2006.12.08. 

Szakonyi Károly: Ha rád néz a hentes

(Újpesti pódiumszínház)

Újpest azon ritkaságszámba menő városrészek egyike, ahol nem csak egy, hanem két színház is működik. Az Újpest Színház az Ady Endre Művelődési Központ nagytermében, a Pódiumszínház pedig az Árpád úton, a valamikori tiszti kaszinó – ma Polgárcentrum – épületében tartja előadásait. A közönség az utóbbiban láthat kamaradarabokat, monodrámákat, de nem csupán színházi produkciókat nézhet meg, hanem különböző képzőművészeti kiállításokat és még sokféle egyéb kulturális rendezvényt is. November hónapban kétszer: 18-án és 25-én köszöntötték a most 75 éves Szakonyi Károlyt, akinek új, Ha rád néz a hentes című egyfelvonásos színművét mutatták be. Az 1997-ben Kossuth-díjjal és 2003-ban a Magyar Művészetért-díjjal kitüntetett Szakonyi Károly a ma élő drámaírók egyik legjelesebb képviselője, aki már sok, irodalomtörténetünk aranykönyvének lapjain vastag betűkkel szedett drámának a szerzője. Elég csak az 1965-ben színre vitt Életem, Zsóka, vagy az 1973-ban bemutatott Hongkongi paróka című alkotására gondolni. Kimagasodik közülük a 93. premierjénél tartó, Európa számos színpadán játszott és mind a mai napig is műsoron tartott Adáshiba című tragikomédiája, amit most a kerek évforduló ellenére sem érdemesített egyik fővárosi teátrum sem arra, hogy felújítsa. Egészen Lengyelországig kéne utaznia annak, aki látni szeretné, jelenleg ugyanis csak itt játsszák.

A Pódiumszínházban mindkét szombaton zsúfolásig megtelt a nézőtér, a 25-ei alkalomnak különleges ízt adott az, hogy Szakonyi Károly (képünkön) másnap, 26-án töltötte be a 75. életévét. Az est két részből állt, az első felében maga az író szólt népes hallgatóságához. Felidézte pályájának jelentősebb állomásait, kiemelve első drámáját, az Életem, Zsókát, amiben az 56’-os forradalom utáni időszak, a Kádár János-i kemény diktatúra értelmiségének útkeresését, ennek lehetőségeit, közben lévő buktatóit és fölmerülő kétségeit elemzi. Meddig mehet el az ember az önfeladásban, az alkalmazkodásban? Megéri-e az ár, amit adni kell csupán azért, hogy a puszta lét megmaradjon? Érdemes-e egyáltalában élni akkor, ha csak vegetálni lehet? Szakonyi megemlítette, hogy ez a többrétegű kérdéskör mindegyik művében megtalálható, van amelyikben kiemelten, van amiben csak érintőlegesen. Külön szólt az Adáshiba című, fájdalmasan aktuális tragikomédiájáról, amit annak idején a Vígszínházban mutattak be, és ma talán még érvényesebb a mondanivalója, mint 30 évvel ezelőtt. Egy olyan átlagcsalád mindennapjait ábrázolja, akiknek életét, gondolkodását a televízió műsorai irányítják, nincs már saját véleményük, önálló akaratuk, a tévében látottak határozzák meg cselekedeteiket. És akkoriban még csak egy tévécsatorna létezett, hétfőn és pénteken adásszünet volt... Szakonyi Károly nemcsak írói hitvallásáról szólt az egybegyűltekhez, hanem szemelvényeket olvasott föl régebben és mostanában született műveiből, a Harsányi Gábor színistúdió végzős hallgatói pedig részleteket adtak elő az Életem, Zsóka és az Adáshiba című színdarabból.

Az est második felében pedig Szakonyinak Ha rád néz a hentes című egyfelvonásos színművét mutatta be a szerző rendezésében Incze Ildikó és a kétszeres Jászai-díjas Harsányi Gábor. Ezt a kamaradarabot Szakonyi Károly Incze Ildikó kérésére írta, a feleség szerepét kimondottan a színésznő alkatához igazította. A dráma Szakonyi egyik kedvenc témáját állítja középpontjába: a nő és férfi közötti örök konfliktust, valamint a házastársi kapcsolat válságát. A két szereplő amolyan mai, középkorú értelmiségi házaspár, két kamasz gyermekük van, a férj középvezető, az asszony is dolgozik. A férfi úgy viselkedik, mint ahogyan a már több éves házasemberek szoktak: elvárja, hogy a neje kiszolgálja, ugráljon körülötte. Süket és vak a nő vágyaira, lelki szükségleteire, teljesen magától értetődik neki, hogy meleg vacsora várja, tiszta lakásba érkezik haza, élére vasalt ingben jár. A feleségnek viszont igénye van az értelmes életre, a napi roboton túl valamiféle emelkedettségre, az élet szépségeire, a művészetre, a zenére. Amikor egy napon a sarki hentes becsönget az otthonukba, beszédbe elegyednek, majd együtt meghallgatják Brahms III. szimfóniáját, akkor ez az érzelmi sivárságtól szenvedő asszony úgy véli, arra a röpke félórára kiszabadult a rabszolgasorsból, lepattantak róla a lelkét megkötöző bilincsek, mert a zene szárnyán szállt a szabadság felé, és csak repült, repült a végtelenbe. Mindezt elmondja az urának is, de ez a fafejű ember semmit sem fog fel mindabból, amit az asszony mond, csak az izgatja, hogy a tulajdon hitvesi ágyukban csalta-e meg őt, bizony ám őt, a mintaférjet és apát.

Harsányi Gábor és Incze Ildikó színész játékáról csak a legnagyobb fokú elismerés hangján lehet szólni. Milyen kár, hogy Harsányi Gábort az elmúlt években egyáltalában nem láthattuk komoly, drámai hősként, mert mesterségbeli tudása alapján sokkal többre hivatott, mint a kabarékbeli szerepei. Incze Ildikó minden tekintetben méltó partnere volt. Szép és tartalmas estével lettek gazdagabbak azok, akik e két este valamelyikén ellátogattak az újpesti Polgárcentrumba.

Dr. Petővári Ágnes