2007.02.02. 

Lora

(Herendi Gábor filmje)

Herendi Gábor azon ritka rendezők közé tartozik, akiknek a filmjét több, mint egymillió ember látta. Az első, a Valami Amerika és a második, a Magyar vándor produkálta ezt a hazai viszonylatban hihetetlenül magas nézőszámot. A Lora a harmadik nagyjátékfilmje, aminek nem csak a rendezője, hanem Divinyi Rékával és Sárközi Andreával együtt a forgatókönyvírója is. A felvételeket és az utómunkálatokat tavaly készítették el, és január 25-étől vetítik a multiplexekben, tehát bevallottan közönségfilm, a rendező ’’love story”-ként határozza meg a műfaját. A Lorában a történet is fontos, de a zenének kiemelt szerep jut. Hrutka Róbert szerzeményei többször hangzanak fel a filmben, a bemutató óta a slágergyanús főcímdalt gyakran sugározzák a rádiókban is.

A Lorának nincs bonyolult meséje, elvont mondanivalója, semmi lila gőz és művészi gáz nincs benne: szépen sorjában elmond egy könnyen érthető és mindenki által átélhető történetet, aminek a boldog, megnyugtató vége magától értetődő természetességgel következik be. Kétféle idősikon mozog, a jelen idejűn és a három évvel azelőttin. Szükségesek a visszaemlékező részek, mert ezek magyarázzák meg a mostani helyzetet, és segítik a nézőt az eligazodásban, a film előrehaladtával azonban egyre ritkábbak lesznek. A filmben kétféle Lora van, mindkettő szép és okos, az a fajta nő, akiről a férfiak álmodoznak: mutatós és intelligens. A három évvel azelőtti Lorának komoly hivatása van, kiállításokat szervez, a tárlatokon csoportokat vezet, fülig szerelmes a jóképű, ámde széltoló Dávidba, és hallani sem akar az őt távolról és némán imádó Geriről, Dávid szürkeveréb öccséről. A szerencsétlen flótás Gerinek semmi nem sikerül, egy nevenincs rockbandában szaxofonozik. A jelenlegi Lora pszichés vakságban szenved, de ebben az elesett állapotában is talált értelmes munkát magának: borkóstoló egy magáncégnél. Lora akkor vesztette el a szeme világát, amikor Dávid súlyos baleset következtében meghalt, ugyanis magát okolja kedvese haláláért. A tragédia után három évvel Lora és Geri a vakok számára rendezett jótékonysági koncerten találkozik újra. Lora eleinte menekül a fiú és saját érzései elől, nem akar semmiféle kapcsolatba kerülni vele, de Geri az öszvérek makacsságával jár utána, aminek következtében a lány ellenállása fokozatosan megtörik, és a happy end is eljön: sok-sok kanyar után végre egy pár lehetnek. Azt viszont nem tudjuk meg, hogy Lora újra lát-e, mert ha még ez is bekövetkezne, akkor az már túl sok lenne a jóból, nagyon nyálas és szirupos lenne a vége.

Herendi Gábor filmjének a főtörténetében – Geri és Lora egymásra találásában – nincs semmiféle különlegesség, nem más, mint egy szabvány love story, amikor számtalan megpróbáltatás után a szerelmesek egymásra találnak, hetedhétországra szóló lakodalmat csapnak, és a boldogan élnek, míg meg nem halnak. De a Lora ettől a banális szerelmi történettől jóval több, mégpedig az igencsak mulatságos és kitűnően eltalált mellékszereplők miatt. Mindegyikük egy-egy jellegzetes karakter, olyanok, akikkel nap, mint nap bárki találkozhat baráti, vagy családi körében. Bárki közelében akad lepcses szájú, minden lében kanál nagynéni, vagy fűzfapoéta, aki rémes klapanciáival akar imponálni szíve választottjának, és egy istennek sem veszi észre, hogy csak a terhére van neki. Egyik gyermekét ajnározó, a másikat folyton csak szidó zsarnok apát is ismerünk, akinek sohasem lehet a kedvére tenni. Vannak olyan nők is, akiknek teljesen mindegy, hogy kiféle-miféle férfivel kezdenek, csak az a lényeg, hogy nadrág legyen rajta, és – még a legelőkelőbb házakban is előfordul –, hogy a feleség legjobb barátnője szereti el a férjet...

A címszerepet Lucia Brawley amerikai színésznő alakítja. Az ő színészi játékán nincs sok minden csiszolgatni való, érzékeny, kedves lányt formál meg. A mulya Gerit Nagy Péter személyesíti meg, a nézők szeme láttára emberesedik meg, és ebből az igazi vesztesből a film végére klassz, jófej srác lesz. A lókötő Dávidot Fekete Ernő, a levakarhatatlan nagynénit Lázár Kati, a szörnyeteg apát Lukáts Andor, a buta szőke nőt Szamosi Zsófia, a buta libát Bartsch Kata jeleníti meg.

Megint csak bebizonyosodik, hogy a szívtipró macsók hihetetlenül érdekes, sőt mi több izgalmas férfiak, akik után bomlanak a nők, és egy pillanat alatt a karjukba vetik magukat, mert roppant szórakoztatók, másodpercnyi unalom sincs mellettük, de van egy óriási nagy hibájuk, mégpedig az, hogy megbízhatatlanok, ugyanis irtóznak a kötöttségnek még a látszatától is, emiatt nem alkalmasak semmiféle hosszútávú kapcsolatra, házasságra meg pláne nem, mert ez utóbbira – ahogyan a Lorában is – inkább a nyüzüge, jelentéktelen külsejű, két szót is nehezen kinyögő, a „barátnőm sótlan bátyja” típusú fiúk a megfelelők. A Lora olyan romantikus dráma, ami egyszerre szórakoztatja a nézőket, ugyanakkor megvan az a jó tulajdonsága, hogy a hazai viszonyokat tükrözi vissza, a mi kis hétköznapi életünk jelenik meg benne. Ezért lehet szeretni, mert önmagunkra ismerhetünk benne. Olyan ’’mi kutyánk kölyke’’…

Dr. Petővári Ágnes