2006.12.15. 

Kivizsgálja Slota ügyleteit az új polgármester

Tizenhat évig tartott Ján Slota uralma Zsolnán, utódja, Ivan Harman kivizsgáltatja azokat az ügyeket, amelyek az utóbbi években megosztották a város közvéleményét, például a gyanús ingatlaneladásokat. ’’Eddig semmilyen információhoz nem tudtunk hozzáférni a város gazdálkodását illetően. Mindenekelőtt könyvvizsgálatot fogunk végeztetni, és megnézzük azt is, egyáltalán ki milyen munkát végez a városházán és az önkormányzatnál. Átláthatóvá tesszük a város ügyeit, és merőben megváltoztatjuk a polgárokhoz való viszonyulást. Most az sem tudni, milyen a pénzügyi helyzet’’ – jelentette ki Harman. Zsolnán főleg a Stúr tér eladása váltott ki felháborodást, ahol bevásárlóközpont épült, a szabadtéri mozit szintén eladták, itt is építkezés folyik. Harman mihamarabb városi főépítészt akar kinevezni, a funkciót Slota 2001-ben egyszerűen megszüntette, mert az építész nem értett egyet a polgármester telekeladási és városfejlesztési terveivel. Slota veresége óta meglehetősen szűkszavúan nyilatkozik, mint mondja, azért kapott ki, mert nem kampányolt, mindig a turócszentmártoni kórházban volt, ahova fiát életveszélyes állapotban szállították be. Maláriát kapott egy afrikai vadásztúrán. Slota egy helyi újságnak azt nyilatkozta, nem esik kétségbe, feltalálja magát, például vállalkozni fog.

 

(forrás:ujszo.com)