Kuncsorgás

2009. július 03. péntek, 05:02
Nyomtatás


A Bajnai - kormány külügyminisztere hivatalbalépésekor rögvest utasította államtitkárai egyikét, hogy járjon ki számára diplomáciai úton fogadást Hillary Clinton őnagyságánál. Hillary Clinton határidőnaplója akkor már betelt, de az ügyintéző ígéretet kapott valamelyik kieső félóra betöltésére. Így is lőn, június 9-én az amerikai külügyminiszter fogadta a magyar ideiglenes, válságkezelő kormány külügyminiszterét. Az első közbenjárás tehát még nem volt megalázkodás. Itthon persze senki nem vette komolyan. A találkozón a külügy tájékoztatója szerint Balázs Péter megkérte az asszonyt, járna közbe a Fehér Házban Bajnai Gordon meghívása érdekében. Bajnai nagyon szeretne találkozni Obamával. No, ez már kuncsorgás volt. Nem is válaszoltak rá egyenesen.

Elmondták, hogy kit, mikor,milyen minőségben fogadtak a Fehér Házban és kit mikor nem fogadtak. A dolog, pőtyögőssé vált. Bajnai ekkor határozta el, hogy kimegy a főnökséghez. Izraelben fogadta őt Netánjahu, a szintén újdonsült miniszterelnök és Simon Perez főfelvásárló és főtulajdonos is. Időbeli számunkban fényképet is közöltünk a magyarországi ideiglenes helytartó és a főtulaj. Kézfogásáról Izraeli zászló előtt, mosolyogva. Azt, hogy a kuncsorgás hatott-e Netánjahura vagy Simon Pereszre és valóban közbenjártak-e, azt csak az eredményből fogjuk megtudni: ha odaszóltak Amerikába, akkor létrejön az Obama-Bajnai. Ez pedig annak a függvénye, hogy elég-e a zsidóknak az a nyomorszint, amelyre Bajnai letaposni ígérte a magyarságot vagy sem. Az igazi nagy kuncsorgás Izraelben esett meg. Úgy látszik, neki és hazai megbízóinak, pártjának, vagy utódpártjának nagyon kellene a kézfogás képe a szerecsen elnökkel. Bejárná a világsajtót és egy kicsit letaglózná a Fideszt és a magyarságot, már amennyiben lehet valakit, vagy valamit, (mondjuk egy szürkemarhát) kicsit letaglózni. Tehát a nagy kuncsorgás is megtörtént és most az amerikai magyarok leveleket írnak, petíciókat adnak át,  Obama adminisztrációjának, hogy ne fogadja Bajnait. S valóban: Obamának tudnia kell, hogy Bajnai fogadása a magyarság nyolcvan százalékának megsértését és semmibevételét jelenti. Bajnai Magyarországon, hiába miniszterelnök, persona non grata, ezt az amerikai elnöknek tudnia kell.

Csurka István