2006.12.22. 

XVI. Benedek: A karácsonyi ünnepkör

A karácsonyi ünnepkör valamivel később alakult ki, mint a húsvéttól függő, illetve a húsvét irányában történő rendezés. A vasárnap – a keresztény imádkozás keleti irányához hasonlóan – a kereszténységnek egy olyan ősi dátuma, mely kezdettől fogva létezik, és a keresztény létezés alakját annyira meghatározza, hogy Antióchiai Ignác a következőket mondja róla: „Mi többé nem a szombat, hanem a vasárnap szerint élünk. De a keresztények tekintete már az Újszövetségben is a húsvéti eseményről Krisztusnak Szűz Mária által történt emberré válása felé fordul. János evangéliumában, amely az újszövetségi hit záró szintézise, az inkarnációs teológia mellett egyenrangúan, jobban mondva: az inkarnációs teológia és a húsvéti teológia nem egymás mellett állnak, hanem Jézus Krisztusban, Isten emberré vált fiában és a Megváltóban való hit két, egymástól elszakíthatatlan súlypontját jelentik. A keresztnek és a feltámadásnak előfeltétele a megtestesülés. Csak azért, mert valóban a Fiú és benne maga az Isten ’’szállt le” és „Szűz Mária által testet öltött”, a halál és a feltámadás Jézus-események, amelyek számunkra mindannyiunknak egyidejűek és amelyek mindannyiunkat érintenek, a halál által jellemzett múltból kiragadnak, jelent és jövőt nyitnak meg. Fordítva az emberré válás azt célozza, hogy ez a ’’hús”, a földi és romlandó létezés nem múlandó alakot öltött, vagyis a húsvéti átváltozás következett be. Minthogy a megtestesülés (incarnatio) a Krisztusban való hit súlypontjaként volt ismert, annak a liturgikus ünneplésben is kifejezésre kellett jutnia, a szent idő ütemében is meg kellett nyilvánulnia. Nehéz megállapítani azt, hogy milyen messzire nyúlnak vissza karácsony ünnepének a gyökerei. Az ünnep a 3.évszázadban öltött meghatározó alakot. Hozzávetőlegesen ezzel egyidejűleg merül fel – különböző vallási-kulturális kontextusokból eredő különböző hangsúlyozásokkal, de végső soron közös értelmezéssel – Keleten az epifánia január 6-i, Nyugaton pedig a december 25-i karácsony ünnepe. Krisztus születését az új fény, a történelem igaz napjának felkelteként ünneplik. (A két ünnep kialakulásának bonyolult és részben vitatott részletei nem tartoznak ebbe a könyvecskébe.*) Krisztus születési napja meghatározásának kiindulási pontjaként meglepő módon március 25-ét tekintik. Amennyire az előttem ismeretes, az erre vonatkozó legrégebbi feljegyzés az afrikai egyházi írónál, Tertullianusnál (kb. 150-kb. 207) található, ami nyilvánvaló módon egy olyan ismert hagyományt tételez fel, miszerint Krisztus március 25-én szenvedte el a kereszthalált. Galliában ehhez a naphoz még a 6.évszázadig ragaszkodtak. Egy 243-ban keletkezett, ugyancsak a húsvét dátumának kiszámítására vonatkozó iratban már március 25-ének mint a világ teremtési napjának értelmezésévek kapcsolatban Krisztus születési napjának egy egészen sajátságos számítási módját találjuk. A teremtésről szóló beszámoló szerint Isten a Napot a negyvenedik napon teremtette, vagyis március 28-án. Így ez a nap tekintendő Krisztus születésnapjának, amely a történelem igazi napjának felkelte. Ezt a gondolatot még a 3.században úgy variálták, hogy a szenvedés és Krisztus fogantatásának napját azonosnak tekintették és így március 25-ét az angyali üdvözlet és az Úr szűzi méhben a Szentlélek által fogantatásának a napjaként ülték meg. Krisztus születésének ünnepe december 25-én – március 25. után kilenc hónappal – Nyugaton a 3.században alakult ki, miközben Keleten – alkalmasint egy naptári különbség alapján – azt legelőbb a 6.században ünnepelték Krisztus születésnapjaként, ez által egyben arra a mitikus istenszületési ünnepnapra is választ adtak, amelyet Alexandriában ezen a napon ünnepeltek. A régi elméletek, miszerint az ünnep december 25-i dátuma Rómában, azzal a Mithras-mítosszal, a legyőzhetetlen Nap kultuszával szembeni keresztény válaszként keletkezett volna, amelyet a római császárok a 3. évszázadban egy új államvallás létrehozására irányuló kísérletként erőltettek, ma már nem tarthatóak. December 25. számára mértékadó a teremtés és a kereszt, a teremtés és Krisztus fogantatása közötti összefüggés volt, miközben „Jézus órája” szempontjából ezek a dátumok természetesen a kozmoszt is tekintetbe vették és azt a Teremtés elsőszülöttjének, Krisztusnak elő-kinyilatkoztatásaként értelmezték, amiről a Teremtés könyve beszél és ami által annak néma tanúsága érthetővé válik. A kozmosz valódi értelmét a teremtés elsőszülöttéből nyeri: tőle kezdve egyértelmű, hogy a teremtés kalandja, a világnak Istentől különböző, saját és szabad létezése nem az abszurdban és a tragikusban végződik, hanem minden megrázkódtatáson és pusztuláson keresztül egészében pozitív. Istennek a hetedik nappal kapcsolatos jóváhagyása igaz és végleges megerősítést nyert. A fogantatás és a születés dátumának ezen, eredetileg kozmikus tartalmából azután a napkultusz kihívása is elfogadhatóvá vált és pozitív módon volt az ünnep teológiájába bevonható. Az atyáknál olyan nagyszerű szövegek találhatók, amelyek ezt a szintézist kifejezik. Jeromos például egy karácsonyi szentbeszédében a következőt mondja: ’’Maga a teremtmény ad igazat prédikációnknak, a kozmosz a tanúja szavunk igazságának. Eddig a napig növekszenek a sötét napok, ettől a naptól kezdve visszaszorul a sötétség…Növekszik a fény, hátrál az éjszaka.”

J.Ratzinger: A liturgia szellem c. könyvéről van szó.

(Részlet Joseph Ratzinger: A liturgia szellem c. könyvéből)