2006.12.29. 

Az 1968-as szovjet agresszió Csehszlovákiában

1968 volt az az év, amikor a vasfüggöny mögötti Csehszlovákiában valami elkezdődött. A Csehszlovák Kommunista Párt Főtitkára, Alexander Dubcek vezetésével reformok kezdődtek a szocialista rendszer enyhítésére. Moszkva a reformokat nemtetszéssel fogadta, és augusztus 20-21-én a szovjet hadsereg magyar, lengyel, bolgár és keletnémet katonai segédlettel leverte az "emberarcú szocializmus" eléréséért tett csehszlovák kísérletet. Sok kárpátaljai is részt vett ebben a bevonulásban, köztük a benei Bereczky György (képünkön), aki egészen Nyugat-Csehszlovákiáig vonult egységével.

 - Hogyan kezdődött ez az invázió?

 - Július végén behívót kaptunk, hogy vonuljunk be a beregszászi kaszárnyába. Egy napon kijelentették, hogy aki hazamegy és nem lesz másnap a kaszárnyában, azt haditörvényszék elé állítják. Akadtak néhányan, akik mégis hazamentek, de alig ültek le az asztalhoz, jött értük a katonai teherautó és parancsot kaptak a kaszárnyába való visszatérésre. Másnap reggel az volt nekünk a feltűnő, hogy nem volt a kaszárnya (régi törvényszéki palota) előtt őrség, holott addig mindenütt ott állt. A tisztek is elmentek, csak annyit mondtak, hogy kilenc órára mindenki legyen bent a laktanyában, mert indulunk, és fel kell pakolni a lőszert, a felszerelést. Kimentünk még egy sétára a városba, de alig tudtunk visszamenni az úton, mert Kígyós felől akkor már vonult a nehéztüzérség és a katonákat szállító járműoszlop. Futva mentünk le a vasútállomás mellett lévő raktárba, hogy a többieket utolérjük. Késő délutánig felpakoltuk a hadianyagot és este elindultunk Nagydobronyon keresztül a csehszlovák határ felé.

 A szlovák határhoz érve megállították a konvojt, és minden tisztet előrehívtak eligazításra. Visszatérve a tisztek felálltak a járművek tetejére és kijelentették: "Ezekben a percekben a csehszlovák kormány katonai segítséget kért a Szovjetuniótól, és nekünk kötelességünk beavatkozni..." Ezt követően a konvoj folytatta útját. A határhoz érve láttuk, hogy a csehszlovák határőrbódé szét van törve, fel van borítva. Bizonyára az előttünk ékként haladó páncélosok intézték el. Az első településen az egyik harckocsi nem tudott kikerülni egy házat és belerobogott...

 - Mi történt a bevonulás alatt?

 - A kelet-szlovákiai határ menti településeken a civilek közömbösen szemlélték a bevonulást. Oldalra húzódva nézték, hogy hová vonul ez a sok haditechnika. Másnapra elértük Kassa (Kosice) körzetét. Itt motorbiciklikkel civilek jöttek az oszlop elé, akik követelték, hogy forduljunk vissza. De ezt természetesen nem tehettük meg, mentünk tovább. Kassához érve álltak ellen először a csehek. A város előtt megállt a konvoj egy rövid pihenőre. Szinte mindenütt magyarok fogadtak bennünket, de ez egész Kelet-Szlovákiában jellemző volt. Egy kis idő múlva hatalmas ágyúlövés hallatszott. Továbbindultunk. Előtte azonban a helyi magyar lakosok - kitapasztalva, hogy vannak köztünk magyar nemzetiségű katonák - felkiabáltak, hogy vigyázzunk, mert lövöldözés van a városban. Ekkor már mi is hallottuk a gépfegyvertüzet... Gyorsan felcsatoltuk a rohamsisakokat, és mentünk tovább. Egy vasúti viadukt alatt kellett átmennünk, de torlódás keletkezett, mert közénk keveredett a velünk szövetségben bevonuló bolgár hadsereg egyik oszlopa. Az út egy helyen összeszűkült, és ezt a helybeli ellenállók felborított vasúti kocsikból készített barikáddal zárták le. Mire mi odaértünk, ez a barikád már szét volt lőve. Kiderült, hogy egy előttünk járó páncélos elakadt ennél a barikádnál. Az oszlop parancsnoka utasítást adott az úttorlasz megsemmisítésére. A tank tüzelt, és a felrobbanó lövedék akkora rést ütött a barikádon, hogy át tudtak rajta a járművek menni. Ezt a lövést hallottuk mi előzőleg. A lövedék feltépte a macskakövekből készített utat, és a közelben elbújt civilek ezekkel a kövekkel kezdték dobálni az utánunk jövő, női szanitéceket szállító kocsikat, betörve azok ablakait, nagy rémületet okozva. A páncélkocsikban nem tettek kárt, de a járművek közül sok egymásba szaladt. Majd csak odébb, Pozsonyban (Bratislavában) volt ellenállás, de ezt már nem mi szenvedtük el. A várost éjszaka szovjet ejtőernyősök foglalták el, akiket repülőgépekről dobtak le. Ezek álmukban fegyverezték le a kaszárnyákban alvó csehszlovák katonákat. Mire mi bementünk a városba, az már meg volt tisztítva. Prágába nem vonultunk be, hanem a határ menti részekre vezényeltek bennünket. Ez színmagyar vidék volt. Sok helyen meg kellett állnunk, mert az ellenálló csehek az útjelzőtáblákat elforgatták. A tisztjeink többsége a világháborút megjárt, régi kiképzésű ember volt, akik nem ismerték ki magukat a térképen. Sok oszlop eltévedt. Míg összeszedték a járműveket, órák, napok teltek el. Éjjel-nappal ment az oszlop, a gépkocsivezetők már teljesen ki voltak merülve. Akinek nem volt váltótársa, az a kormányra borulva sokszor elaludt. Gyakran lemaradt a konyha, ilyenkor a csapat nem kapott enni, mert más egységek a sajátjukról nem adtak. Másfél hétig a bevonulás alatt jóformán semmit sem ettünk, csak kockacukrot szopogattunk, meg az utolsó napokban sós szalonnát, amitől állandóan égett a gyomrunk. Elértük Gottwaldowot, majd ezt követően Ceske Budejovicet. Ezek már a nyugati csehszlovák határnál vannak. Gottwaldownál egy hegytetőn foglaltunk állást, innen figyeltük a várost. Néhány nap múlva az osztrák államhatár közelébe vezényeltek bennünket, Ceske Budejovice alá. A mi századunk az utánpótlást védte. Aztán átküldtek bennünket utánpótlásért az NDK-ba (Német Demokratikus Köztársaság), Karl-Marx-Stadtba. Ott három napot tartózkodtunk. Érdekes, hogy bár német területen volt, a várost 40-45 százalékban oroszok lakták, volt külön óvodájuk, iskolájuk stb. A németek csak dolgozni jártak be ide. Megpakoltuk a teherautókat, aztán visszamentünk Csehszlovákiába. A civilekkel nem volt szabad érintkeznünk. Három hónap után, november 4-én jöttünk vissza Kárpátaljára. Megmondták, hogy a Kárpáti Katonai Körzet egységeinek nincs értelme ott-tartózkodni, ugyanis olyan közelségben vagyunk, hogy akár 24 óra alatt is be tudnak vetni bennünket rendet csinálni. Úgy volt, hogy tavasszal visznek vissza bennünket, de szerencsére erre nem került sor. Az egész bevonulás alapjában véve megrázó volt. Lehetett látni az ottaniak elégedetlenségét, elkeseredettségét. Csak sajnálni lehetett őket. Érdekes még, és kevesen tudják azt, hogy Brezsnyev Csehszlovákiát követően meg akarta rendszabályozni Romániát is! Románia ugyanis Nicolae Ceausescu akkori román diktátorral, a Varsói Szerződés tagállamai közül egyedül ellenezte a csehszlovák bevonulást. Az egyik tisztünk megmutatott egy, a vezérkar által kiadott listát, mely tartalmazta azoknak a magyarországi városoknak a nevét, amelyeken keresztül fel kellett volna vonulnunk Románia ellen. De erre végül is nem került sor. Tudomásunk szerint Ceausescu felfegyverezte a románokat. Készen álltak arra, hogy a csehektől eltérően ellenálljanak. Mindenesetre lehet, hogy ha a román bevonulásra sor kerül, azt a kalandot nem ússzuk meg ép bőrrel...

(forrás: Kárpátalja)