Krakkó Ákos: Miről szól ez a dolog?
Baráth Miklós: Három ember van most, akit kompromittálni akarnak kemény szinten, Te, a Szabolcs, meg a Gaskó.
Krakkó Ákos: Gaskó?
Baráth Miklós: Igen. És erre szerveznek most egy csapatot.
Krakkó Ákos: A kompromittálás az itt fizikai kompromittálást jelent, vagy...
Baráth Miklós: Az olyan kompromittálást jelent, hogy akár rendőrségi büntetőügy is lehet belőle.
Krakkó Ákos: Tehát ellenünk akarnak kreálni bármiféle büntetőügyet?
Baráth Miklós: Igen. Igen.
Krakkó Ákos: Kik ezek az emberek? (...)
Baráth Miklós: Eddig négyen, négyünket hívtak össze, a Tóth Viktor hívott minket össze, és itt van az MSZP-s, a hogy is hívják, a Csedrik, a Csedrik Katalin. Ő most a...
Krakkó Ákos: Személyesen találkoztatok?
Baráth Miklós: Személyesen.
Krakkó Ákos: És nyilván személyes érintettségből hogy keveredik bele a Szabolcs vagy az én nevem? Miért pont minket, vagy miért a Gaskót?
Baráth Miklós: A Gaskót azt nem tudom, de hogy ti nagyon a tyúkszemére léptetek itt Szabolcsban az embereknek, az biztos.”

 Lanchidradió- HírTv